Hollókoszt

Amit tudni akarunk Sobiborról, de nem merjük megkérdezni

Posted in Cikkek by admin on május 25, 2009

Mint arról korábban beszámoltunk, az Egyesült Államok kiadta Németország részére a 89 éves John Demjanjukot, akit “háborús bűncselekmények” elkövetésével vádolnak. A 70-es évek vége óta üldözik őt a cionisták, 1986-ban pedig bíróság elé állították Izraelben, mivel állítólag ő volt a treblinkai tábor “Rettenetes Iván” néven elhíresült egyik őre.

A CIA és a KGB közreműködésével egy személyi adatlapot is fabrikáltak, és öt izraeli tanú is állította: Demjanjuk bizony azonos “Rettenetes Ivánnal”. Az ukrán férfit halálra ítélték. Ám időközben lehullott a vasfüggöny, megnyíltak az orosz levéltárak, és John D. családjának és ügyvédeinek sikerült olyan dokumentumokat találniuk, amelyek minden kétséget kizáróan igazolják: az idős férfi nem azonos a treblinkai láger szadista őrével, aki egyébként is már 1943-ban meghalt. Vagyis a tanúk nem mondtak igazat, és ország-világ láthatta, a tárgyaláson bemutatott személyi igazolvány hamisítvány volt. Az orosz és amerikai titkosszolgálatok pontosan tudták, hogy John Demjanjuk ártatlan, de a holomítosz hamvadó tüzének táplálása érdekében szükséges időnként egy-egy nyilvános autodafé.

Miután azonban kiderült Demjanjuk ártatlansága, az idős férfit kénytelenek voltak szabadon engedni. De nem engedték ki soha többé a markukból: egyébként is valamiképp ellensúlyozni kellett a látványos kudarcot. Ezért aztán újabb vádat fabrikáltak ellene: 1993 óta azt állítják, hogy nem is Treblinkán volt őr, hanem Sobiborban. Hosszú éveken át gyűjtötték a “bizonyítékokat”, és végül sikerült a még létező demokratikus jogi kereteken átlépve rávenni az amerikaiakat arra, hogy az ukrán férfit szolgáltassák ki Németország részére.

A cionisták most tehát azzal vádolják Demjanjukot, hogy ha nem is Treblinkán, de Sobiborban igenis őrködött, sőt személyesen kísérte a gázkamrákba az áldozatokat. Egészen pontosan 29 ezer zsidó megölésével vádolják, de hogy miért éppen ennyivel, senki sem tudja pontosan megmondani. De hát mit tudunk egyáltalán a sobibori lágerről? A “hivatalos” holotörténész rangját elnyerő Robert Jan van Pelt: The Case for Auschwitz: Evidence from the Irving Trial (Indiana University Press, 2002.) című művének 5. oldalán azt írja, hogy a sobibori, treblinkai és belzeci “tömeggyilkosságokkal”  kapcsolatos bizonyítékok meglehetősen hiányosak: “Nagyon kevés szemtanú áll rendelkezésünkre, és olyasfajta vallomás sincs, mint amilyet Rudolf Höss tett Nürnbergben az auschwitzi táborról (habár erőszakkal csikarták ki belőle a vallomását, amiben képtelenségeket mondott, olyasmiket, amelyekről régen nem mernek beszélni a holovallás papjai sem – P.O), ezen kívül nincsenek emberi maradványok és írásos dokumentumok sem.” (Auschwitz esetében sincsenek bizonyítékok – P.O)  Amit tehát a sobibori “elgázosításokról” tudunk, az néhány fogoly illetve náci őr “tanúvallomásán” alapszik.

Igen ám, de ezek a “vallomások” nincsenek összhangban sem egymással, sem pedig bizonyos hivatalos jelentésekkel. Már az áldozatok száma körül sincs egyetértés. A Lengyelországi Náci Bűntetteket Vizsgáló Bizottság a háború után megállapította: 250 ezer embert gyilkoltak meg Sobiborban. A “hivatalos” holokutatás terén abszolút “tekintélynek” számító cionista Raul Hilberg azonban alighanem a holokauszttagadás bűnébe esett, mert Az európai zsidóság megsemmisítése című nagy jelentőségűnek hazudott művében (The Destruction of the European Jews, Holmes and Meler, 1985.), a 338. oldalon van képe kijelenti: 200 ezer ember halt meg Sobiborban, ami ugye 20%-kal kevesebb, mint a korábban “hivatalosnak” számító áldozati szám. (Időközben lengyel kutatók is vizsgálódtak a helyszínen, akik szintén elképzelhetetlennek nevezték, hogy 250 ezer embert öltek volna meg a lágerben. (Az ő kutatási eredményeik azonban nem hozzáférhetők.)

