Hollókoszt

Holokauszt-káté

Posted in Cikkek by admin on május 7, 2009

Mi az, hogy holokauszt-tagadás? Egyáltalán, hogy lehet tagadni egy bizonyított és megtörtént eseményt, amely sok millió embert érintett? Akik tagadják, valóban tagadják-e, és ha igen, akkor gazemberek, ostobák vagy neonácik? Ebben az írásban a holokauszt-tagadással kapcsolatban leggyakrabban elhangzó kérdéseket gyűjtöttük csokorba. A témát kevéssé ismerő, a jelenséget csak a média torz szemüvegén keresztül megismerő emberek számára minden válasz itt van. Ha tehát olyasvalakivel találkozunk, aki nem érti, mi is ez az egész, hivatkozzatok erre a cikkre. Kiskáténk nem a holokauszt-tagadás érveivel vagy a túloldal ellenérveivel foglalkozik, hanem magát a jelenséget kívánja megvilágítani.

1. Triviális bevezető kérdés: Mit jelent az, hogy holokauszt?
Ezzel a kifejezéssel azt a történelmi eseménysort értjük, amelynek során a II. világháború előtt és alatt a nemzetiszocialista Németországban és csatlós államaiban – így Magyarországon is – a zsidó származású, illetve a politikai okokból megbízhatatlan személyeket állami intézkedés keretében összegyűjtötték, koncentrációs táborokba szállították, ott gázkamrákban, tömegesen meggyilkolták, majd holttestüket elégették, a hamut szétszórták. Ennek során hatmillió ember veszítette életét. A holokauszt szó égőáldozatot jelent. Maga az elnevezés a hetvenes években került elő, az azonos című amerikai tévéfilmsorozat nyomán, amely erről a történelmi eseménysorról szólt.

Hogy mi tartozik a holokauszthoz, és mi nem, történészi körökben is vitatott. Egy német bírósági döntés értelmében például a holokauszt része volt a német városok szövetséges bombázások általi barbár felperzselése. Ezt “Bombenholocaust”-nak nevezik Németországban. A holokauszt-történészek mégsem tekintik annak. Egyes magyarországi vélemények szerint a holokauszt része volt a zsidók munkaszolgálatra hurcolása is, pedig az nem célozta a megsemmisítésüket, mindössze arról volt szó, hogy a zsidók, mint politikailag megbízhatatlan állampolgárok, nem teljesíthettek fegyveres katonai szolgálatot. A fronton természetesen a munkaszolgálatosok is éppen úgy szenvedtek és pusztultak, mint a fegyveres honvédek – a doni katasztrófát nyilván nem kell bemutatni senkinek. Kétségkívül a holokauszt áldozatainak számítanak mindazok a zsidó és nem zsidó áldozatok, akiket a német csapatok a keleti fronton lőttek agyon, és nem szállították őket semmiféle koncentrációs táborba. De akkor vajon miért nem számítanak holokauszt-áldozatnak a szovjet csapatok atrocitásainak, vagy a japánok kínai, koreai inváziójának áldozatai? Van, aki szerint ők is ide tartoznak.

Látható, hogy nem is olyan egyszerű meghatározni, mi volt a holokauszt. Összességében azonban így definiálható: az a népirtás, amelyet 1932 és 1945 között a németek és csatlósaik haláltáborokban hajtottak végre.

2. De mit tagadnak a holokauszt-tagadók? Csak nem azt, hogy voltak ilyen haláltáborok? A sok millió áldozatot? A gázkamrákat?
A holokauszt-tagadás igen rossz, szándékosan csúsztató kifejezés, mert a holokausztot nem tagadja senki. Legalábbis épeszű és komoly ember nem. A média és a politikusok szándékosan tesznek úgy, mintha elmebetegek vagy ostoba gazemberek az egész tragédia teljes tagadására, a nácik rehabilitására törekednének. Pedig erről nincs szó.

A holokauszt-revizionisták – mert ez a helyes kifejezés – a holokausztról ápolt ismereteink felülvizsgálatát szorgalmazzák. Egyértelmű ugyanis, hogy jól körülhatárolható érdekkörök a népirtás történelmi tényeinek meghamisításával, az események aránytalan felnagyításával próbálnak óriási pénzügyi, erkölcsi és politikai hasznot leszakítani. Ezek a körök azt állítják, hogy mivel ők e történelmi tragédia túlélőit ésvagy azok leszármazottait tömörítik, kárpótlásra jogosultak, egyszersmind követelik Európa valamennyi nemzetétől, hogy sérelmeiket különlegesként, a történelem során egyedülállóként kezeljék, amelyet “nem szabad engedni megismétlődni”.

