Hollókoszt

Bőhm és Iványi: csak a holokauszt-mese cáfolóit kelljen lecsukni, a komcsik bűntetteit tagadhassuk

Posted in Aktualitás, Hírek by admin on május 31, 2009

Meg kell próbálni megálljt parancsolni a szélsőséges uszításnak és az elharapódzó erőszaknak – mondta Bőhm András vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón. Persze nem a magyarok ellen irányuló cigány- és zsidóterrorról beszélt – hanem éppen azok szóvá tevéséről, valamint a holokauszt-mítosz megkérdőjelezhetetlensége elleni tiltakozásról.

A magyarellenes politikus pártjának a holokausztcáfolást büntethetővé tevő törvényjavaslata kapcsán úgy fogalmazott, hogy eddig a szabad demokraták szemben álltak a “gyűlöletbeszéd” szankcionálásával, a holokauszt azonban – számukra – “olyan speciális, a múltunkat képező történelmi esemény, amelynek hatásai máig érezhetőek”.

Hozzátette: véleményük szerint a cáfolás büntetésére a mai jogi szabályozás elegendő lenne, de ezt a véleményt a bírák a gyakorlatban nem osztják, mert a legtöbb esetben az a válaszuk, hogy nem lehet üldözni a cselekményt, ha az nem egy konkrét személy ellen irányult.

Bőhm András közölte: ha nincs törvényi szabályozás, akkor pótolni kell, erről szól a zsidópártiak törvényjavaslata is.

A sajtótájékoztatón Iványi Gábor, az SZDSZ EP-képviselőjelöltje (akinek az a hobbija, hogy a fajtársaik által likvidált cigányok temetésein a magyarok nevében kéri tőlük a bocsánatot) azt mondta, Magyarország megítélése sok tekintetben kedvezőtlen, mert “szégyenre okot adó, félelmet keltő indulatok szabadultak el”. Azt mondta: “ma 65 éve, hogy országunk több pontjáról vagonokat indítottak Auschwitz felé, és 65 év nem volt elegendő, hogy megszabaduljunk a lelkekben lévő bűntől és nyomorúságtól”.

A volt szabad demokrata képviselő hozzátette: akik szerint a holokauszt-tagadást nem külön kell szabályozni, azok ezt a kérdést próbálják meggyengíteni.

Azt állította: Európa Magyarországot nem vádolja azzal, hogy a kommunizmust nem ítéli meg megfelelően, azzal viszont igen, hogy cigány nemzetiségű vagy zsidó vallási, kulturális gyökerű honfitársainkat nem tekintjük egyenrangú állampolgároknak és hogy velük szemben elfogadhatatlan eszközöket használunk.

Bőhm András helytelennek nevezte a Fidesznek azt a javaslatát, hogy a törvénynek minden önkényuralmi rendszer népirtó cselekedeteiről kellene szólnia. Merthogy “a holokauszt kiemelkedően aljas tett volt”.

Az ideológiai okokat elemezve azt hazudta, hogy a nácik pusztán származásuk alapján gyilkoltak meg embereket, míg a kommunista diktatúra ideológiájában nem szerepel, hogy bármelyik népcsoportot a származása miatt kell kiirtani.

Az antimagyar kinyilatkoztatta: “a holokauszt összemosása bármely más önkényuralmi cselekménnyel a szélsőjobboldalnak tett gesztus lenne”.

(MTI nyomán) – Kuruc.Info

Reklámok

Perge Ottó: Eretnek gondolatok a végső megoldásról

Posted in Cikkek by admin on május 28, 2009

Meglehet, bűncselekményt követek el, mégis bevallom: kételyeket táplálok magamban az úgynevezett “végső megoldás” hivatalos magyarázatával kapcsolatban. Mint mindenkinek pontosan tudnia kellene ezen a Földön, állítólag Adolf Hitler agyában valamikor megszületett a borzalmas elhatározás: ki fogja irtani az összes zsidót Európából, vagy legalábbis az uralma alatt álló területekről. Ez a megsemmisítési terv lenne a “végső megoldás” a hivatalos holotörténelem álláspontja szerint.

Fel kell azonban tenni a kérdést: mi értelme lett volna egy effajta akciónak? Hiszen teljesen nyilvánvaló, hogy az európai zsidóság tömeges kivégzése esetén a náci Németország semmiféleképpen sem tudott volna békét kötni Nagy-Britanniával. Holott pontosan tudjuk: Hitler legfőbb törekvése éppen a Berlin és London közötti kiegyezés nyélbe ütése volt. Még a háború kitörése után is többször tett békeajánlatot a britek számára, akik azonban minden alkalommal durván ellökték a kinyújtott kezet. /A Führer persze gyanította, hogy a Churchill környezetében jelenlévő befolyásos zsidók is hozzájárultak a két nagyhatalom közötti közeledés meghiúsításához./ Hasonlóképpen igyekezett a náci Németország jó viszonyt fenntartani az Egyesült Államokkal.

A háború kitörése után, amikor már az amerikaiak hadifelszerelést is szállítottak a németekkel hadban álló Anglia részére, Hitler szigorúan megparancsolta a hadiflottának: kerüljenek el minden összecsapást amerikai hadihajókkal, és még provokáció esetén se válaszoljanak. Hiszen a náci vezér tisztában volt vele, hogy csakis akkor van esély a háborús győzelemre, ha Amerikát sikerül távol tartani az európai harcoktól, Nagy-Britanniával pedig sikerül egyezséget kötnie. Ha e két fontos feltétel teljesül, akkor lényegében szabad kezet kapott volna Európában, és ellenfelei aligha mertek volna ujjat húzni vele. Miért veszélyeztette volna céljainak elérését azzal, hogy elrendeli az európai zsidóság teljes megsemmisítését, amikor ezzel végképp magára haragította volna a londoni és a washingtoni kormányt? /Akkor még nem tudhatta, hogy mind az USA, mind Nagy-Britannia Németország teljes elpusztítására tör, és semmiféle megegyezésre nem hajlandó./

A hivatalos holotörténészek sok egyéb mellett azt sem tudják megmondani, mikor döntött úgy a Führer, hogy “kiirtja az összes európai zsidót”. Vannak, akik szerint már a 30-as évek végén készen állt a fejében e “végső megoldás” terve. Mások /Így Raul Hilberg, a legfőbb holoszakértő/ minden bizonyíték nélkül azt hirdetik, hogy 1941 nyarán hozta volna meg végzetes elhatározását. De miért éppen 1941 nyarán? Hiszen akkor még mindig reménykedett abban, hogy London leteszi a fegyvert /ha másért nem, azért, mert a Szovjetunió veresége esetén nem marad a kontinensen szövetségese/, az USA-val pedig nem állt hadban, és még bízott a háború megnyerésében. Mi értelme lett volna elért sikereit kockáztatni egy sok millió embert érintő megsemmisítési program beindításával, amely egészen biztosan az amerikaiak háborúba lépését eredményezte volna? Különben is, ekkoriban a németek még joggal hihették, rövidesen diadalmaskodnak, és kedvük szerint rendezhetik be Európát, a zsidókat pedig mind egy szálig kiutasíthatják a kontinensről.

Különös az is, hogy a holovallás papjai azt hirdetik: 1942 januárjában, vagyis a wanseei-i konferencián véglegesítették volna a “végső megoldás” részleteit, majd állítólag tavasszal megkezdődtek az első elgázosítások. De miért éppen ekkor kezdődtek meg? Számos történész /köztük például John Lukacs/ állítja: 1941 decemberében, a moszkvai csata kudarca és Amerika hadba lépése után Adolf Hitler tisztában volt vele, a háborút már nem nyerheti meg. Ezért aztán bosszúból elkezdte a kudarcáért fő felelősséget viselő zsidókat legyilkolni – hirdetik egyes holotörténészek. Igen ám, de ha 1941-ben vagy még előbb tervezte el a “végső megoldást”, mint azt szintén mondogatják, akkor mégsem lehet bosszúról szó. De egyébként is: 1941 decembere után Hitler talán tényleg felismerte, hogy a háborúban teljes diadalt aratni nem fog tudni, de egy tisztességes, kompromisszumos békében még reménykedett. Megint csak felmerül a kérdés: miért kockáztatták volna a németek az esetleges megegyezés sikerét a zsidóság megsemmisítésével azután, hogy a teljes győzelem immár elérhetetlenné vált a számukra, és minden korábbinál inkább számításba kellett venniük egy esetleges kompromisszum lehetőségeit?

Továbbá 1941 végére az is világossá vált, hogy hosszú, elhúzódó háborúra kell berendezkedni. A hadra fogható német férfiakat szinte mind besorozták a hadseregbe, éppen ezért roppant nagy szükség volt munkás kezekre az otthoni termelésben. Miért akarták volna a nácik legyilkolni azt a több millió zsidót, akik potenciális munkaerőt jelenthettek a számukra? A holovallás papjai is hirdetik, hogy az egészséges zsidókat dolgozni vitték a koncentrációs táborokba, viszont a gyerekeket, betegeket és sok esetben a nőket “kiválogatták”, és a gázkamrába küldték, mert nem vehették hasznukat. De ha így volt, akkor miért nevezték a zsidó betegek, öregek, nők és gyermekek legyilkolását “végső megoldásnak”? Hiszen legfeljebb “részleges megoldásról” lehetett volna beszélni, mert az egészséges, erős férfiak millióit életben hagyták, mert szükség volt a munkaerejükre.

Nem beszélve arról, hogy minden rabszolgatartó pontosan tudja: nem szabad a rabszolga asszonyát, idős szüleit és gyerekeit megölni, mert akkor semmit sem fog dolgozni többé, fellázad, vagy végez saját magával, vagy egyszerűen megtagadja a munkát, még akkor is, ha ezért agyonverik. Ha mindenétől megfosztották, ugyan mi vesztenivalója lehet még az életén kívül? De ugyan mit ér az ember élete, ha bestiálisan legyilkolják a családját? A németek nem voltak ennyire ostobák: rettentő nagy szükségük volt a több millió zsidó munkaerejére a munkatáborokban, akik így vagy úgy, de mégis csak dolgoztak, mert bízhattak abban, egyszer még családjukkal együtt kiszabadulnak. /Még ha ki is telepítik őket szülőföldjükről./ De semmiféle értékelhető munkát nem végeztek volna, sőt, alighanem az életükkel mit sem törődve fellázadtak volna, ha családtagjaikat a nácik bestiális kegyetlenséggel legyilkolják.

Végezetül pedig teljesen érthetetlen, hogy ha a józan ész, a logika, és minden értelmes megfontolás ellenére a nácik mégis a munkaképtelen zsidók legyilkolása mellett döntöttek /és ezt a folyamatot különös módon “végső megoldásnak nevezték el/ akkor miért csak hat lengyelországi tábort jelöltek ki, mint a genocídium végrehajtásának helyszíneit? A ma hivatalosnak számító holomítosz szerint a következő hat lengyel területen fekvő táborban folyt elgázosítás: Auschwitz, Majdanek, Treblinka, Sobibor, Chelmno és Belzec. Csak ezekben a “megsemmisítő táborokban voltak gázkamrák” – ismerte be a holotörténelem egyik felkent magyarázója /M. Broszat/ 1960-ban. De vajon miért nem építettek gázkamrákat a náci Németország területén fekvő több száz koncentrációs táborban, így például Dachauban, Buchenwaldban, Bergen-Belsenben és másutt? Hogyan számoltak a precíz németek, ha nem gondolták végig, hogy a gázkamrák, a halottak elégetéséhez szükséges tüzelőanyagok, a krematóriumok kapacitását tekintve mennyi idő kell a 4-5 millió, a náci Németország és szövetségeseinek uralma alatt élő zsidók kivégzéséhez?