Igen ám, csakhogy az egyik magát szemtanúnak nevező volt sobibori fogoly, egy bizonyos Moshe Bahir azt állította, 1943 februárjában a láger német őrei “megünnepelték az egymilliomodik zsidó megölését”. (Az ő tanúvallomásáról olvasni lehet a Miriam Novitch által szerkesztett, Sobibor: Martyrdom and Revolt című, a Holocaust Library sorozatban megjelent könyvének 156. oldalán. Moshe Bahir egy 1965-ös perben is tanúskodott, ahol is a tábor több náci őrét is elítélték.) A kérdés tehát ezek után: hányan haltak meg Sobiborban? 1 milliónál is többen, 250 ezren, vagy 200 ezren? Közülük hányan vesztették életüket a rossz egészségügyi körülmények, az éhezés, járványok következtében, és hányat gyilkoltak meg a nácik? És vajon az áldozatok közül mennyien voltak a zsidók?

De a sok remekül megfizetett holotörténész azt sem tudta kideríteni eddig, pontosan hány gázkamra volt egyáltalán Sobiborban? Leon Poljakov, “hivatalos” holotörténész szerint öt, amelyek mindegyike 50 négyzetméterre terjedt ki, és 400 embert zsúfoltak be egy-egy kivégzés alkalmával. (Erről lásd Miriam Novitch fentebb idézett könyvének 12. oldalát.) Miriam Novitch viszont úgy tudja (az állítólagos szemtanúk vallomásai alapján, bár Poljakov is csak őrájuk támaszkodhat), eleinte csak 3 gázkamra létezett, amelyek 10 négyzetméteresek voltak, és csak 50 embert lehetett kivégezni egyetlen elgázosítás alkalmával. Ezért aztán a nácik két, 48 négyzetméteres gázkamrát is építettek, amelyekben 70, sőt 80 fogoly is elfért. Most akkor vajon melyik a “hivatalos” adat a sobibori gázkamrák befogadóképességét illetően? De hogy a képlet még bonyolultabb legyen, a hivatalos holokauszt-kutatás egyik nagy hírnévnek örvendő (és ennek megfelelően számtalan hazugságon rajtakapott) alakja, Yitzhak Arad úgy tudja valahonnan, hogy az első három gázkamra 16 négyzetméteres (!) volt, és 200 embert (!?) is kivégeztek bennük egy-egy alkalommal. (Erről lásd: Yitzhak Arad: Belzec, Sobibor, Treblinka: The Operation Reinhard Death Camps, Indiana University Press, 1987. 31. old.)
Arad szerint 1942 őszén a németek még három további gázkamrát építettek, ugyanakkora méretben, mint a korábbiak. Így tehát Sobiborban hat gázkamra működött – állítja Yitzhak Arad. Hány gázkamra volt tehát, öt vagy hat, és 50, 48 vagy 16 négyzetméteresek voltak? És hány embert gázosítottak el egy kivégzés során végül Is? 400-at, 200-at, 70-et, 80-at vagy 50-et? És vajon aki ilyesfajta kérdéseken eltöpreng, az már erőszakos cselekedetekre készül, és verekedni vagy ölni fog?  És ne mondja senki, hogy mindez részletkérdés, elvégre több millió ember meggyilkolásával vádolják a németeket, perek sokaságát rendezték már meg, és most is bíróság előtt áll egy öreg ember, aki állítólag 29 ezer zsidó meggyilkolásában közreműködött. Nem alapkövetelmény egy gyilkosság minden apró részletének (pl. a megöltek számának, a gyilkos fegyver pontos leírásának, az elkövetés folyamatának) alapos feltárása egy per során?

Sőt, igazából azt sem lehet tudni, pontosan mivel is végezték ki a zsidókat a kamrákban? Az abszolút tekintélynek számító Raul HIlberg azt írja, hogy dieselmotorokból származó gőzzel gyilkoltak a nácik Sobiborban. (Lásd Hilberg fentebb említett könyvének 229. oldalát.) Ezzel szemben Yitzhak Arad egy náci őr vallomására hivatkozva azt állítja, benzinmotorok gőzével öltek a nácik a lágerben. (Lásd Arad fentebb idézett művének 31. oldalát.) Egy állítólag Sobiborban raboskodó fogoly, Jacob Biskubicz viszont a klórgázt nevezi meg a gyilkos eszköznek. (Lásd Novitch idézett művének 121. oldalát) Hella Fellanbaum-Weiss, egy magát szemtanúnak nevező hölgy, valamint az egymillió sobibori áldozatról hazudozó Moshe Bahir szerint is klórral öltek a sobibori gázkamrákban. (Lásd erre nézve Novitch könyvének 50. és 148. oldalát.) Most akkor dízelmotor vagy  benzinmotor gőzét vezették a kamrákba, netán klórral végezték ki áldozataikat a németek? Nem mindegy, mert igenis meg kell találni a gyilkos “fegyvert”, ha egyszer valakit /ezreket, tízezreket, egy egész népet/ több százezer, sőt több millió ember megölésével vádolnak. Megjegyzem, a hivatalos holotörténészek a klórral történő öldöklésről szóló meséket már szép csöndben ejtették. (Azért ejtették, mert technikailag képtelenség, mint ahogy egyébként a dízel- és benzinmotoros kivégzés is valószínűtlen. Bár akkor miért állítják a szemtanúk, hogy klór volt a gyilkos fegyver? Netalán a tanúvallomások nem megbízhatóak? De hát az egész holosztori állítólagos szemtanúk vallomásaira épül!)

Ráadásul a gyilkosság folyamatáról is ellentétes leírásokkal rendelkezünk. Yitzhak Arad arról beszél, hogy a halottakat egyszerűen kivonszolták egy ajtón (idézett művének 31. oldalán ír erről). Ezzel szemben Moshe Bahir “szemtanú” állítja: a gázkmra “padlójában” megnyílt egy ajtó, és a kivégzettek mind lezuhantak a helység alatt álló “kis kocsikba”, amelyek aztán egyenesen a tömegsírba, később pedig a krematóriumokba “szállították” (lóval, vagy emberi erővel) a holttesteket. (Lásd Novitch művének 147. oldalát. Arad pedig arról ír idézett művének 123-124. oldalán, hogy később vasúti sínen gördültek a halottakat szállító kocsik.)  Jó lenne, ha hivatalosan tájékoztatnának arról, melyik történet a hivatalos, mert aki mást mond, esetleg még börtönbe kerülhet.

Ha a törvényesség és a jog uralkodna a világunkban, John Demjanjukot bizonyítékok hiányában azonnal felmentenék. Az ügyvédeinek nem lenne nehéz dolguk, hiszen a vád semmiféle bizonyítékkal nem tud előállni. Nincsenek meg az állítólagos áldozatok maradványai, és nincs meg a gyilkos fegyver sem (a sobibori, belzeci és treblinkai tábort 1943 folyamán a németek a földdel tették egyenlővé a holomítosz legendáriuma szerint). De a vád képviselői nem tudnak megegyezni abban sem, egyáltalán milyen eszközzel történt az emberek legyilkolása? Persze ha a törvényesség és jog uralkodna, nem lehetne embereket börtönbe csukni azért, mert gondolkodni merészelnek.
Perge Ottó

Reklámok

A nagy kérdés: mégis mi a holokamu-dogma hivatalos változata?

Posted in Cikkek by admin on május 2, 2009

Vegyük például az alábbi, a tájékozatlan, agymosott tömegeknek címzett kijelentést: “A németek a második világháború alatt hatmillió zsidót gázosítottak el.” Ha valamelyik holopropagandista vagy a cionisták előtt hajbókoló úgynevezett politikus vagy újságíró kiejti a száján ezt a mondatot, rögtön neki lehet szegezni a következő kérdéseket: “Ha mind a hatmillió gázkamrában pusztult el, akkor ezen felül még a különböző betegségekben, éhínség következtében elhunyt, netán harci cselekmények során elesett, a keleti fronton agyonlőtt zsidókat is hozzá kell venni ehhez a számhoz? Mert ha igen, akkor talán 7-8 millió áldozatról is beszélhetünk?” Ezek után emberünk be fogja ismerni: “Valójában a hatmillió az összes, a háború során meghalt zsidók száma, köztük vannak azok is, akik nem gázkamrában pusztultak el”.

Mármost a következő kérdés az, vajon az állítólagos hatmillió meggyilkolt zsidó közül hányan haltak meg a mitologikus gázkamrában? Erre nézve a legkülönbözőbb vélemények olvashatók a különböző holotörténelmi művekben. Ami persze különös, hiszen azt mondják, a holokauszt a “világ legjobban dokumentált történelmi eseménye”. Hány, de hány holokauszt-emlékközpont, kutatóhely, egyetemi tanszék működik, és vélhetően több tízezer remekül megfizetett állítólagos történész kutatja a holokauszt történetét. Mi a fenét csinál ez a rengeteg, közpénzeken élősködő “kutató”, ha azt sem sikerült még kideríteni, egyáltalán hányan haltak meg a gázkamrákban, és hányan azon kívül?

A teljesen törvénytelen nürnbergi per során például kimondták: négymillió zsidót öltek meg a gázkamrában, a többieket más módokon. Csakhogy a háború után hosszú évekig azt hazudták, minden németországi és lengyelországi koncentrációs táborban működtek gázkamrák, /meg elektromos futószalagok, továbbá a “szemtanúk” állítása szerint gyilkoltak dízelmotorral, hideg vízzel, élve égettek el embereket, stb./. Igen ám, de 1960-ban dr. Martin Broszat, a müncheni Kortörténeti Intézet munkatársa /később igazgató lett ugyanitt/ megírta a Die Zeit-nak: “Sem Dachauban, sem Bergen-Belsenben vagy Buchenwaldban nem gázosítottak el zsidókat vagy más foglyokat.”

Továbbá: “A zsidók elgázosítás útján történő tömeges megsemmisítése 1941-42-ben kezdődött, és kizárólag néhány helyen történt… a megszállt lengyel területeken /de sehol sem a régi birodalom keretein belül/: Auschwitz-Birkenauban, a Bug-folyó menti Sobiborban, Treblinkán, Chelmnóban és Belzecben.” És nem magyarázta meg ez a “nagy tekintélyű történész”, hogy miért hazudtak a háború óta a németországi lágerekben folyó elgázosításokról? És mi van a sok “szavahihető szemtanúval”, aki eskü alatt állította, hogy látta a dachaui vagy bergen-belseni, illetve buchenwaldi gázkamrákat /meg elektromos futószalagokat és dízelmotoros kivégzéseket/? Azok akkor mind hazudtak? És mennyivel megbízhatóbbak vajon az Auschwitzot, illetve a többi lengyelországi tábort megjárt “szemtanúk”?

De ha kiderült, hogy a németországi táborokban nem voltak elgázosítások, hanem csak a hat lengyelországi lágerben történtek ilyen szörnyűségek /Dr. Broszat valamilyen okból Majdanekről nem tett említést/, akkor nem kellett volna a hatmilliós áldozati számot lejjebb szállítani? Ha az összes elgázosítás és egyéb kegyetlen módokon történő kivégzés ebben a hat lengyelországi “megsemmisítő” táborban zajlott, akkor újabb nehézségek merülnek föl a holotörténészek számára.

Először is: ki és miért döntött úgy, hogy csakis a régi Lengyelország területén fognak gázkamrákban legyilkolni zsidókat? Gondolták, hogy onnan nem szivárognak ki információk egy hatmillió embert érintő megsemmisítő program végrehajtása során?

Azután: a hat lengyelországi lágerben volt-e elegendő gázkamra a hat-, illetve négy-, vagy ki tudja, hány millió ember megöléséhez, s volt-e elegendő krematórium és tüzelőanyag a holttestek elégetéséhez?

Ha hiszünk a nürnbergi per dokumentumainak, meg a rengeteg tankönyvnek és egyéb “ismeretterjesztő műnek”, akkor a hat lengyelországi táborban négymillió zsidót kellett volna legyilkolni. /De nem hatmilliót, mert a hatmilliós szám a háború során elhunyt összes zsidó száma./ Mindeközben ott díszelgett az Auschwitzban felállított emléktáblán a felirat: “Ezen a helyen négymillió embert öltek meg a nácik”, akiknek a többsége zsidó volt. Mármost ha ez igaz lett volna, akkor senkit nem ölhettek volna meg sem gázzal, sem más módokon a többi öt lengyelországi táborban.

Látjuk, teljes a kavarodás. Még szerencse, hogy a kommunista hatóságok senkit nem engedtek vizsgálódni az állítólagos lengyelországi megsemmisítő táborokban. És még nagyobb szerencse, hogy a treblinkai, a sobibori és a belzeci lágerek egyáltalán nem léteznek már, mert a németek 1943-ban /!/ állítólag mindegyiket a földdel tették egyenlővé, gázkamrástul és mindenestül /de vajon miért, ha az összes zsidó megölése volt a céljuk?/, és Chelmnóban is legfeljebb a barakkok alapjai láthatók.

Kutakodni tehát Auschwitzban és Majdanekben lehetett volna, de a kommunista lengyel hatóságok nem engedtek oda senkit 1988 előtt. /Akkor is bakot lőttek, mert jött Fred Leuchter, aki elvégezte nevezetes vizsgálatait, és nem talált hidrogéncianid-nyomokat az állítólagos gázkamrák falában./

1990-ben lehullt a vasfüggöny, és félve az esetleges alapos kutakodástól, no meg a revizionista történészek kényelmetlen kérdéseitől, a régi, négymilliós emléktáblát szép csöndben leszerelték, és egy újat tettek a helyébe, amelyen az olvasható, hogy “1,1 millió, többségében zsidó embert végeztek ki” Auschwitzban. Tehát: nem voltak gázkamrák és tömeges megsemmisítések a németországi lágerekben, továbbá 4-ről 1,1 millióra csökkentették az Auschwitzban megöltek hivatalos számát, de a hatmilliós szám mégis maradt! A jelek szerint a kamukauszt új alapokra helyezte a matematikát is, amelyben szintén hinni kell, ha el akarjuk kerülni a börtönt.

Raul Hilberg, a holovallás egyik főpapja 1997-ben megjelent, Die Vernichtung der europaischen Juden /Az európai zsidók megsemmisítése/ című könyvének 956. oldalán a következő számokat közli a hat lengyelországi táborban meggyilkolt zsidókkal kapcsolatban:

Auschwitz: 1 millió halott
Treblinka: 750 ezer halott
Belzec: 550 ezer halott
Chelmno: 150 ezer halott
Sobibor: 200 ezer halott
Majdanek: 50 ezer halott

Ez összesen 2,7 millió “elgázosított”, ami igencsak messze van a nagyközönség számára propagált hatmilliós számtól, de a szűkebb körökben elsuttogott négymilliótól is. /Wolfgang Scheffler a Judenverfolgungen im Dritten Reich, vagyis Zsidóüldözés a Harmadik Birodalomban című 1964-ben megjelent művének 40.oldalán azt írja, hogy ugyanebben a hat lengyelországi lágerben a “legóvatosabb becslések szerint” 3,4 millió zsidó halt meg. Raul Hilberg még ennél is sokkal óvatosabb, vagy egyenesen holokauszt-tagadó?/

Ráadásul nem tudjuk meg: ebből a 2,7 millióból hányan hunytak el a háború alatt dühöngő tífuszjárvány vagy más betegség következtében, és hányan haltak meg az alultápláltság miatt? Az is kérdés persze, Hilberg honnan veszi egyáltalán ezt a 2,7 milliós számot? Forrásokra, dokumentumokra hivatkozni a holotörténészek köreiben nem szokás, ő sem tesz ilyesmit. Csak úgy repkednek a milliók ide meg oda, meg a “nagy többségük”-féle általánosító kijelentések a “világ legjobban dokumentált történelmi eseményével” kapcsolatban.

De ha mondjuk Hilbergnek tényleg igaza lenne, és tényleg 2,7 millióan haltak meg a megsemmisítő táborokban, akkor az újabb kérdés a következő: hol és hogyan halt meg a hiányzó 3,3 millió?

Perge Ottó

Az alábbi angol nyelvű szöveg például a “hivatalos” holotörténészek, meg mindenféle más hazudozók állításai alapján mutatja be, hogy mikor éppen hány auschwitzi áldozat halálában kellett hinni.

Kérdem én, melyik a hivatalos szám, amit gondolkodás nélkül el kell fogadni? Erről nem ártana tájékoztatni a népeket, tekintve, hogy börtönnel fenyegetik a holovallás tagadóit.

De mielőtt börtönbüntetéseket szabnak ki, és felállítják a kínzókamrákat, tisztázzuk: mi is a “szent hitvallás”, amiben nem szabad kételkedni?

P.O.

9,000,000
Source: Cited by the French documentary, Night and Fog, which has been shown to millions of school students worldwide.

8,000,000
Source: The French War Crime Research Office, Doc. 31, 1945.

7,000,000
Source: Also cited by the French War Crime Research Office.

6,000,000

Source: Cited in the book Auschwitz Doctor by Miklos Nyiszli. It has since been proven that this book is a fraud and the “doctor” was never even at Auschwitz, even though the book is often cited by historians.

5,000,000 to 5,500,000
Source: Cited in 1945 at the trial of Auschwitz commander Rudolf Höss, based on his confession which was written in English, a language he never spoke.

5,000,000
Source: Cited on April 20, 1978 by the French daily, Le Monde. Also cited on January 23, 1995 by the German daily Die Welt. By September 1, 1989, Le Monde reduced the figure to 1,433,000.

4,500,000
Source: In 1945 this figure was cited by another witness at the aforementioned Höss trial.

4,000,000
Source: Cited by a Soviet document of May 6, 1945 and officially acknowledged by the Nuremberg War Crimes trial. This figure was also reported in The New York Times on April 18, 1945, although 50 years later on January 26, 1995, The New York Times and The Washington Post slashed the figure to 1,500,000 citing new findings by the Auschwitz Museum officials. In fact, the figure of 4,000,000 was later
repudiated by the Auschwitz museum officials in 1990 but the figure of 1,500,000 victims was not formally announced by Polish President Lech Walesa until five years after the Auschwitz historians had first announced their discovery.

3,500,000
Source: Cited in the 1991 edition of the Dictionary of the French Language and by Claude Lanzmann in 1980 in his introduction to Filip Muller’s book, Three Years in an Auschwitz Gas Chamber.

3,000,000
Source: Cited in a forced confession by Rudolf Höss, the Auschwitz commander who said this was the number of those who had died at Auschwitz prior to Dec. 1, 1943. Later cited in the June 7, 1993 issue of Heritage, the most widely read Jewish newspaper in California, even though three years previously the authorities at the Auschwitz museum had scaled down the figure to a minimum of 1,100,000 and a maximum of 1,500,000. (see below).

2,500,000
Source: Cited by Rudolf Vrba (an author of various fraudulent accounts of events he claims to have witnessed at Auschwitz) when he testified on July 16, 1981 for the Israeli government’s war crimes trial of former SS official Adolf Eichmann.

2,000,000
Source: Cited by Leon Poliakov (1951) writing in Harvest of Hate; Georges Wellers, writing in 1973 in The Yellow Star at the Time of Vichy; and Lucy Dawidowicz, writing in 1975 in The War Against the Jews.

2,000,000 to 4,000,000
Source: Cited by Yehuda Bauer in 1982 in his book, A History of the Holocaust. However, by 1989 Bauer revised his figure to 1,600,000.

1,600,000
Source: This is a 1989 revision by Yehuda Bauer of his earlier figure in 1982 of 2,000,000 to 4,000,000, Bauer cited this new figure on September 22, 1989 in The Jerusalem Post, at which time he wrote “The larger figures have been dismissed for years, except that it hasn’t reached the public yet.”