A holokauszt-revizionisták ezen érdekkörök évtizedek alatt elültetett hamisításait, hazugságait igyekeznek leleplezni, kapcsolataikat felfedni, csalásaikat ellehetetleníteni. Nem csak néhány milliárd dollárról van szó ugyanis, hanem egy globális kulturális jelenségről is, amely alapjaiban befolyásolja az európai-amerikai kultúrkör közbeszédét, társadalmi mozgásterét, mi több, vallási és etnikai hierarchiáját. Azáltal, hogy egy népirtást kiemeltek a történelem során – 1945 óta is – előfordult sok száz másik közül, és egyedi névvel, mondhatni, “termékvédjeggyel” látták el, feljogosították az áldozatok utódait – önmagukat – e sérelem nevében aránytalan társadalmi kompenzációk igénybe vételére.

Egy ilyen aránytalan kompenzáció maga Izrael állam létezése és politikája, illetve az Izraelnek nyújtott folyamatos amerikai pénzügyi és katonai támogatás.

3. De akkor most mit tagadnak a holokauszt-tagadók, avagy revizionisták?
A holokauszt-revizionisták elismerik, hogy a harmincas-negyvenes évek Németországában létezett faji megkülönböztetés, faji törvények, és az e törvényekben meghatározottakat valóban deportálták. Nem tagadják a koncentrációs táborok létezését, és azt sem, hogy e táborokban nagyon sokan vesztették életüket éhezés, kemény munka, betegségek, és gyakran kegyetlenkedések, gyilkosságok miatt. Ám ez semmiben sem különbözött más országok akkori gyakorlatától, ezért nem lehet a német táborokat másnak, különlegesebbnek tekinteni, mint szovjet, amerikai vagy brit megfelelőiket. A holokauszt-revizionisták állítják, hogy nem létezett központilag elrendelt és végrehajtott program a táborokba zártak elpusztítására, és ilyen programot nem is hajtottak végre.
Következésképp nem halhatott meg hatmillió ember, és a fentebb említett érdekköröknek nincs jogalapjuk különleges követeléseikre napjainkban.

4. Ilyet csak gazemberek vagy nagyon ostoba emberek állíthatnak! Aki a holokausztot tagadja, biztosan náci!
Politikusok és médiaemberek naponta szajkózzák ezeket a kijelentéseket a politikai korrektség kedvéért. Egyetlen közszereplő sem engedheti meg magának, hogy mást mondjon, mert a fent említett érdekkörök azonnal darabokra cincálnák, és búcsút inthetne a karrierjének. A politikai korrektség szent tehene ennél sokkalta kisebb tabutörést sem enged meg. A holokauszt-mítosz ugyanis messze túlmutat egyszerű tudományos kérdésnél, amit akadémikus vita keretében lehetne eldönteni.

Számos történelmi kérdés van ezen kívül is, amelyeket jelenkori politikai érdekek miatt nem ildomos ma feszegetni. Próbálja meg például az Európai Unió bármely politikusa felelősségre vonni Oroszországot a kommunista korszak károkozásaiért: másnap nincs földgáz Bukaresttől Londonig. Próbálja meg valaki Szlovákiában azt mondani, hogy az egész ország tulajdonképpen törvénytelenül jött létre, vagy Romániában mondjon hasonlót Erdélyről. Büntetőeljárás fog indulni ellene. Emeljen fel egy “Tibet” feliratú táblát Pekingben, vagy mondja ki a “cigánybűnözés” szót Magyarországon. Mindenhol ugyanaz lesz az eredmény: gazembernek, ostobának és nácinak fogják nevezni, aki “fel akarja dúlni a demokrácia békéjét”. Ilyen tabu a holokauszt kérdése is.

A holokauszt-revizionisták se nem gazemberek, se nem ostobák. Kérdéseket tesznek fel, amelyekre választ várnak. Ehelyett jelzőket kapnak, és felháborodott szemforgatókat, akik börtönért, büntetésért kiáltanak, mintha legalábbis ők ölték volna meg azt a hatmilliót. Európa számos országában valóban bűncselekmény a holokauszt-tagadás – egészen pontosan a holokauszt dogmaként állított “tényeinek” megkérdőjelezése, vagy az állítások puszta ellenőrzése. Aki felteszi a kérdést, hogyan gázosíthattak el Treblinkában 600 ezer embert egy dízelmotor füstjével, amikor az nem is mérgező, börtönbe kerül, mert megkérdőjelezte a “hiteles szemtanúk” beszámolóját.