Ez a folyamat ebben a hat lágerben húsz-harminc évig, vagy tovább is eltarthatott, főleg, ha tekintetbe vesszük, hogy a sobibori, a belzeci és a chelmnoi lágereket legkésőbb 1943 őszén /!/ bezárták. De hát miért zárták be a háború kellős közepén, alig egy évnyi működés után, ha tényleg az összes náci uralom alatt élő zsidó kivégzése volt a céljuk? És miért nem vonták be a “műveletbe” a németországi lágereket? Titokban tartani a lengyelországi táborokban zajló tömeges elgázosításokat sem lehetett volna, hiszen szinte mindegyik ottani láger sűrűn lakott területeken fekszik, egyik sincs elzárva a világtól, legkevésbé Auschwitz, amely egy hatalmas ipari komplexum is volt, ahol igen sok német és lengyel civil is dolgozott az ottani termelő üzemekben.

A kételyekre nem adnak választ a holovallás papjai, ők ugyanis nem állnak le vitatkozni a “holokauszttagadókkal”, vagyis a gondolkodó, a történelmi igazságot kereső emberekkel. /Mert nincsenek érveik./ De ha valami csoda folytán mégis válaszolniuk kellene a föntebb feltett kérdésekre, nagy bajban lennének, és ha nem tudnák bebörtönözni vagy agyonverni az akadékosodó kérdezőt, akkor a vitát az irracionalitás terepére próbálnák terelni. Éspedig azzal, hogy elismernék: a kételyek jogosak, a “végső megoldás” hivatalosan hirdetett magyarázata körül képtelen ellentmondások sokasága merül föl, de a nácik és Hitler tetteit nem lehet logikus érvekkel megmagyarázni, ezek ugyanis “beteges gyűlölettől hajtott”, “őrült emberek” voltak, hazudják, akiknek a cselekedeteiben nem lehet és nem is szabad értelmet keresni. Ezen a ponton világosan látszik a hivatalos holokauszttörténelem mélységesen vallásos jellege, és hogy az egésznek a tudományhoz nincsen semmi köze.

Természetesen Adolf Hitler nem volt őrült, hiszen ismerjük a róla szóló orvosi feljegyzéseket, de ami a fontosabb, ismerjük cselekedeteit, amelyek alapján teljesen egyértelműen kijelenthető: roppant racionálisan, logikusan gondolkodó elme volt, akit döntéseiben az érzelmek vagy a gyűlölet kevéssé befolyásolt. Nem volt őrült a többi náci vezető sem. Hogy azután a lassan 70 éve folyamatosan zajló hazug szövetséges propaganda millió és millió embert tévesztett meg a náci Németországgal, illetve a nagy háború eseményeivel kapcsolatban, az egy másik kérdés. A revizionista történészek – vállalva elhallgatást, üldöztetést, börtönt – magukra vállalták az igazság kimondásának kockázatos, de nagyszerű feladatát. Álláspontjuk szerint a németek “végső megoldáson” nem a zsidók tömeges megsemmisítését, hanem a német uralom alatt álló területekről történő kitelepítésüket értették. Értelmes eszmecsere a hivatalos és a revizionista álláspont hirdetői között nem alakulhat ki, mivel az előbbiek nem csupán vitatkozni nem hajlandók, de börtönbe akarják csukni ellenfeleiket, mondván, azok nézeteikkel gyilkosságra buzdítanak. Kérdem én, ki itt az őrült, ki a beteges gyűlölködő?

Perge Ottó – Kuruc.info

Amit tudni akarunk Sobiborról, de nem merjük megkérdezni

Posted in Cikkek by admin on május 25, 2009

Mint arról korábban beszámoltunk, az Egyesült Államok kiadta Németország részére a 89 éves John Demjanjukot, akit “háborús bűncselekmények” elkövetésével vádolnak. A 70-es évek vége óta üldözik őt a cionisták, 1986-ban pedig bíróság elé állították Izraelben, mivel állítólag ő volt a treblinkai tábor “Rettenetes Iván” néven elhíresült egyik őre.

A CIA és a KGB közreműködésével egy személyi adatlapot is fabrikáltak, és öt izraeli tanú is állította: Demjanjuk bizony azonos “Rettenetes Ivánnal”. Az ukrán férfit halálra ítélték. Ám időközben lehullott a vasfüggöny, megnyíltak az orosz levéltárak, és John D. családjának és ügyvédeinek sikerült olyan dokumentumokat találniuk, amelyek minden kétséget kizáróan igazolják: az idős férfi nem azonos a treblinkai láger szadista őrével, aki egyébként is már 1943-ban meghalt. Vagyis a tanúk nem mondtak igazat, és ország-világ láthatta, a tárgyaláson bemutatott személyi igazolvány hamisítvány volt. Az orosz és amerikai titkosszolgálatok pontosan tudták, hogy John Demjanjuk ártatlan, de a holomítosz hamvadó tüzének táplálása érdekében szükséges időnként egy-egy nyilvános autodafé.

Miután azonban kiderült Demjanjuk ártatlansága, az idős férfit kénytelenek voltak szabadon engedni. De nem engedték ki soha többé a markukból: egyébként is valamiképp ellensúlyozni kellett a látványos kudarcot. Ezért aztán újabb vádat fabrikáltak ellene: 1993 óta azt állítják, hogy nem is Treblinkán volt őr, hanem Sobiborban. Hosszú éveken át gyűjtötték a “bizonyítékokat”, és végül sikerült a még létező demokratikus jogi kereteken átlépve rávenni az amerikaiakat arra, hogy az ukrán férfit szolgáltassák ki Németország részére.

A cionisták most tehát azzal vádolják Demjanjukot, hogy ha nem is Treblinkán, de Sobiborban igenis őrködött, sőt személyesen kísérte a gázkamrákba az áldozatokat. Egészen pontosan 29 ezer zsidó megölésével vádolják, de hogy miért éppen ennyivel, senki sem tudja pontosan megmondani. De hát mit tudunk egyáltalán a sobibori lágerről? A “hivatalos” holotörténész rangját elnyerő Robert Jan van Pelt: The Case for Auschwitz: Evidence from the Irving Trial (Indiana University Press, 2002.) című művének 5. oldalán azt írja, hogy a sobibori, treblinkai és belzeci “tömeggyilkosságokkal”  kapcsolatos bizonyítékok meglehetősen hiányosak: “Nagyon kevés szemtanú áll rendelkezésünkre, és olyasfajta vallomás sincs, mint amilyet Rudolf Höss tett Nürnbergben az auschwitzi táborról (habár erőszakkal csikarták ki belőle a vallomását, amiben képtelenségeket mondott, olyasmiket, amelyekről régen nem mernek beszélni a holovallás papjai sem – P.O), ezen kívül nincsenek emberi maradványok és írásos dokumentumok sem.” (Auschwitz esetében sincsenek bizonyítékok – P.O)  Amit tehát a sobibori “elgázosításokról” tudunk, az néhány fogoly illetve náci őr “tanúvallomásán” alapszik.

Igen ám, de ezek a “vallomások” nincsenek összhangban sem egymással, sem pedig bizonyos hivatalos jelentésekkel. Már az áldozatok száma körül sincs egyetértés. A Lengyelországi Náci Bűntetteket Vizsgáló Bizottság a háború után megállapította: 250 ezer embert gyilkoltak meg Sobiborban. A “hivatalos” holokutatás terén abszolút “tekintélynek” számító cionista Raul Hilberg azonban alighanem a holokauszttagadás bűnébe esett, mert Az európai zsidóság megsemmisítése című nagy jelentőségűnek hazudott művében (The Destruction of the European Jews, Holmes and Meler, 1985.), a 338. oldalon van képe kijelenti: 200 ezer ember halt meg Sobiborban, ami ugye 20%-kal kevesebb, mint a korábban “hivatalosnak” számító áldozati szám. (Időközben lengyel kutatók is vizsgálódtak a helyszínen, akik szintén elképzelhetetlennek nevezték, hogy 250 ezer embert öltek volna meg a lágerben. (Az ő kutatási eredményeik azonban nem hozzáférhetők.)

Igen ám, csakhogy az egyik magát szemtanúnak nevező volt sobibori fogoly, egy bizonyos Moshe Bahir azt állította, 1943 februárjában a láger német őrei “megünnepelték az egymilliomodik zsidó megölését”. (Az ő tanúvallomásáról olvasni lehet a Miriam Novitch által szerkesztett, Sobibor: Martyrdom and Revolt című, a Holocaust Library sorozatban megjelent könyvének 156. oldalán. Moshe Bahir egy 1965-ös perben is tanúskodott, ahol is a tábor több náci őrét is elítélték.) A kérdés tehát ezek után: hányan haltak meg Sobiborban? 1 milliónál is többen, 250 ezren, vagy 200 ezren? Közülük hányan vesztették életüket a rossz egészségügyi körülmények, az éhezés, járványok következtében, és hányat gyilkoltak meg a nácik? És vajon az áldozatok közül mennyien voltak a zsidók?

De a sok remekül megfizetett holotörténész azt sem tudta kideríteni eddig, pontosan hány gázkamra volt egyáltalán Sobiborban? Leon Poljakov, “hivatalos” holotörténész szerint öt, amelyek mindegyike 50 négyzetméterre terjedt ki, és 400 embert zsúfoltak be egy-egy kivégzés alkalmával. (Erről lásd Miriam Novitch fentebb idézett könyvének 12. oldalát.) Miriam Novitch viszont úgy tudja (az állítólagos szemtanúk vallomásai alapján, bár Poljakov is csak őrájuk támaszkodhat), eleinte csak 3 gázkamra létezett, amelyek 10 négyzetméteresek voltak, és csak 50 embert lehetett kivégezni egyetlen elgázosítás alkalmával. Ezért aztán a nácik két, 48 négyzetméteres gázkamrát is építettek, amelyekben 70, sőt 80 fogoly is elfért. Most akkor vajon melyik a “hivatalos” adat a sobibori gázkamrák befogadóképességét illetően? De hogy a képlet még bonyolultabb legyen, a hivatalos holokauszt-kutatás egyik nagy hírnévnek örvendő (és ennek megfelelően számtalan hazugságon rajtakapott) alakja, Yitzhak Arad úgy tudja valahonnan, hogy az első három gázkamra 16 négyzetméteres (!) volt, és 200 embert (!?) is kivégeztek bennük egy-egy alkalommal. (Erről lásd: Yitzhak Arad: Belzec, Sobibor, Treblinka: The Operation Reinhard Death Camps, Indiana University Press, 1987. 31. old.)
Arad szerint 1942 őszén a németek még három további gázkamrát építettek, ugyanakkora méretben, mint a korábbiak. Így tehát Sobiborban hat gázkamra működött – állítja Yitzhak Arad. Hány gázkamra volt tehát, öt vagy hat, és 50, 48 vagy 16 négyzetméteresek voltak? És hány embert gázosítottak el egy kivégzés során végül Is? 400-at, 200-at, 70-et, 80-at vagy 50-et? És vajon aki ilyesfajta kérdéseken eltöpreng, az már erőszakos cselekedetekre készül, és verekedni vagy ölni fog?  És ne mondja senki, hogy mindez részletkérdés, elvégre több millió ember meggyilkolásával vádolják a németeket, perek sokaságát rendezték már meg, és most is bíróság előtt áll egy öreg ember, aki állítólag 29 ezer zsidó meggyilkolásában közreműködött. Nem alapkövetelmény egy gyilkosság minden apró részletének (pl. a megöltek számának, a gyilkos fegyver pontos leírásának, az elkövetés folyamatának) alapos feltárása egy per során?

Sőt, igazából azt sem lehet tudni, pontosan mivel is végezték ki a zsidókat a kamrákban? Az abszolút tekintélynek számító Raul HIlberg azt írja, hogy dieselmotorokból származó gőzzel gyilkoltak a nácik Sobiborban. (Lásd Hilberg fentebb említett könyvének 229. oldalát.) Ezzel szemben Yitzhak Arad egy náci őr vallomására hivatkozva azt állítja, benzinmotorok gőzével öltek a nácik a lágerben. (Lásd Arad fentebb idézett művének 31. oldalát.) Egy állítólag Sobiborban raboskodó fogoly, Jacob Biskubicz viszont a klórgázt nevezi meg a gyilkos eszköznek. (Lásd Novitch idézett művének 121. oldalát) Hella Fellanbaum-Weiss, egy magát szemtanúnak nevező hölgy, valamint az egymillió sobibori áldozatról hazudozó Moshe Bahir szerint is klórral öltek a sobibori gázkamrákban. (Lásd erre nézve Novitch könyvének 50. és 148. oldalát.) Most akkor dízelmotor vagy  benzinmotor gőzét vezették a kamrákba, netán klórral végezték ki áldozataikat a németek? Nem mindegy, mert igenis meg kell találni a gyilkos “fegyvert”, ha egyszer valakit /ezreket, tízezreket, egy egész népet/ több százezer, sőt több millió ember megölésével vádolnak. Megjegyzem, a hivatalos holotörténészek a klórral történő öldöklésről szóló meséket már szép csöndben ejtették. (Azért ejtették, mert technikailag képtelenség, mint ahogy egyébként a dízel- és benzinmotoros kivégzés is valószínűtlen. Bár akkor miért állítják a szemtanúk, hogy klór volt a gyilkos fegyver? Netalán a tanúvallomások nem megbízhatóak? De hát az egész holosztori állítólagos szemtanúk vallomásaira épül!)

Ráadásul a gyilkosság folyamatáról is ellentétes leírásokkal rendelkezünk. Yitzhak Arad arról beszél, hogy a halottakat egyszerűen kivonszolták egy ajtón (idézett művének 31. oldalán ír erről). Ezzel szemben Moshe Bahir “szemtanú” állítja: a gázkmra “padlójában” megnyílt egy ajtó, és a kivégzettek mind lezuhantak a helység alatt álló “kis kocsikba”, amelyek aztán egyenesen a tömegsírba, később pedig a krematóriumokba “szállították” (lóval, vagy emberi erővel) a holttesteket. (Lásd Novitch művének 147. oldalát. Arad pedig arról ír idézett művének 123-124. oldalán, hogy később vasúti sínen gördültek a halottakat szállító kocsik.)  Jó lenne, ha hivatalosan tájékoztatnának arról, melyik történet a hivatalos, mert aki mást mond, esetleg még börtönbe kerülhet.

Ha a törvényesség és a jog uralkodna a világunkban, John Demjanjukot bizonyítékok hiányában azonnal felmentenék. Az ügyvédeinek nem lenne nehéz dolguk, hiszen a vád semmiféle bizonyítékkal nem tud előállni. Nincsenek meg az állítólagos áldozatok maradványai, és nincs meg a gyilkos fegyver sem (a sobibori, belzeci és treblinkai tábort 1943 folyamán a németek a földdel tették egyenlővé a holomítosz legendáriuma szerint). De a vád képviselői nem tudnak megegyezni abban sem, egyáltalán milyen eszközzel történt az emberek legyilkolása? Persze ha a törvényesség és jog uralkodna, nem lehetne embereket börtönbe csukni azért, mert gondolkodni merészelnek.
Perge Ottó

Perge Ottó nyílt levele Gusztoshoz: 6 – 2,9 = 6?!

Posted in Aktualitás by admin on május 10, 2009

Gusztos Úr!

Azért teszem föl Önnek az alábbi kérdéseket, mert az ún. “holokauszttagadás” büntethetővé tételének Ön az egyik élharcosa Magyarországon. Gondolom, alaposan tájékozódott az ún. holokausztról, és talán némi fogalma van a revizionista történészek érveiről is. Ha nem tudná, ez utóbbiakat nevezi Ön némiképp félrevezetően “holokauszttagadóknak”, holott ők valójában a történelmi igazságot keresik.

Az alábbi kérdések megválaszolása azonban nélkülözhetetlen lesz, ha a holokauszttagadó törvényüket bevezetik.

1. Szeretném tudni, hogy börtön jár-e azért, ha valaki megismétli Martin Broszatnak, a müncheni Jelenkortörténeti Intézet munkatársának a Die Zeit 1960. augusztus 19-i számában /a 16. oldalon/ leírt mondatait?

M. Broszat ugyanis az alábbi kijelentést tette a lapban megjelent levelében: “A Német Birodalom területén lévő koncentrációs táborokban nem volt elgázosítás.” Tehát sem Dachauban, sem Bergen-Belsenben, sem Buchenwaldban, sem másutt. Annak ellenére, hogy az ún. háborús bűnösök különböző pereiben szemtanúk sokasága beszélt az ezekben a “megsemmisítő táborokban” épített “gázkamrákról”, melyekben szén-monoxiddal, Ciklon-B-vel ölték az embereket, de voltak olyanok is, akik elektromos árammal történő kivégzésekről, élve elégetésekről, és hasonló szörnyűségekről számoltak be. Nem tudom, tudja-e Ön, Gusztos Péter, hogy azóta bizony a legtöbb történelemkönyvet is átírták, éspedig M. Broszat fenti kijelentésének alapján.

De ezek szerint ez a sok szemtanú mind valótlanságot állított? És ha ők hazudtak, vagy csupán rosszul emlékeztek, mennyivel megbízhatóbbak a lengyelországi koncentrációs táborokban zajló állítólagos borzalmakról beszámoló szemtanúk? Jogos a kétely, Gusztos úr, hiszen 1945 és 1960 között az állítólagos szemtanúk, és az ő vallomásaikat kizárólagos forrásként felhasználó könyvek, tankönyvek és propagandafilmek özöne hirdetett olyasmit, ami nem történt meg. És ha a sok hazug mesében valaki kételkedni merészelt, elítélték. Mennyivel megbízhatóbbak az auschwitzi, majdaneki, sobibori, treblinkai, belzeci “szemtanúk”, mint azok, akik a Német Birodalom határain belül elhelyezkedő táborokban zajló eseményekről festettek teljesen hamis képet?

2. Bűnnek számít-e, ha valaki felteszi a kérdést: miután 1990-ben “hivatalosan” is 4 millióról 1,1 millióra csökkentették az auschwitzi táborban elhunytak számát, miképpen lehetséges, hogy az összes, a háború alatt /vagy csak a koncentrációs táborokban?/ elpusztult zsidó száma mégis 6 millió maradt?

Magyarázza meg, Gusztos úr, miként lehetséges 6 millióból elvenni 2,9 milliót úgy, hogy mégis 6 millió maradjon?

3. Ha a szemtanúk, illetve az állítólagos elkövetők vallomásaira hagyatkoznánk, akkor hinnünk kellene a boszorkányokban, akkor Rajk László valóban imperialista kém lenne, Mindszenty József tényleg amerikai ügynök és valutaspekuláns.

A holokauszt kivételével egyetlen történelmi esemény leírásánál sem elégszünk meg pusztán a szemtanúk beszámolóival. Nem beszélve egy bűncselekmény tárgyalásáról, amikor is alapos vizsgálatot végeznek a tett helyszínén, megkeresik a gyilkos fegyvert, és persze a meggyilkoltak tetemét is előássák, a szakértők pedig megszemlélik azokat.

Börtönt érdemel az, aki felveti: ugyan miért nem végeznek szakértői vizsgálatot a megmaradt állítólagos gázkamrákban? Persze talán Ön is tudja, Fred Leuchter és Germar Rudolf /sőt, egy lengyel tudóscsoport is/ vizsgálódott az auschwitzi gázkamráknál, de mivel azt találták, hogy azokban egészen biztosan nem öltek meg embereket Ciklon-B-vel, ezek után nácinak lettek bélyegezve, állásuktól megfosztották őket, egyikük, Germar Rudolf pedig börtönben ül.

Gusztos Péter szerint ez nyilván helyes, de becsukatná-e azokat is, akik egy újabb, független vizsgálat elvégzését sürgetik? Nem furcsa, hogy egyetlen holttestet sem találtak, akinek az esetében bizonyítani tudták volna, hogy halálát a hidrogéncianid okozta? Bűn, ha valaki ásatásokat szorgalmaz az állítólagos tömegsírok helyszínén, hogy az áldozatok hozzávetőleg pontos száma és haláluk oka megállapítható legyen? /Még ha a tetemeket elégették volna is, akkor is elképesztő mennyiségű emberi maradványnak, pl. fogaknak kellene lenni a feltételezett tömegsírokban./

4. A történész állításait sosem alapozhatja elfogult szemtanúk beszámolóira, hanem dokumentumokra is szüksége van. Hány évre kívánja bezáratni azokat, akik felhívják a figyelmet: egyetlen írásos parancs, utasítás sincs, amelyben a zsidók gázkamrában, vagy más módokon történő tömeges megsemmisítését rendelnék el?

Erre azt mondják az Önök propagandistái, persze, mert a nácik minden bizonyítékot eltüntettek. De a halomban álló hajat, a fogakat, az állítólagos áldozatok ruháit, szemüvegeit, használati tárgyait hogyhogy nem tüntették el? És vajon a szemtanúkat miért hagyták életben?
Én nem tudom, járt-e Ön, Gusztos úr, valaha is irattár vagy levéltár környékén. Mert ha járt volna, tudhatná: a lehetetlenséggel határos vállalkozás egy adott üggyel kapcsolatos minden egyes iratot megsemmisíteni, mert azok a bürokrácia különböző szintjein mind megjelennek, ezenkívül minden egyes ügyiratnak van előirata, utóirata, az egyes dokumentumokat a legelső irat iktatószámához csatolják, léteznek továbbá iktató és mutatókönyvek, stb. A háború körülményei közepette, miközben közeledtek a lengyelországi táborok felé a szovjet csapatok, miképpen voltak képesek a nácik ezt az emberfeletti iratválogatást elvégezni? Nem lett volna egyszerűbb felgyújtani az egész irattárat, mondjuk Auschwitzban? Egyszerűbb lett volna, nyilván, de nem történt meg, mert a lágerben hatalmas mennyiségű dokumentumot találtak az oroszok. Ezeket azóta alaposan átnézték, többek közt az Önök propagandistái is, és egyetlen parancs, utasítás, bizonyítottan emberek megölésére használt gázkamra-tervrajz sincsen. Ha valaki gyanúsnak tartja ezeket a körülményeket, az Ön szerint börtönbüntetést érdemel, Gusztos úr?

5. És büntetni kívánja azt az embert, aki felveti, hogy a hatmillió zsidó elhamvasztásához nem állt rendelkezésre elegendő tüzelőanyag-kapacitás?

Sem az égetőkemencékben használt koksz, sem pedig az “égetőgödrökben” történő elégetéshez szükséges irdatlan mennyiségű tüzelőfa nem állt rendelkezésre, amit azért tudunk, mivel az auschwitzi tábor felügyelőségének dokumentumai szinte hiánytalanul megmaradtak, és tudni lehet, mennyi kokszot rendeltek, és mennyi tűzifát használtak fel. /Hatalmas erdőirtásoknak pedig nincs nyoma a környéken, ilyesmiről egyetlen szemtanú sem tesz említést./
Bűn tehát, ha valaki kételkedni merészel? És bűn az, ha valaki elgondolkozik azon, hogy vajon mennyi ideig tartott egyetlen elgázosítás? Bűn, ha valaki nem érti, miképpen lehetett a gázkamrába bezsúfolt emberek halálát követő 15-20 perc elteltével gázálarc nélkül vagy akár gázálarcban bemenni azokba a helyiségekbe, úgy, hogy közben a holttesteket kivonszoló egység tagjai nem kaptak halálos mérgezést? Bűn-e, ha valaki rámutat: több napig is eltarthatott 2-3 ezer ember “elgázosítása”, az “aranyfogaik kihúzása”, a “hajak levágása”, majd pedig a holttestek elégetése a krematóriumokban? /Tekintve, hogy egy tetem elhamvasztásához legkevesebb egy óra kell!/ Hogyan lehetséges akkor, hogy a “szemtanúk” vallomásai szerint 1-4 óránként érkeztek a 2-3 ezer fős csoportok a gázkamrákhoz a kivégzésekre?

6. És bűn-e, ha kételkedem az emberi szappan legendájában, a megölt zsidók bőréből készített lámpaernyő meséjében, az elektromos árammal futószalagon történő gyilkolásokban, és a többi képtelennél képtelenebb történetben, amelyeket az egykori foglyok, vagy az Önök propagandistái valaha kiagyaltak?

Majd ugyanezek a propagandisták, illetve ugyanahhoz a cionista körhöz tartozó utódaik az Ön által “holokauszttagadónak” nevezett kutatók érveinek súlya alatt beismerték: évtizedeken át hazugságokkal traktálták a világ közvéleményét. A gázkamrák, a hatmilliós szám, valamint az előre eltervezett népirtás szándéka azonban továbbra is megkérdőjelezhetetlen. És csak egy nácinak juthat eszébe Ön szerint, hogy feltegye a kérdést: ha hazudtak a szappanról, a lámpaernyőről, az elektromos áramos és a légkalapácsos kivégzésekről, a négymillió auschwitzi áldozatról, és még ki tudja, miről, akkor nem lehet, hogy most sem mondanak igazat? Miért jár börtön annak, aki ezt a teljesen kézenfekvő kérdést fel meri tenni?

7. Nem érzi roppant kínosnak, hogy “liberálisnak”, meg “szabad demokratának” nevezi magát, közben pedig harcol egy törvényért, melynek alapján le lehet csukni azokat, akik egy történelmi kérdésben nem a “hivatalos” álláspontot ismételgetik?

Jó, tudom, álnaiv a kérdés, miként a többi is az, hiszen Ön is ugyanolyan jól tudja, mint én, hogy mi a tétje ennek az egész holokauszt körüli felhajtásnak. Az állítólagos holokauszt Izrael állam létének, valamint a cionista zsidóság világuralmának az alapja, továbbá a hatalmas kárpótlási pénzekről is szó van, amelyeket az elmúlt több mint 60 évben a zsidóság részére kifizettek.

A holokausztra hivatkozva Izrael, illetve a cionisták bármit megtehetnek, üldözhetik és gyilkolhatják a palesztinokat, felvásárolhatják Magyarországot, parancsolgathatnak az USA, az EU és más államok kormányainak, hajmeresztő pénzügyi spekulációkat folytathatnak, egész iparágakat, nemzetgazdaságokat sodorhatnak eladósodásba, válságba, egyszóval mindent megtehetnek büntetlenül, mert aki tiltakozni, ellenállni merészel, az “újabb holokausztot akar”.

A holokauszt nélkül a cionisták világuralma megrendülne, ezért akarja Ön és akarják elvbarátai, állítólagos liberális elveikkel teljesen szembefordulva keresztülerőszakolni a holokauszttagadó törvényt. Így van, Gusztos úr?

Nem tartom valószínűnek, hogy válaszol, mert megfigyeltem, ha olyan kínos kérdéseket tesz fel valaki Önöknek, amelyekre nem tudnak válaszolni, akkor egyből antiszemitázzák és nácizzák az illetőt. Márpedig ugye egy “nácival” az ember nem áll le vitázni.

Én megtenném, bár való igaz: teljesen más világban élünk. Ön 18 évesen belépett az SZDSZ-be, és ezzel bekerült a kiváltságosok közé, abba a rétegbe, melynek tagjai számára nincs válság, nincs munkanélküliség, az állás elvesztésétől nem kell rettegniük, de attól sem, hogy ha elmondja a véleményét, akkor megfenyegetik, megfigyelik, kirúgják a munkahelyéről, és ellehetetlenítik, ha pedig tüntetni mer, kilövik a szemét és bebörtönözik. Gusztos Péternek, gondolom, nincs anyagi gondja, van viszont nyaralója, villája, bankbetétje, gyönyörű autója /nyilván több is/, egzotikus országokban nyaral, de ne áltassa magát, mert mindezt a sok földi jót nem kiemelkedő tehetségének és munkájának köszönheti /jut eszembe, az egyetemet befejezte már?/, hanem annak, hogy tagja a hazánkat kiárusító, gyarmati sorba döntő politikai osztálynak, sőt annak a cionista körnek lett az egyik legfőbb szószólója, amely teljes mértékben uralma alá kívánja hajtani Magyarországot.

Ne jöjjön azzal, hogy tőlem, tőlünk kell rettegni, mert pontosan tudja: fordítva áll a dolog, mert az Önök úgynevezett “reformjai” tették tönkre a hazámat, és nehéz sorban élő magyar emberek milliói azok, akik rettegnek, félnek a holnaptól, munkájuk elvesztésétől, és az anyagi ellehetetlenüléstől. Önök biztosra akarnak menni, és ezzel a holokauszttagadó törvénnyel, a régi jó recept szerint, csírájában akarják elfojtani az esetleges nemzeti ellenállást. Gondolja, sikerülni fog?

Perge Ottó
, a Kuruc.info munkatársa

Holokauszt-káté

Posted in Cikkek by admin on május 7, 2009

Mi az, hogy holokauszt-tagadás? Egyáltalán, hogy lehet tagadni egy bizonyított és megtörtént eseményt, amely sok millió embert érintett? Akik tagadják, valóban tagadják-e, és ha igen, akkor gazemberek, ostobák vagy neonácik? Ebben az írásban a holokauszt-tagadással kapcsolatban leggyakrabban elhangzó kérdéseket gyűjtöttük csokorba. A témát kevéssé ismerő, a jelenséget csak a média torz szemüvegén keresztül megismerő emberek számára minden válasz itt van. Ha tehát olyasvalakivel találkozunk, aki nem érti, mi is ez az egész, hivatkozzatok erre a cikkre. Kiskáténk nem a holokauszt-tagadás érveivel vagy a túloldal ellenérveivel foglalkozik, hanem magát a jelenséget kívánja megvilágítani.

1. Triviális bevezető kérdés: Mit jelent az, hogy holokauszt?
Ezzel a kifejezéssel azt a történelmi eseménysort értjük, amelynek során a II. világháború előtt és alatt a nemzetiszocialista Németországban és csatlós államaiban – így Magyarországon is – a zsidó származású, illetve a politikai okokból megbízhatatlan személyeket állami intézkedés keretében összegyűjtötték, koncentrációs táborokba szállították, ott gázkamrákban, tömegesen meggyilkolták, majd holttestüket elégették, a hamut szétszórták. Ennek során hatmillió ember veszítette életét. A holokauszt szó égőáldozatot jelent. Maga az elnevezés a hetvenes években került elő, az azonos című amerikai tévéfilmsorozat nyomán, amely erről a történelmi eseménysorról szólt.

Hogy mi tartozik a holokauszthoz, és mi nem, történészi körökben is vitatott. Egy német bírósági döntés értelmében például a holokauszt része volt a német városok szövetséges bombázások általi barbár felperzselése. Ezt “Bombenholocaust”-nak nevezik Németországban. A holokauszt-történészek mégsem tekintik annak. Egyes magyarországi vélemények szerint a holokauszt része volt a zsidók munkaszolgálatra hurcolása is, pedig az nem célozta a megsemmisítésüket, mindössze arról volt szó, hogy a zsidók, mint politikailag megbízhatatlan állampolgárok, nem teljesíthettek fegyveres katonai szolgálatot. A fronton természetesen a munkaszolgálatosok is éppen úgy szenvedtek és pusztultak, mint a fegyveres honvédek – a doni katasztrófát nyilván nem kell bemutatni senkinek. Kétségkívül a holokauszt áldozatainak számítanak mindazok a zsidó és nem zsidó áldozatok, akiket a német csapatok a keleti fronton lőttek agyon, és nem szállították őket semmiféle koncentrációs táborba. De akkor vajon miért nem számítanak holokauszt-áldozatnak a szovjet csapatok atrocitásainak, vagy a japánok kínai, koreai inváziójának áldozatai? Van, aki szerint ők is ide tartoznak.

Látható, hogy nem is olyan egyszerű meghatározni, mi volt a holokauszt. Összességében azonban így definiálható: az a népirtás, amelyet 1932 és 1945 között a németek és csatlósaik haláltáborokban hajtottak végre.

2. De mit tagadnak a holokauszt-tagadók? Csak nem azt, hogy voltak ilyen haláltáborok? A sok millió áldozatot? A gázkamrákat?
A holokauszt-tagadás igen rossz, szándékosan csúsztató kifejezés, mert a holokausztot nem tagadja senki. Legalábbis épeszű és komoly ember nem. A média és a politikusok szándékosan tesznek úgy, mintha elmebetegek vagy ostoba gazemberek az egész tragédia teljes tagadására, a nácik rehabilitására törekednének. Pedig erről nincs szó.

A holokauszt-revizionisták – mert ez a helyes kifejezés – a holokausztról ápolt ismereteink felülvizsgálatát szorgalmazzák. Egyértelmű ugyanis, hogy jól körülhatárolható érdekkörök a népirtás történelmi tényeinek meghamisításával, az események aránytalan felnagyításával próbálnak óriási pénzügyi, erkölcsi és politikai hasznot leszakítani. Ezek a körök azt állítják, hogy mivel ők e történelmi tragédia túlélőit ésvagy azok leszármazottait tömörítik, kárpótlásra jogosultak, egyszersmind követelik Európa valamennyi nemzetétől, hogy sérelmeiket különlegesként, a történelem során egyedülállóként kezeljék, amelyet “nem szabad engedni megismétlődni”.

A holokauszt-revizionisták ezen érdekkörök évtizedek alatt elültetett hamisításait, hazugságait igyekeznek leleplezni, kapcsolataikat felfedni, csalásaikat ellehetetleníteni. Nem csak néhány milliárd dollárról van szó ugyanis, hanem egy globális kulturális jelenségről is, amely alapjaiban befolyásolja az európai-amerikai kultúrkör közbeszédét, társadalmi mozgásterét, mi több, vallási és etnikai hierarchiáját. Azáltal, hogy egy népirtást kiemeltek a történelem során – 1945 óta is – előfordult sok száz másik közül, és egyedi névvel, mondhatni, “termékvédjeggyel” látták el, feljogosították az áldozatok utódait – önmagukat – e sérelem nevében aránytalan társadalmi kompenzációk igénybe vételére.

Egy ilyen aránytalan kompenzáció maga Izrael állam létezése és politikája, illetve az Izraelnek nyújtott folyamatos amerikai pénzügyi és katonai támogatás.

3. De akkor most mit tagadnak a holokauszt-tagadók, avagy revizionisták?
A holokauszt-revizionisták elismerik, hogy a harmincas-negyvenes évek Németországában létezett faji megkülönböztetés, faji törvények, és az e törvényekben meghatározottakat valóban deportálták. Nem tagadják a koncentrációs táborok létezését, és azt sem, hogy e táborokban nagyon sokan vesztették életüket éhezés, kemény munka, betegségek, és gyakran kegyetlenkedések, gyilkosságok miatt. Ám ez semmiben sem különbözött más országok akkori gyakorlatától, ezért nem lehet a német táborokat másnak, különlegesebbnek tekinteni, mint szovjet, amerikai vagy brit megfelelőiket. A holokauszt-revizionisták állítják, hogy nem létezett központilag elrendelt és végrehajtott program a táborokba zártak elpusztítására, és ilyen programot nem is hajtottak végre.
Következésképp nem halhatott meg hatmillió ember, és a fentebb említett érdekköröknek nincs jogalapjuk különleges követeléseikre napjainkban.

4. Ilyet csak gazemberek vagy nagyon ostoba emberek állíthatnak! Aki a holokausztot tagadja, biztosan náci!
Politikusok és médiaemberek naponta szajkózzák ezeket a kijelentéseket a politikai korrektség kedvéért. Egyetlen közszereplő sem engedheti meg magának, hogy mást mondjon, mert a fent említett érdekkörök azonnal darabokra cincálnák, és búcsút inthetne a karrierjének. A politikai korrektség szent tehene ennél sokkalta kisebb tabutörést sem enged meg. A holokauszt-mítosz ugyanis messze túlmutat egyszerű tudományos kérdésnél, amit akadémikus vita keretében lehetne eldönteni.

Számos történelmi kérdés van ezen kívül is, amelyeket jelenkori politikai érdekek miatt nem ildomos ma feszegetni. Próbálja meg például az Európai Unió bármely politikusa felelősségre vonni Oroszországot a kommunista korszak károkozásaiért: másnap nincs földgáz Bukaresttől Londonig. Próbálja meg valaki Szlovákiában azt mondani, hogy az egész ország tulajdonképpen törvénytelenül jött létre, vagy Romániában mondjon hasonlót Erdélyről. Büntetőeljárás fog indulni ellene. Emeljen fel egy “Tibet” feliratú táblát Pekingben, vagy mondja ki a “cigánybűnözés” szót Magyarországon. Mindenhol ugyanaz lesz az eredmény: gazembernek, ostobának és nácinak fogják nevezni, aki “fel akarja dúlni a demokrácia békéjét”. Ilyen tabu a holokauszt kérdése is.

A holokauszt-revizionisták se nem gazemberek, se nem ostobák. Kérdéseket tesznek fel, amelyekre választ várnak. Ehelyett jelzőket kapnak, és felháborodott szemforgatókat, akik börtönért, büntetésért kiáltanak, mintha legalábbis ők ölték volna meg azt a hatmilliót. Európa számos országában valóban bűncselekmény a holokauszt-tagadás – egészen pontosan a holokauszt dogmaként állított “tényeinek” megkérdőjelezése, vagy az állítások puszta ellenőrzése. Aki felteszi a kérdést, hogyan gázosíthattak el Treblinkában 600 ezer embert egy dízelmotor füstjével, amikor az nem is mérgező, börtönbe kerül, mert megkérdőjelezte a “hiteles szemtanúk” beszámolóját.

A holokauszt-tagadást tiltó törvény álságos voltának egy példája az amerikai Fred Leuchter gázkamra-szakértő és a német Rudolf Germar vegyészmérnök, a Max Planck Intézet doktoranduszának esete. Leuchter az amerikai büntetésvégrehajtás vezető munkatársaként több gázkamrát tervezett börtönök számára, amelyekben több halálraítéltek kivégzését hajtották végre. (Ma már nem alkalmazzák ezt a módszert.) A kilencvenes évek elején Leuchter észrevételezte, hogy az állítólagos auschwitzi gázkamrák teljesen alkalmatlanok állítólagos céljukra. Majd elutazott Auschwitzba, és mintavétellel bebizonyította, hogy a kamrák falán nincsenek ciánlerakódások, ellentétben a ruhák tetvetlenítésére használt helyiségekével. Az Egyesült Államokban ugyan nincs holokauszttagadás-ellenes törvény, eredményei publikálása után mégis óriási hecckampány indult ellene. Egész Amerika minden médiuma, az összes megmondóember, véleményvezér és “tekintélyes intézetek” vezetőinek hada kezdte kórusban szidalmazni, rágalmazni, lejáratni, mint “antiszemitát” és “gyűlöletkeltőt”, aki “megbontja a társadalom egységét”, és természetesen “a nácikkal szimpatizál”, amiért egyáltalán eszébe jutott, hogy ilyesmit megvizsgáljon. Külön dokumentumfilmet forgattak róla, amelyet minden egyetemen bemutattak, bár többször újra kellett vágni, mert eleinte az egyetemisták kellemetlen kérdéseket tettek fel a vetítés után. Számos életveszélyes fenyegetést kapott, többször próbálták meggyilkolni. Házassága tönkrement, családja elhagyta. Ám vizsgálata eredményét hiába támadták meg többször is bíróság előtt, mindannyiszor megvédte azt. Végül a tudósok azzal utasították el kutatását, hogy kísérletét nem ellenőrzött körülmények között hajtotta végre.

Néhány évvel ezután azonban Rudolf Germar tudományos alapossággal megismételte Leuchter kísérletét, és ugyanarra az eredményre jutott. Az ő vizsgálatát semmilyen tudományos szempontból nem lehetett támadni. Ezért feljelentést tettek ellene a németországi holokauszt-tagadást tiltó törvény alapján, és a bíróság két és fél év letöltendő börtönbüntetést szabott ki rá! Képzeljük el, milyen nevetséges lenne, ha valakit azért állítanak bíróság elé, mert mondjuk a tatárjárás meg nem történtének bizonyítékait keresi. A bíróság elutasította Germar bizonyítási indítványát, hogy ismételjék meg kísérletét, azzal indokolva, hogy köztudomású dolgokat nem kell bizonyítani. A tudós menedékjogot kért az Egyesült Államokban a szólás és a tudományos kutatás szabadságának sérelmére hivatkozva, de nem kapta meg, kitoloncolták és átadták Németországnak.

Érdekesség a dologban, hogy a kutatást nem saját szakállára, hanem megbízásra végezte el, mint a Max Planck intézet munkatársa, rendes szolgáltatás keretében. A megrendelő egy holokauszt-revizionista írót védő ügyvéd volt. Germar elmondása szerint maga sem hitte volna, hogy vizsgálata ilyen eredményre jut.

Nos, így kell szemlélni, amikor politikusok vagy médiaemberek a holokauszt-revizionisták “tudatlanságáról” vagy “ostobaságáról” beszélnek. A legtöbb embernek nincsenek meg azok a mély történelmi ismeretei, amelyek lehetővé teszik, hogy eldöntsék, mi igaz és mi nem igaz a holokauszt történetéből (vagy bármely más történelmi eseményről, ha már itt tartunk). A csalások leleplezéséhez pontos dátumokat, időpontokat, tényeket kell ismerni és összerakni, nem elég csupán olyan felületes ismeretekkel rendelkezni, amit a Schindler listájából szerez meg az ember. Nem véletlen, hogy a holokauszt-revizionistákat mindenáron gazembernek és erkölcstelennek próbálják beállítani, hiszen elég néhány kérdés, hogy a mély ismeretekkel nem rendelkező, de már megfelelően trenírozott átlagember elgondolkodjon: tényleg, ez hogyan lehetséges?
(Csak egy ilyen kérdés: Mivel fűtötték Auschwitzban a krematóriumokat?)
A legtöbb revizionista egyáltalán nem náci, nem kívánja senki elpusztítását, és főleg nem a holokauszt valóra válását. Egy hazugságot szeretne elkergetni, ami jobban megmérgezi Európa jövőjét, mintha a holokauszt valóban megtörtént volna.

5. De ha nem halt meg hatmillió ember, akkor hová lettek? Köddé váltak?
A holokauszt-dogmatikusok legfőbb “cáfolata” ez a kérdés, amely csak látszólag logikus. Olyasminek a hollétét kérik számon, ami nem létezik. Nem hurcoltak el ugyanis hatmillió embert. Kétségkívül nagyon sokat elvittek, de nem hatmilliót. Már csak azért is, mert 1942-ben a németek megszállta összes területen 3,2 millió zsidót tartottak nyilván. A túlélők jelentős része a háború után nem tért haza, részben tartva a további atrocitásoktól, részben mert nem is igen volt hová. Ezek az emberek különféle segélyprogramok révén az Egyesült Államokba és a frissen megalakuló Izrael államba emigráltak, ahol nevet változtattak.
(Vajon honnan lett lakossága Izraelnek 1945 után? Az egzisztenciával rendelkező amerikai zsidók tódultak oda sivatagot felszántani, vagy valószínűbb, hogy a nincstelen, földönfutóvá lett európai holokauszt-túlélők?)

6. Ha tagadjuk a holokausztot, akkor megismétlődik!
Ez is egy ostoba médialózung, de az egyszerű emberek szeretik papagájként ismételgetni, amit a tévében hallottak. Ha az inkvizíciót tagadjuk, az is megismétlődik? Vagy ha a tatárjárást? Trianont? Tibet megszállását? A Tienanmen téri mészárlást? Na és ha nem tagadjuk, akkor soha többé nem lesz ilyen?

A médiamaszlag ismételgetésére, egy történelmi hazugság elterjesztésére egy példa. A rendszerváltás környékén Nemere István írt egy ostoba könyvet arról, hogy nem Jurij Gagarin volt az első szovjet űrhajós, de az igazi első kísérletet eltitkolták, mert baleset történt, és az űrhajós meghalt. Mind a mai napig tudni vélik egyesek, hogy ez “kiderült”, mert “volt róla szó a tévében is”. Ugyanígy lehet visszahallani a holdraszállás tagadásáról okoskodó “szakkönyvek” tartalmát is. Az átlagembernek ugyanis erről a témáról sincsenek mélyreható ismeretei, ezért másokra hagyatkozik. (Mellesleg Nemere Istvánt sosem akarták bíróság elé állítani űrrepülés-tagadásért.)

7. Milyen “bizonyos körök” állnak a háttérben? És mindenhol ott vannak, mi? Ez összeesküvés-elmélet!
Nem összeesküvésről van szó, hanem egy népről, amelynek tagjai igen erős, összetartó közösségtudattal büszkélkedhetnek. Ezek a zsidók. Más népek számára – különösen az egymás torkát elharapó magyaroknak – felfoghatatlan az a zsidó összetartás, szolidaritás, amit ők havrosznak neveznek. Nincs ebben semmiféle összeesküvés-elmélet, egyszerűen csak évszázadok óta törvényszerű, hogy a pozíciót, sikert elérő zsidók igyekeznek saját társaikat maguk mellé emelni minden országban. Ezért vannak hagyományos zsidó szakmák, mint például a média világa, a bankszektor vagy a politika. Magától értetődik, hogy a szintén a zsidóságra támaszkodó holokauszt-lobbi igen nagy átfedést mutat ezekkel a szakmákkal. Azonban a zsidók sem különlegesek, közönséges emberek ők is, így pontosan annyi az ostoba, a becstelen és a félművelt közöttük, mint más népek közt. A különbség, hogy ők a félművelteket és a becsteleneket is magukénak tekintik, és ha valakit maguk közül hazudni látnak, szemet hunynak felette, mert nyilván érdekből teszi. Kimondatlan szabály számukra, hogy a “mi kutyánk kölyke” elsőbbséget élvez. Ennyi a nagy összeesküvés.

8. Aha, szóval zsidógyűlöletről szól az egész!
Ha csak ennyit értettél meg ebből a kiskátéból, akkor nem volt értelme elolvasnod. Azt a dogmát böfögöd vissza, amit életed során először beléd neveltek, és nem vagy hajlandó megvizsgálni. a tartalmát Nem baj, ettől még remek átlagember válik belőled, de kérjük, a továbbiakban ne menj el szavazni, és a véleményedet is tartsd meg magadnak, mert értéktelen. Azonban ha képes vagy felülemelkedni homályosan megmaradt általános iskolai tanulmányaidon, és képes vagy valóban pártatlanul megvizsgálni ismereteidet – megengedve akár azt is, hogy ismereteid tévesek vagy
hiányosak – akkor van reményed arra, hogy a tények mérlegelésével, hangzatos doktori címektől nem megszédülve, az érvelőnek nem személyét, hanem állításait vizsgálva végkövetkeztetésre juss a holokauszt történetének kérdéseiről.

Forrás: antidogma.hu

Lipusz Zsolt: Őszent Holokausztsága és a realitás világa

Posted in Cikkek by admin on május 5, 2009

Napjaink hazai közéletében mind gyakrabban hallhatunk az ún. holokauszttagadás problémájáról, a jelenleg regnáló koalíció számára ez tűnik a legfontosabb kérdésnek a hazánk előtt tornyosuló temérdek probléma tengerében. (Melyeket persze működésükkel maguk idéztek elő.)

Tény, hogy tudományosan egyáltalán nem bizonyítható az ún. holokauszt, nevezetesen az, hogy Európa első jóléti államában, a Harmadik Birodalomban valamiféle központi terv vagy elgondolás létezett volna az európai zsidóság kiirtására, s ennek céljából ún. megsemmisítő táborokba (pl. Auschwitz-Birkenau) zsúfoltak össze, majd gázkamrákban semmisítettek meg zsidókat. Azon túl, hogy a helyszínen végzett vizsgálatok (Leuchter-jelentés, Germar Rudolf kutatásai) egyértelműen megállapítják, hogy az auschwitzi táborkomplexum egyik egységében sem semmisítettek meg embereket Ciklon-B-vel, a szövetséges légierő pilótái által 1944 nyarán készített több mint harminc felvétel – melyeket a CIA 1979-ben feloldott a titkosítás alól – is ezt támasztják alá, továbbá semmiféle nyoma nincsen a Harmadik Birodalom hivatali apparátusának működésében, hogy efféle szándék egyáltalán megfogalmazódott volna a nemzetiszocialista párt, az NSDAP, az SS, vagy a birodalom vezetőinek fejében.

A holokauszt-teóriának a racionalitás elemi szabályai is ellentmondanak. Hitler legfőbb törekvése 1943-44 folyamán a rákényszerített háború megnyerése volt, mindent ennek a célnak rendelt alá, így teljességgel értelmetlen cselekedet lett volna részéről 6 millió ember elpusztítása, tekintettel arra, hogy ezáltal megsemmisített volna egy a rendelkezésére álló gigantikus rabszolga-munkaerőt, amely óriási volumenű hadianyagot, harci eszközt és energiaforrást állíthatott elő a számára, miközben a Reich hadra fogható férfi lakossága a frontokon harcolt.

Amennyiben emberek ipari méretekben folyó, szervezett megsemmisítése, a „világtörténelem legkegyetlenebb, példa nélküli tömeggyilkossága” zajlott volna Auschwitzban, Sobiborban, Treblinkában, Majdanekben, Belzecben és másutt, az amerikai zsidó lobbi, melynek emblematikus alakja maga Roosevelt elnök volt, nyilvánvalóan kikényszerítette volna az ott lévő gázkamrák és krematóriumok, valamint a táborokba vezető vasútvonalak lebombázását, hogy ily módon akadályozza meg, vagy legalábbis lassítsa az emberirtás folyamatának szörnyűségét.

Feltételezve azonban, hogy a Führer olyan megmagyarázhatatlan, irracionális gyűlöletet táplált a zsidóság iránt, hogy a háború elveszítésének kockázatát is vállalta, pusztán azért, hogy legfőbb célját, a zsidóság likvidálását végrehajthassa, továbbra is számos probléma vetődik fel a holokauszt-elmélet vonatkozásában. A soá-dogma szerint a németek elképesztő dilettantizmussal hajtották végre a genocídiumot, amely mindennek nevezhető, csak nagyiparinak nem, sokkal inkább céhes, kisipari jellegűnek. Hiszen a hivatalos verzió szerint úgy zajlott le a kiszemelt áldozatok megsemmisítése, hogy miután összezsúfolták az embereket a gázkamrában, az SS-állomány egy tagja a tetőn lévő beöntőnyíláson keresztül Ciklon-B granulátumot juttatott a belső térbe, ahol a gázfejlődés következtében az emberek elpusztultak.

Vajon miért dolgoztak volna a németek efféle kisipari módszerrel, amikor a birodalomnak hatalmas harci gáz-tartalékai voltak? Miért is használták volna a problematikus és rendkívül veszélyes Ciklon-B-t, amely órák múltán is fejleszti még a hidrogén-cianid gázt, amikor a jóval praktikusabb, könnyebben kezelhető és veszélytelenebb (ti. a gyilkosságot végrehajtó szempontjából) széndioxidot is alkalmazhatták volna? Egyáltalán: egy zárt helyiségben összezsúfolódott embercsoport esetében miért alkalmaztak volna gázt, amikor fél órán belül az oxigén elfogyásával úgyis megfulladt volna mindenki? Tehát a hivatalos holodogma kiagyalói a Ciklon-B-t nyugodtan kihagyhatták volna vallásuk relikvia-gyűjteményéből, hiszen elegendő lett volna pusztán egy hatalmas betonhodály, egy jól megvasalt ajtó és egy hatalmas lakat ahhoz, hogy a „holokauszt” az ismert módon bekövetkezzék.

A megsemmisítés-történet ezen túl életszerűtlen azért is, mert Izrael egész eddigi története alapján, különösen a múlt év végi gázai népirtás figyelembe vételével, aligha feltételezhető, hogy amikor a lágerekben már mindenki tudta, miért sorakoztatják fel az Isten tudja, hányadik transzportot a virtuális gázkamrák előtt, az emberek engedelmes birkaként hagyták volna magukat vágóhídra hajtani, és soha, sehol, egyetlen táborban sem kíséreltek volna meg szervezett ellenállást, nem kísérelték volna meg az SS tábort őrző egységeinek lefegyverzését, hiszen egyfelől nekik már úgysem volt veszítenivalójuk, másfelől ez esetben legalább egy utolsó túlélési esélyt biztosítottak volna a foglyok a maguk számára, s a rosszabbik esetben is legalább ellenállást tanúsítva, harcban esnek el. Ilyen formán a holokauszt-vallás főpapjai mélységesen lenézik még a saját népüket is, engedelmes nyáj-gyülekezetnek tartva azt. (No persze a gójok permanens bűntudatának örökös ébrentartásához, egy modern vallás megteremtéséhez és a végtelenített kárpótlás fizetéséhez ezt az áldozatot meg kellett hozni.)

Azt is fontos hangsúlyoznunk, hogy amennyiben Hitlernek, illetve a náci Németország vezetőinek az európai zsidóság kollektív kiirtása lett volna a céljuk – aminthogy nem volt az -, ezt a szörnyű tervet sokkal praktikusabb módon is megvalósíthatták volna annál az elkövetési módnál, mint amelyet a soá-vallás főpapjai kanonizáltak. Nevezetesen elegendő lett volna dugig tömni minden egyes tábort, amelyeket ráadásul egy kissé keletebbre, az ukrán-orosz pusztákon hoztak volna létre, majd egy szigorúan titkos konspiráció keretében, központi utasításra, megadott időben egyszerre feldübörögtek volna a Luftwaffe bombázóinak motorjai, s a megadott célpontokat gyújtóbombáikkal, egyéb harci- és robbanóeszközeik bevetésével porig égették volna. Nos, ez valóban „teljesen elégő áldozat”, azaz holokauszt lett volna. Ez a fajta „Endlösung”, azon túl, hogy praktikusabb, sokkal egyszerűbb, kevesebb szervezési feladatot, energiát, pénzt és időt igénylő végrehajtási mód lett volna.

Az egész holokauszt-történet egyébként sem szól másról, mint arról, hogy még a benne hívők is folyamatosan lefelé korrigálják az áldozatok létszámát, valamint szűkítik azt a földrajzi régiót ( „halálteret”), amelyben feltételezésük szerint a genocídium végbement, ily módon például az 1960-as évek óta a birodalom területén nem szokás „haláltáborokról”, csupán „sima” koncentrációs táborokról említést tenni, az auschwitzi 4 milliós áldozati létszám pedig 1990-ben hirtelen 1,1 millióra zsugorodott. Némi iróniával kijelenthető, hogy 2035-ben az újabb táblacsere alkalmával már „csupán” negyedmilliónyi áldozat lesz, ami azért szép teljesítmény lenne a kezdő 4 millióhoz képest.

A nagy európai polgárháború második szakaszában (1939-1945) infernális szenvedésáradat zúdult az európai népekre, de pokoli gyötrelmeket éltek át a Távol-Keleten Kína és Japán lakói is, teljességgel felesleges tehát egyfajta horror sci-fiként olyan rémségeket kiagyalni és hollywoodi stílusban a fél világra kényszeríteni, amelyek a valóságban soha nem történtek meg. (Jellemző, hogy a „lámpaernyő”, az „emberi zsírból készült szappan” és hasonló baromságok elméletét már a holokauszt „tudósai” sem hirdetik). A megsemmisítés-teória és annak szimbóluma, Auschwitz vonatkozásában elmondható, hogy itt két lehetőség közül választhatunk: vagy egyfajta kontinentális Bermuda-háromszög (éppen három egységből állott ez a komplexum, a központi táboron kívül Auschwitz-II, vagyis Birkenau, illetve Auschwitz-III, azaz Monowitz) létezett, a térségben 1942 és 1945 között, ahol nem hatottak a bolygónk minden más részén érvényes fizikai törvények, vagy pedig a „szemtanúk” és a hololegendárium kutatói egyszerűen hazudnak.

Hiába erőlködnek tehát a parlamenti széksorok között gusztustalan módon politikai másodperc-emberkék meg közéleti vasorrú bábák, s akarják az ún. holokauszttagadást a Btk.-ba beemelni (ilyen alapon az ufó-tagadást is bevehetnék!), egy történelmi tényhez semmi köze nincsen a büntetőjognak, illetve amennyiben egy dekadens korban mégis lehet, az pusztán azt jelzi, hogy egy orbitális hazugságot próbálnak az emberekkel történeti igazságként elhitetni, amelyről záros határidőn belül úgyis lehull a lepel, s mindenki meggyőződhet róla, mit lepleztek korábban a rendszer hazug, aljas politikusai és főideológusai.

A magunk részéről tiszta lelkiismerettel kijelenthetjük, hogy amennyiben bárki hiteles, megcáfolhatatlan, autentikus bizonyítékokkal és vizsgálati anyaggal áll elő, azt bizonyítván, hogy a holokauszt a zsidó történészek által hirdetett módon és formában bekövetkezett, azonnal bocsánatot fogunk kérni az érintettektől, s visszavonjuk „holokauszttagadó” téziseinket. Addig azonban a legszebb európai tradíciók nyomában engedtessék meg nekünk a szabad, inkvizíciós kötelmektől vagy öncenzúrától mentes kritikai gondolkozás szabadsága!

Lipusz Zsolt – Kuruc.info

Könyvek (Letölthető)

Posted in Gyűjtemény by admin on május 4, 2009

Az alábbi könyvek más oldalakról származnak. Mindegyik magyar nyelvű.

  • Richard Harwood – Tényleg 6 millióan haltak meg? > Letöltöm!
  • Paul Rassinier – Odüsszeusz hazugsága > Letöltöm!
  • Ernst Zündel – Holocaust 101 > Letöltöm!
  • Anonymus – Egy hazugsággal kezdődött > Letöltöm!

Folyamatosan bővítve!

Videógyüjtemény

Posted in Gyűjtemény by admin on május 3, 2009

David McCalden – Holocaust Revisionism for Beginners:

David McCalden and Andrew Allen – The Holocaust Revisited

Folyamatosan bővűl!

Tagged with: , ,

Perge Ottó: Holoképtelenségek, avagy az ördög a részletekben rejlik

Posted in Cikkek by admin on május 3, 2009
Az I. és a II. sz. krematórium (Birkenau)

LEÍRÁS

Az I. és a II. számú krematórium körülbelül 104 m hosszú és 52 m széles volt.
AZ ALAGSOR

Az áldozatok lépcsőkön jutottak az alagsorba, ahol két fő helyiség volt: a vetkőző, amelyet időnként hullaraktárnak is használtak, és a gázkamra. Az öregeket, betegeket és félholtakat, valamint a holttesteket betoncsúszdán juttatták le az alagsorba. A gázkamra (mintegy 225 m²) nagy közös fürdőhöz hasonlított, de a mennyezeten elhelyezett zuhanyozó berendezéseiből sohasem folyt víz. A mennyezeten át Ciklon B-kristályokat szórtak be. A gázkamrába 2000 ember is befért egyszerre, s haláltusájuk 20, legfeljebb 30 percig, néha azonban több óráig is tartott. Az alagsorban volt továbbá az aranyolvasztó helyiség, ahol a holttestek szájából kitördelt aranyfogakat olvasztották be, valamint egy kisebb hullakamra és az iroda.

A FÖLDSZINT

Elgázosítás után az áldozatok holttesteit felvonókkal szállították a földszinten lévő hamvasztóba, ahol 15 háromrészes kemence működött, s mindegyikben legalább 3 holttestet égettek el 20 perc alatt. A hamvasztó mellett a gépház és a tüzelőraktár, továbbá néhány kisegítő helyiség volt. Ezeken kívül a földszinten volt a kivégzőhelyiség és a boncterem.

Forrás: Kraus – Kulka (1958), [6.] t.
Az I. és a II. sz. krematórium (Birkenau)

Íme tehát, magyar testvéreim, jól véssétek eszetekbe a fenti sorokat, és tanulmányozzátok a fenti tervrajzot. Kellő áhítattal tegyétek, mert a holohitvallás dogmatikájának egy részletét olvashatjátok, amely kiemelten fontos, mivelhogy a gázkamrákról szól.

De ne legyünk restek, gondolkodjunk. Elvégre a kételkedés, a kritikus gondolkodás állítólag az európai civilizáció egyik megbecsült öröksége. /Habár újabban erről kevesebb szó esik, vélhetően éppen azért, nehogy eszünkbe jusson a holomítoszt megkérdőjelezni./

Vizsgáljuk meg először is a fenti tervrajzot, amelyről azt állítják a hivatalos holotörténészek, hogy az auschwitz-birkenaui I. és II.számú krematóriumot és a hozzá kapcsolódó gázkamrát ábrázolja (más helyiségekkel együtt). /Már itt bajban vagyunk, hiszen a Krema I-nek nevezett építmény Auschwitzban volt, a Krema II. pedig Birkenauban, és a kettő egyáltalán nem azonos, de ettől a ténytől most tekintsünk el. Van itt sok más képtelenség amúgy is./

A szöveg szerint a foglyokat az alagsorba vitték, ahová lépcsők vezettek. A betegeket, öregeket csúszdán juttatták le, ami némiképp meglepő, ugyanis a legtöbb állítólagos szemtanú, illetve holotörténész nem tesz említést semmiféle csúszdáról. Az alagsorban először egy vetkőző helyiségbe mennek. Miután ott levetik a ruháikat, keresztülvonulnak az előtéren, ahol a felvonó is van, majd belépnek a gázkamrába, ami a szöveg leírása szerint is zuhanyzónak van álcázva. Nem túl okos építészeti megoldás: sokkal célszerűbb lett volna, ha a vetkőző helyiségből egyenesen a gázkamrába jutnak. Hiszen a kétezer fogolynak két szűk ajtón is keresztül kell mennie, míg a végzetük felé hajtják őket, közben ismét látják a felvonót, és talán elgondolkoznak, vajon mi célt is szolgál, vajon mi lehet a felsőbb szinten? /Képtelenség persze, hogy senki ne tudná, égetőkemencék vannak ott, de ha ezzel tisztában vannak, nem gondolhatják, hogy fürödni jöttek./ Mint olvassuk, az alagsorban még egy hullakamra meg egy aranyolvasztó helyiség is volt, ami azért ismét csak felkelthette volna a kétezer szerencsétlen ember gyanúját.

Kérdés az is persze, vajon mennyi ideig tartott, amíg mindnyájan levetkőztek, majd a szűk ajtókon keresztül átmentek a zuhanyozónak álcázott gázkamrába? Ez hosszú, órákig tartó folyamat lehetett, és ha esetleg pánik tört ki, mert valaki gyanút fogott, akkor mi történt? Na de tegyük föl, semmi rosszra nem gondolnak, és a kétezer ember szép sorban átvonul a “zuhanyozóba”. “A mennyezeten át Ciklon-B kristályokat szórtak be” – olvassuk a szövegben. Ez eléggé érdekes, mert a helyiség az alagsorban van, de elvileg lehetséges, habár jó lenne tudni, hol volt a nyílás, és azt miképpen zárták le olyan biztonsággal, hogy a halálos gáz ne tudjon keresztülhatolni rajta?

“A gázkamra mérete 225 négyzetméter”, ahol is “2000 embert gázosítottak el.” Ez annyit jelent, hogy 8-9 ember jut egyetlen négyzetméterre! Lehetséges ez? Elfér 1 négyzetméteren 8 vagy 9 ember? Teljes képtelenség. Egyébként pedig ha egy 225 négyzetméteres kamrában 2000 embert összezsúfolnak, teljesen fölösleges bajlódni az őrökre és mindenki másra roppant veszélyes Ciklon-B-vel, ugyanis a szerencsétlenek rövidesen egész egyszerűen megfulladnak. “A haláltusájuk 20-30 percig, esetenként több óráig tartott”, ami lehetetlen, mert a levegő nem hogy órákig, de 20-30 percig sem elegendő ennyi ember számára egy ekkora helyiségben!

Furcsa az is, hogy a bezárt foglyok nem estek pánikba a túlzsúfolt kamrában, és a nem próbáltak meg kitörni az egyszerű, fából készült ajtókon keresztül. Ha ugyanis mondjuk gázbiztos vasajtók lettek volna, akkor miképpen lehetett volna elhitetni szegény foglyokkal, hogy a “zuhanyzóba” mennek? Amennyiben a kamrába történő belépésük előtt fognak gyanút, akkor még a vetkőzőben, vagy az előtérben kitör a pánik, és az egész “elgázosítási eljárás” sikertelen lesz. Arról nem beszélve, hogy kétezer tiltakozó, pánikba esett ember kordában tartásához sok száz fegyveres őr kell! /De azok hol fértek el itt az alagsorban?/

A leírás szerint miután “eltelt 20-30 perc” vagy “több óra”, és mindenki meghalt, bement az úgynevezett Sonderkommando. /Mivel furcsa módon az ajtók befelé nyílnak, és bent leírhatatlan a zsúfoltság, nem lehetett egyszerű bemenni a terembe, hiszen hatalmas hullahegynek kellett lennie az ajtók előtt, amelyeket így legfeljebb betörni lehetett volna, de még azt is nehezen./ A fenti szövegben nem lehet olvasni arról, hogy számos “megbízható szemtanú” állítása szerint az egység tagjai ettek és dohányoztak, miközben a hullákat cipelték kifelé. /Rudolf Höss táborparancsnok és mások vallomásai alapján/ Ami persze képtelenség, hiszen ha gázálarc nélkül lépnek a helyiségbe, ők is meghalnak a Ciklon-B-től, ha pedig gázálarc van rajtuk, sem dohányozni, sem enni nem tudnak. /Rudolph Höss, az auschwitzi tábor egykori parancsnokának tanúvallomása a holotörténészek egyik legfontosabb forrása. Márpedig éppen ő állította többekkel együtt, hogy a Sonderkommando tagjai ettek és dohányoztak, miközben vonszolták kifelé a hullákat / Megjegyzem itt, hogy a gázálarc sem menthette volna meg őket, mert a Ciklon-B a bőrön át is mérgező.