1,500,000
Source: In 1995 this was the number of Auschwitz deaths announced by Polish President Lech Walesa as determined by those at the Auschwitz museum. This number was inscribed on the monument at the Auschwitz camp at that time, thereby “replacing” the earlier 4,000,000 figure that had been formally repudiated (and withdrawn from the monument) five years earlier in 1990. At that time, on July 17, 1990 The Washington Times reprinted a brief article from The London Daily Telegraph citing the “new” figure of 1,500,000 that had been determined by the authorities at the Auschwitz museum. This new figure was reported two years later in a UPI report published in the New York Post on March 26, 1992. On January 26, 1995 both The Washington Post and The New York Times cited this 1,500,000 figure as the new “official” figure (citing the Auschwitz Museum authorities).

1,471,595
Source: This is a 1983 figure cited by Georges Wellers who (as noted previously) had determined, writing in 1973, that some 2,000,000 had died.

1,433,000
Source: This figure was cited on September 1, 1989 by the French daily, Le Monde, which earlier, on April 20, 1978, had cited the figure at 4,000,000.

1,250,000
Source: In the book, The Destruction of the European Jews, by Raul Hilberg (1985).

1,100,000 to 1,500,000
Source: Sources for this estimate are Yisrael Gutman and Michael Berenbaum in their 1984 book, Anatomy of the Auschwitz Death Camp. This estimate was later also cited by Walter Reich, former director of the U.S. Holocaust Memorial Museum, writing in The Washington Post on September 8, 1998. The upper figure of 1,500,000 is (the new) “official” figure as now inscribed at Auschwitz, with the earlier figure of 4,000,000 having been removed from the memorial at the site of the former concentration camp.

1,000,000
Source: Jean-Claude Pressac, writing in his 1989 book Auschwitz: Technique and Operation of the Gas Chambers. This is interesting since he wrote his book to repudiate so-called “Holocaust deniers” who were called that precisely because they had questioned the numbers of those who had died at Auschwitz.

900,000
Source: Reported on August 3, 1990 11, by Aufbau, a Jewish newspaper in New York.

800,000 to 900,000
Source: Reported by Gerald Reitlinger in his book, The Final Solution.

775,000 to 800,000
Source: Jean-Claude Pressac’s revised figure, put forth in his 1993 book, The Crematoria of Auschwitz: The Mass Murder’s Machinery, scaling down his earlier claim of 1,000,000 dead.

630,000 to 710,000
Source: In 1994 Pressac scaled his figure down somewhat further; this is the figure cited in the German language translation of Pressac’s 1993 book originally published in French. Again, this is substantially less than Pressac’s 1989 figure of 1,000,000.

135,000 to 140,000
Source: This is an estimate based on documents held by the International Tracing Service of the Red Cross. It is known that International Tracing Service has a complete set of registration documents. This is thought to include a complete set of roll-call data which includes twice daily tallies of those who died. Although the International Tracing Service of the Red Cross has such records, they have never officially published an accurate count of those who died, or even an accurate report as to exactly which documents they hold. However, totals from these records have been obtained by various interested parties.

The estimate of 135,000 is roughly corroborated by the “Auschwitz death books.” The death books themselves are wartime German camp records, which were captured by the Soviets towards the end of the war, and hidden in Soviet achieves, until released to the Red Cross in 1989.

The death books consist of 46 volumes which document each death at Auschwitz (each death certificate consists of the deceased person’s full name, profession and religion, date and place of birth, pre-Auschwitz residence, parents’ names, time of death, and cause of death as determined by a camp physician). The records for the most important years, 1942 and 1943, are almost complete (there are also a few volumes for the year 1941, but none for the year 1944 or January 1945 (when Auschwitz was evacuated)).

The Auschwitz death books contain the death certificates of some 69,000 individuals, of whom about 30,000 were listed as Jews. You may view various eThe above mentioned, ever declining numbers of alleged dead at Auschwitz, are graphically illustrated by the following pictures of plaques from the camp.
The first is the plaque that was on display at the Auschwitz camp from 1948 until 1989 (note the “4 million” victims).

The second is the plaque currently on display at Auschwitz.

Note the dramatically reduced number of victims, now only 1.5 million.

A casual reduction in the number of deaths by some 2.5 million.

Deaths at Auschwitz drop by a whopping 2.5 million, but 6,000,000 dead Jewish prisoners, remains the same.

(vancouver.indymedia.org)

Forrás: Kuruc.Info

Tagged with: , ,