A holokauszt-tagadást tiltó törvény álságos voltának egy példája az amerikai Fred Leuchter gázkamra-szakértő és a német Rudolf Germar vegyészmérnök, a Max Planck Intézet doktoranduszának esete. Leuchter az amerikai büntetésvégrehajtás vezető munkatársaként több gázkamrát tervezett börtönök számára, amelyekben több halálraítéltek kivégzését hajtották végre. (Ma már nem alkalmazzák ezt a módszert.) A kilencvenes évek elején Leuchter észrevételezte, hogy az állítólagos auschwitzi gázkamrák teljesen alkalmatlanok állítólagos céljukra. Majd elutazott Auschwitzba, és mintavétellel bebizonyította, hogy a kamrák falán nincsenek ciánlerakódások, ellentétben a ruhák tetvetlenítésére használt helyiségekével. Az Egyesült Államokban ugyan nincs holokauszttagadás-ellenes törvény, eredményei publikálása után mégis óriási hecckampány indult ellene. Egész Amerika minden médiuma, az összes megmondóember, véleményvezér és “tekintélyes intézetek” vezetőinek hada kezdte kórusban szidalmazni, rágalmazni, lejáratni, mint “antiszemitát” és “gyűlöletkeltőt”, aki “megbontja a társadalom egységét”, és természetesen “a nácikkal szimpatizál”, amiért egyáltalán eszébe jutott, hogy ilyesmit megvizsgáljon. Külön dokumentumfilmet forgattak róla, amelyet minden egyetemen bemutattak, bár többször újra kellett vágni, mert eleinte az egyetemisták kellemetlen kérdéseket tettek fel a vetítés után. Számos életveszélyes fenyegetést kapott, többször próbálták meggyilkolni. Házassága tönkrement, családja elhagyta. Ám vizsgálata eredményét hiába támadták meg többször is bíróság előtt, mindannyiszor megvédte azt. Végül a tudósok azzal utasították el kutatását, hogy kísérletét nem ellenőrzött körülmények között hajtotta végre.

Néhány évvel ezután azonban Rudolf Germar tudományos alapossággal megismételte Leuchter kísérletét, és ugyanarra az eredményre jutott. Az ő vizsgálatát semmilyen tudományos szempontból nem lehetett támadni. Ezért feljelentést tettek ellene a németországi holokauszt-tagadást tiltó törvény alapján, és a bíróság két és fél év letöltendő börtönbüntetést szabott ki rá! Képzeljük el, milyen nevetséges lenne, ha valakit azért állítanak bíróság elé, mert mondjuk a tatárjárás meg nem történtének bizonyítékait keresi. A bíróság elutasította Germar bizonyítási indítványát, hogy ismételjék meg kísérletét, azzal indokolva, hogy köztudomású dolgokat nem kell bizonyítani. A tudós menedékjogot kért az Egyesült Államokban a szólás és a tudományos kutatás szabadságának sérelmére hivatkozva, de nem kapta meg, kitoloncolták és átadták Németországnak.

Érdekesség a dologban, hogy a kutatást nem saját szakállára, hanem megbízásra végezte el, mint a Max Planck intézet munkatársa, rendes szolgáltatás keretében. A megrendelő egy holokauszt-revizionista írót védő ügyvéd volt. Germar elmondása szerint maga sem hitte volna, hogy vizsgálata ilyen eredményre jut.

Nos, így kell szemlélni, amikor politikusok vagy médiaemberek a holokauszt-revizionisták “tudatlanságáról” vagy “ostobaságáról” beszélnek. A legtöbb embernek nincsenek meg azok a mély történelmi ismeretei, amelyek lehetővé teszik, hogy eldöntsék, mi igaz és mi nem igaz a holokauszt történetéből (vagy bármely más történelmi eseményről, ha már itt tartunk). A csalások leleplezéséhez pontos dátumokat, időpontokat, tényeket kell ismerni és összerakni, nem elég csupán olyan felületes ismeretekkel rendelkezni, amit a Schindler listájából szerez meg az ember. Nem véletlen, hogy a holokauszt-revizionistákat mindenáron gazembernek és erkölcstelennek próbálják beállítani, hiszen elég néhány kérdés, hogy a mély ismeretekkel nem rendelkező, de már megfelelően trenírozott átlagember elgondolkodjon: tényleg, ez hogyan lehetséges?
(Csak egy ilyen kérdés: Mivel fűtötték Auschwitzban a krematóriumokat?)
A legtöbb revizionista egyáltalán nem náci, nem kívánja senki elpusztítását, és főleg nem a holokauszt valóra válását. Egy hazugságot szeretne elkergetni, ami jobban megmérgezi Európa jövőjét, mintha a holokauszt valóban megtörtént volna.