Az is kérdés, miképpen tudott bárki is mozogni a 225 négyzetméteres kamrában, ahol a 2000 hulla egymás hegyén-hátán feküdt? De még mielőtt kivonszolták volna őket, egy, de inkább több fogorvosnak is be kellett mennie, ugyanis meg kellett vizsgálnia mind a kétezer meghalt ember száját /a gyerekekét, fiatalokét talán nem/, hogy vannak-e aranyfogaik, majd hozzá kellett látnia /látniuk/ a fogak kihúzásához. /Igaz, megtehették ezt a Sonderkommando tagjai is./ Mennyi ideig tart egy ilyen művelet, lehetséges-e órákon át fogakat húzni gázálarcban, és vajon ha valaki hosszú időn keresztül dolgozik egy olyan kamrában, ahol kétezer embert öltek meg Ciklon-B-vel, akkor nem mérgeződik meg saját maga is? És amíg az orvos, vagy bárki dolgozik a fogakkal, az ajtók nyitva vagy csukva vannak? Mert a hidrogéncianid roppant veszélyes vegyület, könnyen kiáramlik az épület más szobáiba, például a közeli “aranyolvasztóba”, no meg az “irodába”. Igen, a szent szöveg állítása szerint az alagsorban, egészen közel a gázkamrához, még egy iroda is van. Elképzelem, amint ott íróasztalok mellett fegyelmezett német hivatalnokok vagy katonák dolgoznak, miközben kétezer ember a szomszédos helyiségben épp haláltusáját vívja, ordít, és esetleg megpróbál kitörni. Vagy meg sem kíséreltek kitörni? Nem lett volna jobb legalább megpróbálni, hiszen még ha agyonlövik őket, akkor is sokkal jobban járnak, mint ha bevárják, hogy megfulladjanak vagy megmérgeződjenek a kamrában.

Ezen kívül pedig miképpen lehetséges, hogy az “iroda” dolgozói nem féltek a Ciklon-B-től, amely a faajtókon keresztül is kiáramolhatott, főleg akkor, amikor a Sonderkommandó tagjai elkezdték a kétezer tetemet kivonszolni a kamrából? Mennyi ideig tarthatott, amíg ezt a sok hullát kivitték az egyetlen, szűk ajtón keresztül? Mi történt addig a hidrogéncianiddal? Szép engedelmesen benn maradt a kamrában? /A szemtanúk állításai szerint a kommandó tagjai 5, mások szerint 10 vagy 20 perccel azután léptek be a kamrába, hogy bent mindenki meghalt. Megjegyzem, egy-másfél óráig is eltart, míg a hidrogéncianid felszabadul a granulátumból, de ezután még a kiáramlott gáz hosszú órákon keresztül életveszélyesen mérgező./

Tegyük fel, hogy a fogorvos/ok/ vagy a kommandó tagjai szépen végeztek a munkájukkal, egy halomba gyűjtötték az aranyfogakat a hullahegy tetején, majd az “aranyolvasztóba” vitték a zsákmányt. Ekkor még jönni kellett egy vagy több fodrásznak, vagy bárki másnak, hiszen szinte mindegyik “szemtanú” állítja, hogy a meggyilkolt emberek haját levágták. /És pl. tengeralattjárók motorjaiban tömítéshez használták fel, olvashatjuk nem egy helyen./ Vajon mennyi ideig tarthatott, amíg mindenkinek /vagy csak a nőknek?/ levágták a haját? Megjegyzem, lassan már egy fél nap is eltelt, mióta a “szállítmány” megérkezett: 2000 ember bevonul a vetkőző helyiségbe, leveszi a ruháit, átvonulnak az előtéren át a gázkamrába a szűk ajtókon át, egyesével, beszórják a Ciklon-B-t, “20-30 perc, vagy több óra is eltelik”, míg mindenki meghal, kihúzzák az aranyfogakat, majd levágják az áldozatok haját /amely egyébként tele van Ciklon-B szemcsékkel, tehát halálos veszedelem a hajhoz még csak hozzányúlni is, igaz, a fodrászok is gázálarcban dolgoznak, különben néhány percen belül meghalnának, bár kérdés, lehet-e egyáltalán gázálarcban órákon át hajat vagdosni /.

Még ha villámgyorsan ténykedik is mindenki, 10-12 óra biztosan eltelt a foglyok megérkezése óta, holott a “visszaemlékezők” állítása szerint “óránként” vagy “két-, illetve négyóránként” érkeztek az újabb és újabb halálraítélt “csoportok” a gázkamrához. De hiába toporog a vetkőző előtt a következő kétezres “transzport”, hiszen az áldozatok ott fekszenek még a kamrában. Egyenként ki kell őket cipelni /közben az ajtó nyitva, a hidrogéncianid áramlik ki, és terjed szét az épületben, sőt, a szabadba is kijut, ahol a többi fogoly áll, no meg az SS-őrök/ . De nem elég a kétezer megölt embert kivinni a kamrából, a felvonóval fel is kell szállítani őket az alagsorról a földszintre. Vajon mennyi ideig tarthatott, míg minden egyes halott embert elszállítottak a hamvasztóhoz?

Más leírásokból tudjuk, hogy a birkenaui úgynevezett Krema II-ben a felvonó 2,1 méter hosszú, illetve 1,35 méter széles volt. Tegyük fel, hogy képesek voltak mondjuk 10 holttestet bezsúfolni erre a kis helyre. Ebben az esetben a 2000 halott elviteléhez 200 ki- és berakodásra lett volna szükség, miközben a felvonó megállás nélkül üzemben kellett, hogy legyen. Ha mondjuk 5 perc alatt képesek berakodni tíz hullát, felmenni a lifttel, majd kirakodni, akkor /200 szorozva 5-tel/ 1000 perc, azaz 16 óra alatt vitték volna fel mind a 2000 hullát az alagsorból a földszinten elhelyezkedő égetőkamrába. Miután már legkevesebb 10-12 óra eltelt a foglyok megérkezése óta! Vagyis 2000 ember “elgázosítása” – az “előkészületek” és a holtestek elszállítása -, legalábbis ebben az épületben bizonyosan eltartott 24 óráig, ha nem sokkal tovább! Csakhogy a gázkamrákhoz óránként, két-, vagy négyóránként érkeztek az újabb és újabb áldozatok a “szemtanúk” beszámolói szerint. /Az egyik leggyakrabban idézett, és abszolút megbízhatónak ítélt Filip Müller szerint négyóránként érkeztek az áldozatok a gázkamrákhoz./

A képtelen állításoknak még nincsen vége. Ugyanis a fenti szövegben az áll, hogy a “15, háromrészes kemence mindegyikében három halottat égettek el 20 perc alatt”. /Nos, a valóságban a Krema II-ben 5 kemence volt 3-3 égetőkamrával, a Krema I-ben pedig 6 égetőkamra volt, de most tekintsünk el ettől is, és számoljunk a hibásan megadott 15, 3-3 égetőkamrás kemencével./ Nagyon sokan elmondták, leírták már, de kérdezzenek meg egy “szakértőt”: egy ember elhamvasztásához legkevesebb egy óra szükséges! De ha mégis igaz ez a húsz perc /mint egyes “szemtanúk állítják, elsősorban is Höss, illetve Rudolf Vrba/, akkor ennyi idő alatt 135 embert égethettek el /nagy kérdés persze, lehetséges-e egyáltalán egyetlen égetőkamrába három holttestet bepréselni/, ami annyit jelent, hogy közel öt óra kellett volna a hamvasztáshoz. Ez lehetetlen, mert ismétlem, 20 perc alatt nem porlik szét az emberi test, ha pedig egy órát számolunk, akkor legalább 15 órába telik, míg mind a 2000 embert elhamvasztják, feltéve, ha valóban belefér egy kemencébe három hulla, de mivel a valóságban nem 15, háromrészes kemencéje volt a Krema II-nek, hanem csak 5, ezt a számot legalább hárommal kell megszorozni, tehát inkább 45 óra, amíg mindenkit elhamvasztanak!

Igaz, az eljárást már megkezdhették akkor, amikor még a felvonón cipelték föl a holttesteket. Ugyanakkor viszont a kemencéket nem lehetséges folyamatosan üzemben tartani: a kemencék tűzálló tégláinak élettartama általában 2000, legfeljebb 3000 hamvasztás volt. És nem lehet 24 órán keresztül működésben tartani a hamvasztókat, időnként / néhány órás időközönként/ le kell állni, hagyni kell kihűlni, sőt, ki is kell tisztítani az égetőkamrákat. Mindezt figyelembe véve a kétezer ember elhamvasztása több napig is eltarthatott! /Egyébként maga Rudolf Vrba “szemtanú” szerint háromezer embert is bezsúfoltak a kamrába./ De hogyan érkezett akkor “négy óra elteltével” a következő “emberi szállítmány” a gázkamrába?

Lehet persze azzal érvelni, hogy a megölt emberek hulláinak egy részét – éppen az égetőkemencék korlátozott kapacitása miatt – a szabadban hamvasztották el, az úgynevezett “égetőgödrökben”. Meglehetősen bonyodalmas művelet, és ha több rétegben helyezik el a halottakat /mint a “visszaemlékezők állítják/, a legalul illetve a középen elhelyezkedő hullákat az oxigénhiány miatt nem lehetett volna elégetni. De amikor a gázkamrából a megölt emberek egy részét kicipelték, akkor vajon az nem tűnt fel senkinek sem? Hogyan lehetett annyi hulla elvonszolása után elhitetni a fenti tervrajzon látható építményről, hogy oda csak “zuhanyozni” viszik a foglyokat? Ezen kívül pedig a revizionista történészek állítása szerint Auschwitz-Birkenauban a talajvízszint olyan magas volt, hogy holttestek elégetése “égetőgödrökben” lehetetlenség volt.

Ez a történet így, ahogy előadják, teljes képtelenség. Sehogy sem áll össze ez a gázkamra-sztori, pontosabban fogalmazva: a foglyok megölésére szolgáló állítólagos építmények leírása, valamint a “szemtanúk” vallomásai és visszaemlékezései egyáltalán nincsenek összhangban. Egy ilyen épületben, mint amely a fenti tervrajzon szerepel, így, ahogy a “szemtanúk” elbeszélik, nem lehetett az “elgázosítást” végrehajtani.

A történet jelenlegi formájában oly mértékben abszurd, hogy könnyű belátni: hazugság az egész. Célszerű lenne gyorsan újraírni az egész holosztorit, valahogy hihetőbbre kellene formálni, de a legjobb az lenne persze, ha az igazságot mondanák el végre. És senkit nem fenyegetnének azzal, hogy börtönbe csukják, ha kételkedik, kérdéseket tesz föl, használja az agyát, és gondolkodni merészel.


Perge Ottó – Kuruc.Info

Könyvajánló

Posted in Cikkek by admin on május 3, 2009

Gondoltam összeírom – a teljesség igénye nélkül – azokat a könyveket, amelyek igen jó képet adnak a holo-dogma igaz mivoltjáról.

  • A tiltott igazság (Szerző: Anonymus , Kiadó: Gede Testvérek)
  • A hatmilliós zsidó mítosz nyomában (Szerző: Richard E. Harwood , Kiadó: Gede Testvérek)
  • Nürnberg – Az utolsó csata (Szerző: David Irving)
  • Odüsszeusz hazugsága (Szerző:Paul Rassinier)

Sajnos magyar nyelven, nyomtatásban igen kevés jelenik meg. Ezt a négy könyvet viszont mindenkinek ajánlom, aki tájékozatlan a témában.

Tagged with: ,