Hollókoszt

Perge Ottó: Eretnek gondolatok a végső megoldásról

Posted in Cikkek by admin on május 28, 2009

Meglehet, bűncselekményt követek el, mégis bevallom: kételyeket táplálok magamban az úgynevezett “végső megoldás” hivatalos magyarázatával kapcsolatban. Mint mindenkinek pontosan tudnia kellene ezen a Földön, állítólag Adolf Hitler agyában valamikor megszületett a borzalmas elhatározás: ki fogja irtani az összes zsidót Európából, vagy legalábbis az uralma alatt álló területekről. Ez a megsemmisítési terv lenne a “végső megoldás” a hivatalos holotörténelem álláspontja szerint.

Fel kell azonban tenni a kérdést: mi értelme lett volna egy effajta akciónak? Hiszen teljesen nyilvánvaló, hogy az európai zsidóság tömeges kivégzése esetén a náci Németország semmiféleképpen sem tudott volna békét kötni Nagy-Britanniával. Holott pontosan tudjuk: Hitler legfőbb törekvése éppen a Berlin és London közötti kiegyezés nyélbe ütése volt. Még a háború kitörése után is többször tett békeajánlatot a britek számára, akik azonban minden alkalommal durván ellökték a kinyújtott kezet. /A Führer persze gyanította, hogy a Churchill környezetében jelenlévő befolyásos zsidók is hozzájárultak a két nagyhatalom közötti közeledés meghiúsításához./ Hasonlóképpen igyekezett a náci Németország jó viszonyt fenntartani az Egyesült Államokkal.

A háború kitörése után, amikor már az amerikaiak hadifelszerelést is szállítottak a németekkel hadban álló Anglia részére, Hitler szigorúan megparancsolta a hadiflottának: kerüljenek el minden összecsapást amerikai hadihajókkal, és még provokáció esetén se válaszoljanak. Hiszen a náci vezér tisztában volt vele, hogy csakis akkor van esély a háborús győzelemre, ha Amerikát sikerül távol tartani az európai harcoktól, Nagy-Britanniával pedig sikerül egyezséget kötnie. Ha e két fontos feltétel teljesül, akkor lényegében szabad kezet kapott volna Európában, és ellenfelei aligha mertek volna ujjat húzni vele. Miért veszélyeztette volna céljainak elérését azzal, hogy elrendeli az európai zsidóság teljes megsemmisítését, amikor ezzel végképp magára haragította volna a londoni és a washingtoni kormányt? /Akkor még nem tudhatta, hogy mind az USA, mind Nagy-Britannia Németország teljes elpusztítására tör, és semmiféle megegyezésre nem hajlandó./

A hivatalos holotörténészek sok egyéb mellett azt sem tudják megmondani, mikor döntött úgy a Führer, hogy “kiirtja az összes európai zsidót”. Vannak, akik szerint már a 30-as évek végén készen állt a fejében e “végső megoldás” terve. Mások /Így Raul Hilberg, a legfőbb holoszakértő/ minden bizonyíték nélkül azt hirdetik, hogy 1941 nyarán hozta volna meg végzetes elhatározását. De miért éppen 1941 nyarán? Hiszen akkor még mindig reménykedett abban, hogy London leteszi a fegyvert /ha másért nem, azért, mert a Szovjetunió veresége esetén nem marad a kontinensen szövetségese/, az USA-val pedig nem állt hadban, és még bízott a háború megnyerésében. Mi értelme lett volna elért sikereit kockáztatni egy sok millió embert érintő megsemmisítési program beindításával, amely egészen biztosan az amerikaiak háborúba lépését eredményezte volna? Különben is, ekkoriban a németek még joggal hihették, rövidesen diadalmaskodnak, és kedvük szerint rendezhetik be Európát, a zsidókat pedig mind egy szálig kiutasíthatják a kontinensről.

Különös az is, hogy a holovallás papjai azt hirdetik: 1942 januárjában, vagyis a wanseei-i konferencián véglegesítették volna a “végső megoldás” részleteit, majd állítólag tavasszal megkezdődtek az első elgázosítások. De miért éppen ekkor kezdődtek meg? Számos történész /köztük például John Lukacs/ állítja: 1941 decemberében, a moszkvai csata kudarca és Amerika hadba lépése után Adolf Hitler tisztában volt vele, a háborút már nem nyerheti meg. Ezért aztán bosszúból elkezdte a kudarcáért fő felelősséget viselő zsidókat legyilkolni – hirdetik egyes holotörténészek. Igen ám, de ha 1941-ben vagy még előbb tervezte el a “végső megoldást”, mint azt szintén mondogatják, akkor mégsem lehet bosszúról szó. De egyébként is: 1941 decembere után Hitler talán tényleg felismerte, hogy a háborúban teljes diadalt aratni nem fog tudni, de egy tisztességes, kompromisszumos békében még reménykedett. Megint csak felmerül a kérdés: miért kockáztatták volna a németek az esetleges megegyezés sikerét a zsidóság megsemmisítésével azután, hogy a teljes győzelem immár elérhetetlenné vált a számukra, és minden korábbinál inkább számításba kellett venniük egy esetleges kompromisszum lehetőségeit?

Továbbá 1941 végére az is világossá vált, hogy hosszú, elhúzódó háborúra kell berendezkedni. A hadra fogható német férfiakat szinte mind besorozták a hadseregbe, éppen ezért roppant nagy szükség volt munkás kezekre az otthoni termelésben. Miért akarták volna a nácik legyilkolni azt a több millió zsidót, akik potenciális munkaerőt jelenthettek a számukra? A holovallás papjai is hirdetik, hogy az egészséges zsidókat dolgozni vitték a koncentrációs táborokba, viszont a gyerekeket, betegeket és sok esetben a nőket “kiválogatták”, és a gázkamrába küldték, mert nem vehették hasznukat. De ha így volt, akkor miért nevezték a zsidó betegek, öregek, nők és gyermekek legyilkolását “végső megoldásnak”? Hiszen legfeljebb “részleges megoldásról” lehetett volna beszélni, mert az egészséges, erős férfiak millióit életben hagyták, mert szükség volt a munkaerejükre.

Nem beszélve arról, hogy minden rabszolgatartó pontosan tudja: nem szabad a rabszolga asszonyát, idős szüleit és gyerekeit megölni, mert akkor semmit sem fog dolgozni többé, fellázad, vagy végez saját magával, vagy egyszerűen megtagadja a munkát, még akkor is, ha ezért agyonverik. Ha mindenétől megfosztották, ugyan mi vesztenivalója lehet még az életén kívül? De ugyan mit ér az ember élete, ha bestiálisan legyilkolják a családját? A németek nem voltak ennyire ostobák: rettentő nagy szükségük volt a több millió zsidó munkaerejére a munkatáborokban, akik így vagy úgy, de mégis csak dolgoztak, mert bízhattak abban, egyszer még családjukkal együtt kiszabadulnak. /Még ha ki is telepítik őket szülőföldjükről./ De semmiféle értékelhető munkát nem végeztek volna, sőt, alighanem az életükkel mit sem törődve fellázadtak volna, ha családtagjaikat a nácik bestiális kegyetlenséggel legyilkolják.

Végezetül pedig teljesen érthetetlen, hogy ha a józan ész, a logika, és minden értelmes megfontolás ellenére a nácik mégis a munkaképtelen zsidók legyilkolása mellett döntöttek /és ezt a folyamatot különös módon “végső megoldásnak nevezték el/ akkor miért csak hat lengyelországi tábort jelöltek ki, mint a genocídium végrehajtásának helyszíneit? A ma hivatalosnak számító holomítosz szerint a következő hat lengyel területen fekvő táborban folyt elgázosítás: Auschwitz, Majdanek, Treblinka, Sobibor, Chelmno és Belzec. Csak ezekben a “megsemmisítő táborokban voltak gázkamrák” – ismerte be a holotörténelem egyik felkent magyarázója /M. Broszat/ 1960-ban. De vajon miért nem építettek gázkamrákat a náci Németország területén fekvő több száz koncentrációs táborban, így például Dachauban, Buchenwaldban, Bergen-Belsenben és másutt? Hogyan számoltak a precíz németek, ha nem gondolták végig, hogy a gázkamrák, a halottak elégetéséhez szükséges tüzelőanyagok, a krematóriumok kapacitását tekintve mennyi idő kell a 4-5 millió, a náci Németország és szövetségeseinek uralma alatt élő zsidók kivégzéséhez?

Ez a folyamat ebben a hat lágerben húsz-harminc évig, vagy tovább is eltarthatott, főleg, ha tekintetbe vesszük, hogy a sobibori, a belzeci és a chelmnoi lágereket legkésőbb 1943 őszén /!/ bezárták. De hát miért zárták be a háború kellős közepén, alig egy évnyi működés után, ha tényleg az összes náci uralom alatt élő zsidó kivégzése volt a céljuk? És miért nem vonták be a “műveletbe” a németországi lágereket? Titokban tartani a lengyelországi táborokban zajló tömeges elgázosításokat sem lehetett volna, hiszen szinte mindegyik ottani láger sűrűn lakott területeken fekszik, egyik sincs elzárva a világtól, legkevésbé Auschwitz, amely egy hatalmas ipari komplexum is volt, ahol igen sok német és lengyel civil is dolgozott az ottani termelő üzemekben.

A kételyekre nem adnak választ a holovallás papjai, ők ugyanis nem állnak le vitatkozni a “holokauszttagadókkal”, vagyis a gondolkodó, a történelmi igazságot kereső emberekkel. /Mert nincsenek érveik./ De ha valami csoda folytán mégis válaszolniuk kellene a föntebb feltett kérdésekre, nagy bajban lennének, és ha nem tudnák bebörtönözni vagy agyonverni az akadékosodó kérdezőt, akkor a vitát az irracionalitás terepére próbálnák terelni. Éspedig azzal, hogy elismernék: a kételyek jogosak, a “végső megoldás” hivatalosan hirdetett magyarázata körül képtelen ellentmondások sokasága merül föl, de a nácik és Hitler tetteit nem lehet logikus érvekkel megmagyarázni, ezek ugyanis “beteges gyűlölettől hajtott”, “őrült emberek” voltak, hazudják, akiknek a cselekedeteiben nem lehet és nem is szabad értelmet keresni. Ezen a ponton világosan látszik a hivatalos holokauszttörténelem mélységesen vallásos jellege, és hogy az egésznek a tudományhoz nincsen semmi köze.

Természetesen Adolf Hitler nem volt őrült, hiszen ismerjük a róla szóló orvosi feljegyzéseket, de ami a fontosabb, ismerjük cselekedeteit, amelyek alapján teljesen egyértelműen kijelenthető: roppant racionálisan, logikusan gondolkodó elme volt, akit döntéseiben az érzelmek vagy a gyűlölet kevéssé befolyásolt. Nem volt őrült a többi náci vezető sem. Hogy azután a lassan 70 éve folyamatosan zajló hazug szövetséges propaganda millió és millió embert tévesztett meg a náci Németországgal, illetve a nagy háború eseményeivel kapcsolatban, az egy másik kérdés. A revizionista történészek – vállalva elhallgatást, üldöztetést, börtönt – magukra vállalták az igazság kimondásának kockázatos, de nagyszerű feladatát. Álláspontjuk szerint a németek “végső megoldáson” nem a zsidók tömeges megsemmisítését, hanem a német uralom alatt álló területekről történő kitelepítésüket értették. Értelmes eszmecsere a hivatalos és a revizionista álláspont hirdetői között nem alakulhat ki, mivel az előbbiek nem csupán vitatkozni nem hajlandók, de börtönbe akarják csukni ellenfeleiket, mondván, azok nézeteikkel gyilkosságra buzdítanak. Kérdem én, ki itt az őrült, ki a beteges gyűlölködő?

Perge Ottó – Kuruc.info

Lipusz Zsolt: Őszent Holokausztsága és a realitás világa

Posted in Cikkek by admin on május 5, 2009

Napjaink hazai közéletében mind gyakrabban hallhatunk az ún. holokauszttagadás problémájáról, a jelenleg regnáló koalíció számára ez tűnik a legfontosabb kérdésnek a hazánk előtt tornyosuló temérdek probléma tengerében. (Melyeket persze működésükkel maguk idéztek elő.)

Tény, hogy tudományosan egyáltalán nem bizonyítható az ún. holokauszt, nevezetesen az, hogy Európa első jóléti államában, a Harmadik Birodalomban valamiféle központi terv vagy elgondolás létezett volna az európai zsidóság kiirtására, s ennek céljából ún. megsemmisítő táborokba (pl. Auschwitz-Birkenau) zsúfoltak össze, majd gázkamrákban semmisítettek meg zsidókat. Azon túl, hogy a helyszínen végzett vizsgálatok (Leuchter-jelentés, Germar Rudolf kutatásai) egyértelműen megállapítják, hogy az auschwitzi táborkomplexum egyik egységében sem semmisítettek meg embereket Ciklon-B-vel, a szövetséges légierő pilótái által 1944 nyarán készített több mint harminc felvétel – melyeket a CIA 1979-ben feloldott a titkosítás alól – is ezt támasztják alá, továbbá semmiféle nyoma nincsen a Harmadik Birodalom hivatali apparátusának működésében, hogy efféle szándék egyáltalán megfogalmazódott volna a nemzetiszocialista párt, az NSDAP, az SS, vagy a birodalom vezetőinek fejében.

A holokauszt-teóriának a racionalitás elemi szabályai is ellentmondanak. Hitler legfőbb törekvése 1943-44 folyamán a rákényszerített háború megnyerése volt, mindent ennek a célnak rendelt alá, így teljességgel értelmetlen cselekedet lett volna részéről 6 millió ember elpusztítása, tekintettel arra, hogy ezáltal megsemmisített volna egy a rendelkezésére álló gigantikus rabszolga-munkaerőt, amely óriási volumenű hadianyagot, harci eszközt és energiaforrást állíthatott elő a számára, miközben a Reich hadra fogható férfi lakossága a frontokon harcolt.

Amennyiben emberek ipari méretekben folyó, szervezett megsemmisítése, a „világtörténelem legkegyetlenebb, példa nélküli tömeggyilkossága” zajlott volna Auschwitzban, Sobiborban, Treblinkában, Majdanekben, Belzecben és másutt, az amerikai zsidó lobbi, melynek emblematikus alakja maga Roosevelt elnök volt, nyilvánvalóan kikényszerítette volna az ott lévő gázkamrák és krematóriumok, valamint a táborokba vezető vasútvonalak lebombázását, hogy ily módon akadályozza meg, vagy legalábbis lassítsa az emberirtás folyamatának szörnyűségét.

Feltételezve azonban, hogy a Führer olyan megmagyarázhatatlan, irracionális gyűlöletet táplált a zsidóság iránt, hogy a háború elveszítésének kockázatát is vállalta, pusztán azért, hogy legfőbb célját, a zsidóság likvidálását végrehajthassa, továbbra is számos probléma vetődik fel a holokauszt-elmélet vonatkozásában. A soá-dogma szerint a németek elképesztő dilettantizmussal hajtották végre a genocídiumot, amely mindennek nevezhető, csak nagyiparinak nem, sokkal inkább céhes, kisipari jellegűnek. Hiszen a hivatalos verzió szerint úgy zajlott le a kiszemelt áldozatok megsemmisítése, hogy miután összezsúfolták az embereket a gázkamrában, az SS-állomány egy tagja a tetőn lévő beöntőnyíláson keresztül Ciklon-B granulátumot juttatott a belső térbe, ahol a gázfejlődés következtében az emberek elpusztultak.

Vajon miért dolgoztak volna a németek efféle kisipari módszerrel, amikor a birodalomnak hatalmas harci gáz-tartalékai voltak? Miért is használták volna a problematikus és rendkívül veszélyes Ciklon-B-t, amely órák múltán is fejleszti még a hidrogén-cianid gázt, amikor a jóval praktikusabb, könnyebben kezelhető és veszélytelenebb (ti. a gyilkosságot végrehajtó szempontjából) széndioxidot is alkalmazhatták volna? Egyáltalán: egy zárt helyiségben összezsúfolódott embercsoport esetében miért alkalmaztak volna gázt, amikor fél órán belül az oxigén elfogyásával úgyis megfulladt volna mindenki? Tehát a hivatalos holodogma kiagyalói a Ciklon-B-t nyugodtan kihagyhatták volna vallásuk relikvia-gyűjteményéből, hiszen elegendő lett volna pusztán egy hatalmas betonhodály, egy jól megvasalt ajtó és egy hatalmas lakat ahhoz, hogy a „holokauszt” az ismert módon bekövetkezzék.

A megsemmisítés-történet ezen túl életszerűtlen azért is, mert Izrael egész eddigi története alapján, különösen a múlt év végi gázai népirtás figyelembe vételével, aligha feltételezhető, hogy amikor a lágerekben már mindenki tudta, miért sorakoztatják fel az Isten tudja, hányadik transzportot a virtuális gázkamrák előtt, az emberek engedelmes birkaként hagyták volna magukat vágóhídra hajtani, és soha, sehol, egyetlen táborban sem kíséreltek volna meg szervezett ellenállást, nem kísérelték volna meg az SS tábort őrző egységeinek lefegyverzését, hiszen egyfelől nekik már úgysem volt veszítenivalójuk, másfelől ez esetben legalább egy utolsó túlélési esélyt biztosítottak volna a foglyok a maguk számára, s a rosszabbik esetben is legalább ellenállást tanúsítva, harcban esnek el. Ilyen formán a holokauszt-vallás főpapjai mélységesen lenézik még a saját népüket is, engedelmes nyáj-gyülekezetnek tartva azt. (No persze a gójok permanens bűntudatának örökös ébrentartásához, egy modern vallás megteremtéséhez és a végtelenített kárpótlás fizetéséhez ezt az áldozatot meg kellett hozni.)

Azt is fontos hangsúlyoznunk, hogy amennyiben Hitlernek, illetve a náci Németország vezetőinek az európai zsidóság kollektív kiirtása lett volna a céljuk – aminthogy nem volt az -, ezt a szörnyű tervet sokkal praktikusabb módon is megvalósíthatták volna annál az elkövetési módnál, mint amelyet a soá-vallás főpapjai kanonizáltak. Nevezetesen elegendő lett volna dugig tömni minden egyes tábort, amelyeket ráadásul egy kissé keletebbre, az ukrán-orosz pusztákon hoztak volna létre, majd egy szigorúan titkos konspiráció keretében, központi utasításra, megadott időben egyszerre feldübörögtek volna a Luftwaffe bombázóinak motorjai, s a megadott célpontokat gyújtóbombáikkal, egyéb harci- és robbanóeszközeik bevetésével porig égették volna. Nos, ez valóban „teljesen elégő áldozat”, azaz holokauszt lett volna. Ez a fajta „Endlösung”, azon túl, hogy praktikusabb, sokkal egyszerűbb, kevesebb szervezési feladatot, energiát, pénzt és időt igénylő végrehajtási mód lett volna.

Az egész holokauszt-történet egyébként sem szól másról, mint arról, hogy még a benne hívők is folyamatosan lefelé korrigálják az áldozatok létszámát, valamint szűkítik azt a földrajzi régiót ( „halálteret”), amelyben feltételezésük szerint a genocídium végbement, ily módon például az 1960-as évek óta a birodalom területén nem szokás „haláltáborokról”, csupán „sima” koncentrációs táborokról említést tenni, az auschwitzi 4 milliós áldozati létszám pedig 1990-ben hirtelen 1,1 millióra zsugorodott. Némi iróniával kijelenthető, hogy 2035-ben az újabb táblacsere alkalmával már „csupán” negyedmilliónyi áldozat lesz, ami azért szép teljesítmény lenne a kezdő 4 millióhoz képest.

A nagy európai polgárháború második szakaszában (1939-1945) infernális szenvedésáradat zúdult az európai népekre, de pokoli gyötrelmeket éltek át a Távol-Keleten Kína és Japán lakói is, teljességgel felesleges tehát egyfajta horror sci-fiként olyan rémségeket kiagyalni és hollywoodi stílusban a fél világra kényszeríteni, amelyek a valóságban soha nem történtek meg. (Jellemző, hogy a „lámpaernyő”, az „emberi zsírból készült szappan” és hasonló baromságok elméletét már a holokauszt „tudósai” sem hirdetik). A megsemmisítés-teória és annak szimbóluma, Auschwitz vonatkozásában elmondható, hogy itt két lehetőség közül választhatunk: vagy egyfajta kontinentális Bermuda-háromszög (éppen három egységből állott ez a komplexum, a központi táboron kívül Auschwitz-II, vagyis Birkenau, illetve Auschwitz-III, azaz Monowitz) létezett, a térségben 1942 és 1945 között, ahol nem hatottak a bolygónk minden más részén érvényes fizikai törvények, vagy pedig a „szemtanúk” és a hololegendárium kutatói egyszerűen hazudnak.

Hiába erőlködnek tehát a parlamenti széksorok között gusztustalan módon politikai másodperc-emberkék meg közéleti vasorrú bábák, s akarják az ún. holokauszttagadást a Btk.-ba beemelni (ilyen alapon az ufó-tagadást is bevehetnék!), egy történelmi tényhez semmi köze nincsen a büntetőjognak, illetve amennyiben egy dekadens korban mégis lehet, az pusztán azt jelzi, hogy egy orbitális hazugságot próbálnak az emberekkel történeti igazságként elhitetni, amelyről záros határidőn belül úgyis lehull a lepel, s mindenki meggyőződhet róla, mit lepleztek korábban a rendszer hazug, aljas politikusai és főideológusai.

A magunk részéről tiszta lelkiismerettel kijelenthetjük, hogy amennyiben bárki hiteles, megcáfolhatatlan, autentikus bizonyítékokkal és vizsgálati anyaggal áll elő, azt bizonyítván, hogy a holokauszt a zsidó történészek által hirdetett módon és formában bekövetkezett, azonnal bocsánatot fogunk kérni az érintettektől, s visszavonjuk „holokauszttagadó” téziseinket. Addig azonban a legszebb európai tradíciók nyomában engedtessék meg nekünk a szabad, inkvizíciós kötelmektől vagy öncenzúrától mentes kritikai gondolkozás szabadsága!

Lipusz Zsolt – Kuruc.info