5. De ha nem halt meg hatmillió ember, akkor hová lettek? Köddé váltak?
A holokauszt-dogmatikusok legfőbb “cáfolata” ez a kérdés, amely csak látszólag logikus. Olyasminek a hollétét kérik számon, ami nem létezik. Nem hurcoltak el ugyanis hatmillió embert. Kétségkívül nagyon sokat elvittek, de nem hatmilliót. Már csak azért is, mert 1942-ben a németek megszállta összes területen 3,2 millió zsidót tartottak nyilván. A túlélők jelentős része a háború után nem tért haza, részben tartva a további atrocitásoktól, részben mert nem is igen volt hová. Ezek az emberek különféle segélyprogramok révén az Egyesült Államokba és a frissen megalakuló Izrael államba emigráltak, ahol nevet változtattak.
(Vajon honnan lett lakossága Izraelnek 1945 után? Az egzisztenciával rendelkező amerikai zsidók tódultak oda sivatagot felszántani, vagy valószínűbb, hogy a nincstelen, földönfutóvá lett európai holokauszt-túlélők?)

6. Ha tagadjuk a holokausztot, akkor megismétlődik!
Ez is egy ostoba médialózung, de az egyszerű emberek szeretik papagájként ismételgetni, amit a tévében hallottak. Ha az inkvizíciót tagadjuk, az is megismétlődik? Vagy ha a tatárjárást? Trianont? Tibet megszállását? A Tienanmen téri mészárlást? Na és ha nem tagadjuk, akkor soha többé nem lesz ilyen?

A médiamaszlag ismételgetésére, egy történelmi hazugság elterjesztésére egy példa. A rendszerváltás környékén Nemere István írt egy ostoba könyvet arról, hogy nem Jurij Gagarin volt az első szovjet űrhajós, de az igazi első kísérletet eltitkolták, mert baleset történt, és az űrhajós meghalt. Mind a mai napig tudni vélik egyesek, hogy ez “kiderült”, mert “volt róla szó a tévében is”. Ugyanígy lehet visszahallani a holdraszállás tagadásáról okoskodó “szakkönyvek” tartalmát is. Az átlagembernek ugyanis erről a témáról sincsenek mélyreható ismeretei, ezért másokra hagyatkozik. (Mellesleg Nemere Istvánt sosem akarták bíróság elé állítani űrrepülés-tagadásért.)

7. Milyen “bizonyos körök” állnak a háttérben? És mindenhol ott vannak, mi? Ez összeesküvés-elmélet!
Nem összeesküvésről van szó, hanem egy népről, amelynek tagjai igen erős, összetartó közösségtudattal büszkélkedhetnek. Ezek a zsidók. Más népek számára – különösen az egymás torkát elharapó magyaroknak – felfoghatatlan az a zsidó összetartás, szolidaritás, amit ők havrosznak neveznek. Nincs ebben semmiféle összeesküvés-elmélet, egyszerűen csak évszázadok óta törvényszerű, hogy a pozíciót, sikert elérő zsidók igyekeznek saját társaikat maguk mellé emelni minden országban. Ezért vannak hagyományos zsidó szakmák, mint például a média világa, a bankszektor vagy a politika. Magától értetődik, hogy a szintén a zsidóságra támaszkodó holokauszt-lobbi igen nagy átfedést mutat ezekkel a szakmákkal. Azonban a zsidók sem különlegesek, közönséges emberek ők is, így pontosan annyi az ostoba, a becstelen és a félművelt közöttük, mint más népek közt. A különbség, hogy ők a félművelteket és a becsteleneket is magukénak tekintik, és ha valakit maguk közül hazudni látnak, szemet hunynak felette, mert nyilván érdekből teszi. Kimondatlan szabály számukra, hogy a “mi kutyánk kölyke” elsőbbséget élvez. Ennyi a nagy összeesküvés.

8. Aha, szóval zsidógyűlöletről szól az egész!
Ha csak ennyit értettél meg ebből a kiskátéból, akkor nem volt értelme elolvasnod. Azt a dogmát böfögöd vissza, amit életed során először beléd neveltek, és nem vagy hajlandó megvizsgálni. a tartalmát Nem baj, ettől még remek átlagember válik belőled, de kérjük, a továbbiakban ne menj el szavazni, és a véleményedet is tartsd meg magadnak, mert értéktelen. Azonban ha képes vagy felülemelkedni homályosan megmaradt általános iskolai tanulmányaidon, és képes vagy valóban pártatlanul megvizsgálni ismereteidet – megengedve akár azt is, hogy ismereteid tévesek vagy
hiányosak – akkor van reményed arra, hogy a tények mérlegelésével, hangzatos doktori címektől nem megszédülve, az érvelőnek nem személyét, hanem állításait vizsgálva végkövetkeztetésre juss a holokauszt történetének kérdéseiről.

Forrás: antidogma.hu

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: