Hollókoszt

Amerikai orvosi folyóirat cáfolja a holohazugságot

Posted in Hírek by admin on július 12, 2009

Az American Journal of Emergency Medicine elnevezésű amerikai orvosi folyóirat 2000. márciusi száma cikket közölt Egy hidrogén-cianid okozta mérgezési eset címmel. A szerzők nyilván nem gondoltak arra, hogy amit leírnak, megcáfolja a holokausztvallás számos tézisét. /Mert ha gondoltak volna rá, nem számolnak be erről az esetről./

A cikkben részletes beszámolót kapunk arról, hogy egy hongkongi vegyi üzemben egyik este elfelejtettek lefedni három kisebb tartályt, amelyekben hidrogén-cianidot tartalmazó anyagot tároltak. Másnap az üzem egyik 19 éves női dolgozóját eszméletlenül találták abban a szobában, ahol a tartályok álltak. A hölgy négy órán keresztül volt a helyiségben. A cég igazgatója, aki egyébként orvosi végzettséggel rendelkezik, “elviselhetetlen szagot” érzett a raktár mellett lévő irodájában. Átment a szomszéd helyiségbe, megtalálta a földön fekvő eszméletlen lányt, és gyorsan a szabad levegőre vitte. Hívta a mentőket, tűzoltókat, majd visszament a raktárba, kinyitotta az összes ablakot. Körülbelül 10 percet töltött el a mérges gázzal teli helyiségben. Ezt követően arról panaszkodott, hogy erősen szédül, és rosszul érzi magát, úgyhogy kórházba kellett szállítani. Ami a lányt illeti, 15 órán keresztül mesterségesen lélegeztették, hosszú ideig öntudatlan volt, azonban néhány napon belül talpra állt, és visszanyerte egészségét.

A helyszínre érkezett tűzoltók közül négyen szintén rosszul lettek, annak ellenére, hogy teljes védőfelszerelésben és maszkban léptek be a helyiségbe, ahol 20-30 percig dolgoztak. Égett az arcuk, szédültek, fájt a fejük, csípett a szemük, gombócot éreztek a torkukban, úgyhogy mind a négy tűzoltót orvosi ellátásban kellett részesíteni. Egy 50 éves kollégájuk pedig a helyiségtől nagyjából 30 méterre tartózkodott, azonban nem viselt védőfelszerelést és maszkot. Őnála is ugyanazok a tünetek jelentkeztek, mint társainál, úgyhogy kórházba kellett szállítani.

Az orvosi szaklap az alábbi következtetéseket vonja le: “A mentőegység tagjainak, illetve a tűzoltóknak teljes védőfelszerelést kell viselniük hasonló esetekben. A hidrogén-cianid ugyanis felszívódik a bőrön át, illetve a nyálkahártyákon keresztül is. A tűzoltók ruházata nem volt tökéletes, ugyanis a füleiket szabadon hagyta. A mérgezést szenvedett tűzoltók esetében a felszívódás bőrfelületen keresztül történt. De a mérges gáz még a ruhán is képes áthatolni… A tanulság az, hogy olyan védőfelszerelésben szabad csak hidrogén-cianiddal telített helyiségbe belépni, amely teljes mértékben elfedi a testet.”

Ha három kis méretű tartályból kiszabaduló hidrogén-cianid ilyen súlyos tüneteket okozott a helyiségbe belépő tűzoltók esetében, akkor vajon a náci lágerekben működő állítólagos gázkamrákba belépő, és a holttestek elszállításának feladatával megbízott úgynevezett Sonderkommando tagjai – akik a legtöbb állítólagos szemtanú elmondása szerint nem viseltek semmiféle maszkot és védőfelszerelést – miképpen maradtak egyáltalán életben? A kérdés annál is inkább jogos, mivel a 2-3000 elgázosított tetemének kivonszolása bizony félóránál is jóval tovább tarthatott, sokan pedig nem lehettek az egység tagjai a rettenetesen zsúfolt helyiségben. Arról nem is beszélve, hogy az úgynevezett szemtanúk szerint a Sonderkommando percekkel az elgázosítás befejezése után megkezdte a halottak kivonszolását. /Germar Rudolf revizionista történész egyébként bebizonyította, hogy ha igaz lenne a holovallás papjainak álítása, mely szerint a gázkamrákban bent lévő 2-3000 ezer ember 20-30 pec alatt meghalt, akkor ahhoz olyan mennyiségű hidrogén-cianidra lett volna szükség, amely még akkor is veszélyes lett volna a Sonderkommando tagjaira, ha azok védőfelszerelést és gázálarcot viselnek./

Rudolf Höss, az auschwitzi tábor egykori parancsnoka a nürnbergi törvényszék előtt erőszakkal kicsikart “vallomásában” azt mondta, hogy a Sonderkommando tagjai ettek (!) és cigarettáztak (!), miközben vonszolták ki a kamrából a tetemeket. Vagyis nem volt rajtuk maszk. Gideon Greif Könnyek nélkül sírtunk című könyvében “szemtanúk” szavait idézi. Egy Abraham Dragon nevű egykori auschwitzi fogoly, aki magát a Sonderkommando tagjának hazudta, a következőket mondta a szerzőnek: ” Egyszerű, hétköznapi, civil öltözéket viseltünk. A nadrágunkon vörös csík volt, a felső ruhánk hátsó részén pedig egy vörös kereszt. Fejünkön kék színű sapka volt. A Sonderkommando minden tagja ugyanilyen ruhában dolgozott.” /Greif könyvének angol nyelvű kiadása, 2005. 142. old./

Egy másik “tanú”, Eliezer Eisenschmidt a következőket nyilatkozta: “Civil ruhát hordtunk, a nadrágunkon vörös csík húzódott, így könnyebb volt az egység tagjait felismerni. De persze csak egyféle ruházatunk lehetett.”/235. old./

Érdemes még feljegyezni Grief interjúját egy Josef Sacker nevű hazudozóval:

“Kérdés: Volt egyenruhájuk? Milyen öltözéket viseltek a Sonderkomando tagjai?
Válasz: Egyszerű, hétköznapi ruhában voltunk.
Kérdés: Hogy nézett ki az öltözék, amit hordtak?
Válasz: Egyszerű, mindennapi ruha volt rajtunk, amely Kanadában készült.” /106. old./

Fent látható David Olere nevezetes rajza, amely “ismeretterjesztő” könyvekben, tankönyvekben is feltűnik az emberiség hülyítése céljából. A Sonderkommando egyik tagja félmeztelenül vonszolja ki a megölt foglyok tetemeit a gázkamrából. Védőfelszerelés, maszk nincs rajta.

A maszkkal és védőfelszereléssel ellátott hongkongi tűzoltók 10-20 perccel azután léptek a helyiségbe, hogy az üzem igazgatója kinyitotta az összes ablakot. A Sonderkommando tagjai pedig civil ruhában vagy félmeztelenül mentek be a ki nem szellőztetett gázkamrákba, néhány perccel, más leírások szerint pedig 20-30 perccel a gyilkos művelet befejezése után. Ráadásul sokkal keményebben kellett dolgozniuk a rosszul táplált, legyengült foglyoknak a hidrogén-cianiddal lényegesebben telítettebb helyiségben, mint a biztosan nem éhező, fizikailag jó állapotban lévő hongkongi tűzoltóknak. Ennek ellenére soha senki sem számolt be az állítólagos szemtanúk közül arról, hogy a Sonderkommando tagjai közül bárki is rosszul lett volna. /Egyedül Nyiszli Milkós említi Mengele boncolóorvosa voltam című könyvében, hogy voltak, akik “fuldokolva köhögtek”./

Felettébb furcsa.

Miként az is különös, hogy a gázkamra nyitott ajtaján át sem áramlott ki a halálos gáz, pedig a hongkongi esetben a raktártól 30 méterre álló tűzoltónál is jelentkeztek a mérgezési tünetek. Márpedig a gázkamra ajtaja bizony igencsak hosszú ideig nyitva kellett legyen, hiszen a 2-3000 holttest elszállítása sokáig, talán egy óráig, vagy jóval tovább is eltarthatott. Egyetlen magyarázat lehetséges: az auschwitzi gázkamrák környékén 1942 és 44 között a fizika, kémia és biológia törvényei érvényüket veszítették.

Ilyen felszerelésben léptek a hidrogén-cianiddal telített helyiségbe a hongkongi tűzoltók. Ennek ellenére 20-30 perc munka után rosszul lettek, úgyhogy orvosi ellátásban kellett őket részesíteni. Bezzeg a Sonderkommando tagjai félmeztelenül, civil ruhában mentek be a gázkamrákba, de semmi bajuk sem esett…

Perge Ottó – Kuruc.info

Reklámok

Amit tudni akarunk Sobiborról, de nem merjük megkérdezni

Posted in Cikkek by admin on május 25, 2009

Mint arról korábban beszámoltunk, az Egyesült Államok kiadta Németország részére a 89 éves John Demjanjukot, akit “háborús bűncselekmények” elkövetésével vádolnak. A 70-es évek vége óta üldözik őt a cionisták, 1986-ban pedig bíróság elé állították Izraelben, mivel állítólag ő volt a treblinkai tábor “Rettenetes Iván” néven elhíresült egyik őre.

A CIA és a KGB közreműködésével egy személyi adatlapot is fabrikáltak, és öt izraeli tanú is állította: Demjanjuk bizony azonos “Rettenetes Ivánnal”. Az ukrán férfit halálra ítélték. Ám időközben lehullott a vasfüggöny, megnyíltak az orosz levéltárak, és John D. családjának és ügyvédeinek sikerült olyan dokumentumokat találniuk, amelyek minden kétséget kizáróan igazolják: az idős férfi nem azonos a treblinkai láger szadista őrével, aki egyébként is már 1943-ban meghalt. Vagyis a tanúk nem mondtak igazat, és ország-világ láthatta, a tárgyaláson bemutatott személyi igazolvány hamisítvány volt. Az orosz és amerikai titkosszolgálatok pontosan tudták, hogy John Demjanjuk ártatlan, de a holomítosz hamvadó tüzének táplálása érdekében szükséges időnként egy-egy nyilvános autodafé.

Miután azonban kiderült Demjanjuk ártatlansága, az idős férfit kénytelenek voltak szabadon engedni. De nem engedték ki soha többé a markukból: egyébként is valamiképp ellensúlyozni kellett a látványos kudarcot. Ezért aztán újabb vádat fabrikáltak ellene: 1993 óta azt állítják, hogy nem is Treblinkán volt őr, hanem Sobiborban. Hosszú éveken át gyűjtötték a “bizonyítékokat”, és végül sikerült a még létező demokratikus jogi kereteken átlépve rávenni az amerikaiakat arra, hogy az ukrán férfit szolgáltassák ki Németország részére.

A cionisták most tehát azzal vádolják Demjanjukot, hogy ha nem is Treblinkán, de Sobiborban igenis őrködött, sőt személyesen kísérte a gázkamrákba az áldozatokat. Egészen pontosan 29 ezer zsidó megölésével vádolják, de hogy miért éppen ennyivel, senki sem tudja pontosan megmondani. De hát mit tudunk egyáltalán a sobibori lágerről? A “hivatalos” holotörténész rangját elnyerő Robert Jan van Pelt: The Case for Auschwitz: Evidence from the Irving Trial (Indiana University Press, 2002.) című művének 5. oldalán azt írja, hogy a sobibori, treblinkai és belzeci “tömeggyilkosságokkal”  kapcsolatos bizonyítékok meglehetősen hiányosak: “Nagyon kevés szemtanú áll rendelkezésünkre, és olyasfajta vallomás sincs, mint amilyet Rudolf Höss tett Nürnbergben az auschwitzi táborról (habár erőszakkal csikarták ki belőle a vallomását, amiben képtelenségeket mondott, olyasmiket, amelyekről régen nem mernek beszélni a holovallás papjai sem – P.O), ezen kívül nincsenek emberi maradványok és írásos dokumentumok sem.” (Auschwitz esetében sincsenek bizonyítékok – P.O)  Amit tehát a sobibori “elgázosításokról” tudunk, az néhány fogoly illetve náci őr “tanúvallomásán” alapszik.

Igen ám, de ezek a “vallomások” nincsenek összhangban sem egymással, sem pedig bizonyos hivatalos jelentésekkel. Már az áldozatok száma körül sincs egyetértés. A Lengyelországi Náci Bűntetteket Vizsgáló Bizottság a háború után megállapította: 250 ezer embert gyilkoltak meg Sobiborban. A “hivatalos” holokutatás terén abszolút “tekintélynek” számító cionista Raul Hilberg azonban alighanem a holokauszttagadás bűnébe esett, mert Az európai zsidóság megsemmisítése című nagy jelentőségűnek hazudott művében (The Destruction of the European Jews, Holmes and Meler, 1985.), a 338. oldalon van képe kijelenti: 200 ezer ember halt meg Sobiborban, ami ugye 20%-kal kevesebb, mint a korábban “hivatalosnak” számító áldozati szám. (Időközben lengyel kutatók is vizsgálódtak a helyszínen, akik szintén elképzelhetetlennek nevezték, hogy 250 ezer embert öltek volna meg a lágerben. (Az ő kutatási eredményeik azonban nem hozzáférhetők.)

Igen ám, csakhogy az egyik magát szemtanúnak nevező volt sobibori fogoly, egy bizonyos Moshe Bahir azt állította, 1943 februárjában a láger német őrei “megünnepelték az egymilliomodik zsidó megölését”. (Az ő tanúvallomásáról olvasni lehet a Miriam Novitch által szerkesztett, Sobibor: Martyrdom and Revolt című, a Holocaust Library sorozatban megjelent könyvének 156. oldalán. Moshe Bahir egy 1965-ös perben is tanúskodott, ahol is a tábor több náci őrét is elítélték.) A kérdés tehát ezek után: hányan haltak meg Sobiborban? 1 milliónál is többen, 250 ezren, vagy 200 ezren? Közülük hányan vesztették életüket a rossz egészségügyi körülmények, az éhezés, járványok következtében, és hányat gyilkoltak meg a nácik? És vajon az áldozatok közül mennyien voltak a zsidók?

De a sok remekül megfizetett holotörténész azt sem tudta kideríteni eddig, pontosan hány gázkamra volt egyáltalán Sobiborban? Leon Poljakov, “hivatalos” holotörténész szerint öt, amelyek mindegyike 50 négyzetméterre terjedt ki, és 400 embert zsúfoltak be egy-egy kivégzés alkalmával. (Erről lásd Miriam Novitch fentebb idézett könyvének 12. oldalát.) Miriam Novitch viszont úgy tudja (az állítólagos szemtanúk vallomásai alapján, bár Poljakov is csak őrájuk támaszkodhat), eleinte csak 3 gázkamra létezett, amelyek 10 négyzetméteresek voltak, és csak 50 embert lehetett kivégezni egyetlen elgázosítás alkalmával. Ezért aztán a nácik két, 48 négyzetméteres gázkamrát is építettek, amelyekben 70, sőt 80 fogoly is elfért. Most akkor vajon melyik a “hivatalos” adat a sobibori gázkamrák befogadóképességét illetően? De hogy a képlet még bonyolultabb legyen, a hivatalos holokauszt-kutatás egyik nagy hírnévnek örvendő (és ennek megfelelően számtalan hazugságon rajtakapott) alakja, Yitzhak Arad úgy tudja valahonnan, hogy az első három gázkamra 16 négyzetméteres (!) volt, és 200 embert (!?) is kivégeztek bennük egy-egy alkalommal. (Erről lásd: Yitzhak Arad: Belzec, Sobibor, Treblinka: The Operation Reinhard Death Camps, Indiana University Press, 1987. 31. old.)
Arad szerint 1942 őszén a németek még három további gázkamrát építettek, ugyanakkora méretben, mint a korábbiak. Így tehát Sobiborban hat gázkamra működött – állítja Yitzhak Arad. Hány gázkamra volt tehát, öt vagy hat, és 50, 48 vagy 16 négyzetméteresek voltak? És hány embert gázosítottak el egy kivégzés során végül Is? 400-at, 200-at, 70-et, 80-at vagy 50-et? És vajon aki ilyesfajta kérdéseken eltöpreng, az már erőszakos cselekedetekre készül, és verekedni vagy ölni fog?  És ne mondja senki, hogy mindez részletkérdés, elvégre több millió ember meggyilkolásával vádolják a németeket, perek sokaságát rendezték már meg, és most is bíróság előtt áll egy öreg ember, aki állítólag 29 ezer zsidó meggyilkolásában közreműködött. Nem alapkövetelmény egy gyilkosság minden apró részletének (pl. a megöltek számának, a gyilkos fegyver pontos leírásának, az elkövetés folyamatának) alapos feltárása egy per során?

Sőt, igazából azt sem lehet tudni, pontosan mivel is végezték ki a zsidókat a kamrákban? Az abszolút tekintélynek számító Raul HIlberg azt írja, hogy dieselmotorokból származó gőzzel gyilkoltak a nácik Sobiborban. (Lásd Hilberg fentebb említett könyvének 229. oldalát.) Ezzel szemben Yitzhak Arad egy náci őr vallomására hivatkozva azt állítja, benzinmotorok gőzével öltek a nácik a lágerben. (Lásd Arad fentebb idézett művének 31. oldalát.) Egy állítólag Sobiborban raboskodó fogoly, Jacob Biskubicz viszont a klórgázt nevezi meg a gyilkos eszköznek. (Lásd Novitch idézett művének 121. oldalát) Hella Fellanbaum-Weiss, egy magát szemtanúnak nevező hölgy, valamint az egymillió sobibori áldozatról hazudozó Moshe Bahir szerint is klórral öltek a sobibori gázkamrákban. (Lásd erre nézve Novitch könyvének 50. és 148. oldalát.) Most akkor dízelmotor vagy  benzinmotor gőzét vezették a kamrákba, netán klórral végezték ki áldozataikat a németek? Nem mindegy, mert igenis meg kell találni a gyilkos “fegyvert”, ha egyszer valakit /ezreket, tízezreket, egy egész népet/ több százezer, sőt több millió ember megölésével vádolnak. Megjegyzem, a hivatalos holotörténészek a klórral történő öldöklésről szóló meséket már szép csöndben ejtették. (Azért ejtették, mert technikailag képtelenség, mint ahogy egyébként a dízel- és benzinmotoros kivégzés is valószínűtlen. Bár akkor miért állítják a szemtanúk, hogy klór volt a gyilkos fegyver? Netalán a tanúvallomások nem megbízhatóak? De hát az egész holosztori állítólagos szemtanúk vallomásaira épül!)

Ráadásul a gyilkosság folyamatáról is ellentétes leírásokkal rendelkezünk. Yitzhak Arad arról beszél, hogy a halottakat egyszerűen kivonszolták egy ajtón (idézett művének 31. oldalán ír erről). Ezzel szemben Moshe Bahir “szemtanú” állítja: a gázkmra “padlójában” megnyílt egy ajtó, és a kivégzettek mind lezuhantak a helység alatt álló “kis kocsikba”, amelyek aztán egyenesen a tömegsírba, később pedig a krematóriumokba “szállították” (lóval, vagy emberi erővel) a holttesteket. (Lásd Novitch művének 147. oldalát. Arad pedig arról ír idézett művének 123-124. oldalán, hogy később vasúti sínen gördültek a halottakat szállító kocsik.)  Jó lenne, ha hivatalosan tájékoztatnának arról, melyik történet a hivatalos, mert aki mást mond, esetleg még börtönbe kerülhet.

Ha a törvényesség és a jog uralkodna a világunkban, John Demjanjukot bizonyítékok hiányában azonnal felmentenék. Az ügyvédeinek nem lenne nehéz dolguk, hiszen a vád semmiféle bizonyítékkal nem tud előállni. Nincsenek meg az állítólagos áldozatok maradványai, és nincs meg a gyilkos fegyver sem (a sobibori, belzeci és treblinkai tábort 1943 folyamán a németek a földdel tették egyenlővé a holomítosz legendáriuma szerint). De a vád képviselői nem tudnak megegyezni abban sem, egyáltalán milyen eszközzel történt az emberek legyilkolása? Persze ha a törvényesség és jog uralkodna, nem lehetne embereket börtönbe csukni azért, mert gondolkodni merészelnek.
Perge Ottó

Lipusz Zsolt: Őszent Holokausztsága és a realitás világa

Posted in Cikkek by admin on május 5, 2009

Napjaink hazai közéletében mind gyakrabban hallhatunk az ún. holokauszttagadás problémájáról, a jelenleg regnáló koalíció számára ez tűnik a legfontosabb kérdésnek a hazánk előtt tornyosuló temérdek probléma tengerében. (Melyeket persze működésükkel maguk idéztek elő.)

Tény, hogy tudományosan egyáltalán nem bizonyítható az ún. holokauszt, nevezetesen az, hogy Európa első jóléti államában, a Harmadik Birodalomban valamiféle központi terv vagy elgondolás létezett volna az európai zsidóság kiirtására, s ennek céljából ún. megsemmisítő táborokba (pl. Auschwitz-Birkenau) zsúfoltak össze, majd gázkamrákban semmisítettek meg zsidókat. Azon túl, hogy a helyszínen végzett vizsgálatok (Leuchter-jelentés, Germar Rudolf kutatásai) egyértelműen megállapítják, hogy az auschwitzi táborkomplexum egyik egységében sem semmisítettek meg embereket Ciklon-B-vel, a szövetséges légierő pilótái által 1944 nyarán készített több mint harminc felvétel – melyeket a CIA 1979-ben feloldott a titkosítás alól – is ezt támasztják alá, továbbá semmiféle nyoma nincsen a Harmadik Birodalom hivatali apparátusának működésében, hogy efféle szándék egyáltalán megfogalmazódott volna a nemzetiszocialista párt, az NSDAP, az SS, vagy a birodalom vezetőinek fejében.

A holokauszt-teóriának a racionalitás elemi szabályai is ellentmondanak. Hitler legfőbb törekvése 1943-44 folyamán a rákényszerített háború megnyerése volt, mindent ennek a célnak rendelt alá, így teljességgel értelmetlen cselekedet lett volna részéről 6 millió ember elpusztítása, tekintettel arra, hogy ezáltal megsemmisített volna egy a rendelkezésére álló gigantikus rabszolga-munkaerőt, amely óriási volumenű hadianyagot, harci eszközt és energiaforrást állíthatott elő a számára, miközben a Reich hadra fogható férfi lakossága a frontokon harcolt.

Amennyiben emberek ipari méretekben folyó, szervezett megsemmisítése, a „világtörténelem legkegyetlenebb, példa nélküli tömeggyilkossága” zajlott volna Auschwitzban, Sobiborban, Treblinkában, Majdanekben, Belzecben és másutt, az amerikai zsidó lobbi, melynek emblematikus alakja maga Roosevelt elnök volt, nyilvánvalóan kikényszerítette volna az ott lévő gázkamrák és krematóriumok, valamint a táborokba vezető vasútvonalak lebombázását, hogy ily módon akadályozza meg, vagy legalábbis lassítsa az emberirtás folyamatának szörnyűségét.

Feltételezve azonban, hogy a Führer olyan megmagyarázhatatlan, irracionális gyűlöletet táplált a zsidóság iránt, hogy a háború elveszítésének kockázatát is vállalta, pusztán azért, hogy legfőbb célját, a zsidóság likvidálását végrehajthassa, továbbra is számos probléma vetődik fel a holokauszt-elmélet vonatkozásában. A soá-dogma szerint a németek elképesztő dilettantizmussal hajtották végre a genocídiumot, amely mindennek nevezhető, csak nagyiparinak nem, sokkal inkább céhes, kisipari jellegűnek. Hiszen a hivatalos verzió szerint úgy zajlott le a kiszemelt áldozatok megsemmisítése, hogy miután összezsúfolták az embereket a gázkamrában, az SS-állomány egy tagja a tetőn lévő beöntőnyíláson keresztül Ciklon-B granulátumot juttatott a belső térbe, ahol a gázfejlődés következtében az emberek elpusztultak.

Vajon miért dolgoztak volna a németek efféle kisipari módszerrel, amikor a birodalomnak hatalmas harci gáz-tartalékai voltak? Miért is használták volna a problematikus és rendkívül veszélyes Ciklon-B-t, amely órák múltán is fejleszti még a hidrogén-cianid gázt, amikor a jóval praktikusabb, könnyebben kezelhető és veszélytelenebb (ti. a gyilkosságot végrehajtó szempontjából) széndioxidot is alkalmazhatták volna? Egyáltalán: egy zárt helyiségben összezsúfolódott embercsoport esetében miért alkalmaztak volna gázt, amikor fél órán belül az oxigén elfogyásával úgyis megfulladt volna mindenki? Tehát a hivatalos holodogma kiagyalói a Ciklon-B-t nyugodtan kihagyhatták volna vallásuk relikvia-gyűjteményéből, hiszen elegendő lett volna pusztán egy hatalmas betonhodály, egy jól megvasalt ajtó és egy hatalmas lakat ahhoz, hogy a „holokauszt” az ismert módon bekövetkezzék.

A megsemmisítés-történet ezen túl életszerűtlen azért is, mert Izrael egész eddigi története alapján, különösen a múlt év végi gázai népirtás figyelembe vételével, aligha feltételezhető, hogy amikor a lágerekben már mindenki tudta, miért sorakoztatják fel az Isten tudja, hányadik transzportot a virtuális gázkamrák előtt, az emberek engedelmes birkaként hagyták volna magukat vágóhídra hajtani, és soha, sehol, egyetlen táborban sem kíséreltek volna meg szervezett ellenállást, nem kísérelték volna meg az SS tábort őrző egységeinek lefegyverzését, hiszen egyfelől nekik már úgysem volt veszítenivalójuk, másfelől ez esetben legalább egy utolsó túlélési esélyt biztosítottak volna a foglyok a maguk számára, s a rosszabbik esetben is legalább ellenállást tanúsítva, harcban esnek el. Ilyen formán a holokauszt-vallás főpapjai mélységesen lenézik még a saját népüket is, engedelmes nyáj-gyülekezetnek tartva azt. (No persze a gójok permanens bűntudatának örökös ébrentartásához, egy modern vallás megteremtéséhez és a végtelenített kárpótlás fizetéséhez ezt az áldozatot meg kellett hozni.)

Azt is fontos hangsúlyoznunk, hogy amennyiben Hitlernek, illetve a náci Németország vezetőinek az európai zsidóság kollektív kiirtása lett volna a céljuk – aminthogy nem volt az -, ezt a szörnyű tervet sokkal praktikusabb módon is megvalósíthatták volna annál az elkövetési módnál, mint amelyet a soá-vallás főpapjai kanonizáltak. Nevezetesen elegendő lett volna dugig tömni minden egyes tábort, amelyeket ráadásul egy kissé keletebbre, az ukrán-orosz pusztákon hoztak volna létre, majd egy szigorúan titkos konspiráció keretében, központi utasításra, megadott időben egyszerre feldübörögtek volna a Luftwaffe bombázóinak motorjai, s a megadott célpontokat gyújtóbombáikkal, egyéb harci- és robbanóeszközeik bevetésével porig égették volna. Nos, ez valóban „teljesen elégő áldozat”, azaz holokauszt lett volna. Ez a fajta „Endlösung”, azon túl, hogy praktikusabb, sokkal egyszerűbb, kevesebb szervezési feladatot, energiát, pénzt és időt igénylő végrehajtási mód lett volna.

Az egész holokauszt-történet egyébként sem szól másról, mint arról, hogy még a benne hívők is folyamatosan lefelé korrigálják az áldozatok létszámát, valamint szűkítik azt a földrajzi régiót ( „halálteret”), amelyben feltételezésük szerint a genocídium végbement, ily módon például az 1960-as évek óta a birodalom területén nem szokás „haláltáborokról”, csupán „sima” koncentrációs táborokról említést tenni, az auschwitzi 4 milliós áldozati létszám pedig 1990-ben hirtelen 1,1 millióra zsugorodott. Némi iróniával kijelenthető, hogy 2035-ben az újabb táblacsere alkalmával már „csupán” negyedmilliónyi áldozat lesz, ami azért szép teljesítmény lenne a kezdő 4 millióhoz képest.

A nagy európai polgárháború második szakaszában (1939-1945) infernális szenvedésáradat zúdult az európai népekre, de pokoli gyötrelmeket éltek át a Távol-Keleten Kína és Japán lakói is, teljességgel felesleges tehát egyfajta horror sci-fiként olyan rémségeket kiagyalni és hollywoodi stílusban a fél világra kényszeríteni, amelyek a valóságban soha nem történtek meg. (Jellemző, hogy a „lámpaernyő”, az „emberi zsírból készült szappan” és hasonló baromságok elméletét már a holokauszt „tudósai” sem hirdetik). A megsemmisítés-teória és annak szimbóluma, Auschwitz vonatkozásában elmondható, hogy itt két lehetőség közül választhatunk: vagy egyfajta kontinentális Bermuda-háromszög (éppen három egységből állott ez a komplexum, a központi táboron kívül Auschwitz-II, vagyis Birkenau, illetve Auschwitz-III, azaz Monowitz) létezett, a térségben 1942 és 1945 között, ahol nem hatottak a bolygónk minden más részén érvényes fizikai törvények, vagy pedig a „szemtanúk” és a hololegendárium kutatói egyszerűen hazudnak.

Hiába erőlködnek tehát a parlamenti széksorok között gusztustalan módon politikai másodperc-emberkék meg közéleti vasorrú bábák, s akarják az ún. holokauszttagadást a Btk.-ba beemelni (ilyen alapon az ufó-tagadást is bevehetnék!), egy történelmi tényhez semmi köze nincsen a büntetőjognak, illetve amennyiben egy dekadens korban mégis lehet, az pusztán azt jelzi, hogy egy orbitális hazugságot próbálnak az emberekkel történeti igazságként elhitetni, amelyről záros határidőn belül úgyis lehull a lepel, s mindenki meggyőződhet róla, mit lepleztek korábban a rendszer hazug, aljas politikusai és főideológusai.

A magunk részéről tiszta lelkiismerettel kijelenthetjük, hogy amennyiben bárki hiteles, megcáfolhatatlan, autentikus bizonyítékokkal és vizsgálati anyaggal áll elő, azt bizonyítván, hogy a holokauszt a zsidó történészek által hirdetett módon és formában bekövetkezett, azonnal bocsánatot fogunk kérni az érintettektől, s visszavonjuk „holokauszttagadó” téziseinket. Addig azonban a legszebb európai tradíciók nyomában engedtessék meg nekünk a szabad, inkvizíciós kötelmektől vagy öncenzúrától mentes kritikai gondolkozás szabadsága!

Lipusz Zsolt – Kuruc.info

Perge Ottó: Holoképtelenségek, avagy az ördög a részletekben rejlik

Posted in Cikkek by admin on május 3, 2009
Az I. és a II. sz. krematórium (Birkenau)

LEÍRÁS

Az I. és a II. számú krematórium körülbelül 104 m hosszú és 52 m széles volt.
AZ ALAGSOR

Az áldozatok lépcsőkön jutottak az alagsorba, ahol két fő helyiség volt: a vetkőző, amelyet időnként hullaraktárnak is használtak, és a gázkamra. Az öregeket, betegeket és félholtakat, valamint a holttesteket betoncsúszdán juttatták le az alagsorba. A gázkamra (mintegy 225 m²) nagy közös fürdőhöz hasonlított, de a mennyezeten elhelyezett zuhanyozó berendezéseiből sohasem folyt víz. A mennyezeten át Ciklon B-kristályokat szórtak be. A gázkamrába 2000 ember is befért egyszerre, s haláltusájuk 20, legfeljebb 30 percig, néha azonban több óráig is tartott. Az alagsorban volt továbbá az aranyolvasztó helyiség, ahol a holttestek szájából kitördelt aranyfogakat olvasztották be, valamint egy kisebb hullakamra és az iroda.

A FÖLDSZINT

Elgázosítás után az áldozatok holttesteit felvonókkal szállították a földszinten lévő hamvasztóba, ahol 15 háromrészes kemence működött, s mindegyikben legalább 3 holttestet égettek el 20 perc alatt. A hamvasztó mellett a gépház és a tüzelőraktár, továbbá néhány kisegítő helyiség volt. Ezeken kívül a földszinten volt a kivégzőhelyiség és a boncterem.

Forrás: Kraus – Kulka (1958), [6.] t.
Az I. és a II. sz. krematórium (Birkenau)

Íme tehát, magyar testvéreim, jól véssétek eszetekbe a fenti sorokat, és tanulmányozzátok a fenti tervrajzot. Kellő áhítattal tegyétek, mert a holohitvallás dogmatikájának egy részletét olvashatjátok, amely kiemelten fontos, mivelhogy a gázkamrákról szól.

De ne legyünk restek, gondolkodjunk. Elvégre a kételkedés, a kritikus gondolkodás állítólag az európai civilizáció egyik megbecsült öröksége. /Habár újabban erről kevesebb szó esik, vélhetően éppen azért, nehogy eszünkbe jusson a holomítoszt megkérdőjelezni./

Vizsgáljuk meg először is a fenti tervrajzot, amelyről azt állítják a hivatalos holotörténészek, hogy az auschwitz-birkenaui I. és II.számú krematóriumot és a hozzá kapcsolódó gázkamrát ábrázolja (más helyiségekkel együtt). /Már itt bajban vagyunk, hiszen a Krema I-nek nevezett építmény Auschwitzban volt, a Krema II. pedig Birkenauban, és a kettő egyáltalán nem azonos, de ettől a ténytől most tekintsünk el. Van itt sok más képtelenség amúgy is./

A szöveg szerint a foglyokat az alagsorba vitték, ahová lépcsők vezettek. A betegeket, öregeket csúszdán juttatták le, ami némiképp meglepő, ugyanis a legtöbb állítólagos szemtanú, illetve holotörténész nem tesz említést semmiféle csúszdáról. Az alagsorban először egy vetkőző helyiségbe mennek. Miután ott levetik a ruháikat, keresztülvonulnak az előtéren, ahol a felvonó is van, majd belépnek a gázkamrába, ami a szöveg leírása szerint is zuhanyzónak van álcázva. Nem túl okos építészeti megoldás: sokkal célszerűbb lett volna, ha a vetkőző helyiségből egyenesen a gázkamrába jutnak. Hiszen a kétezer fogolynak két szűk ajtón is keresztül kell mennie, míg a végzetük felé hajtják őket, közben ismét látják a felvonót, és talán elgondolkoznak, vajon mi célt is szolgál, vajon mi lehet a felsőbb szinten? /Képtelenség persze, hogy senki ne tudná, égetőkemencék vannak ott, de ha ezzel tisztában vannak, nem gondolhatják, hogy fürödni jöttek./ Mint olvassuk, az alagsorban még egy hullakamra meg egy aranyolvasztó helyiség is volt, ami azért ismét csak felkelthette volna a kétezer szerencsétlen ember gyanúját.

Kérdés az is persze, vajon mennyi ideig tartott, amíg mindnyájan levetkőztek, majd a szűk ajtókon keresztül átmentek a zuhanyozónak álcázott gázkamrába? Ez hosszú, órákig tartó folyamat lehetett, és ha esetleg pánik tört ki, mert valaki gyanút fogott, akkor mi történt? Na de tegyük föl, semmi rosszra nem gondolnak, és a kétezer ember szép sorban átvonul a “zuhanyozóba”. “A mennyezeten át Ciklon-B kristályokat szórtak be” – olvassuk a szövegben. Ez eléggé érdekes, mert a helyiség az alagsorban van, de elvileg lehetséges, habár jó lenne tudni, hol volt a nyílás, és azt miképpen zárták le olyan biztonsággal, hogy a halálos gáz ne tudjon keresztülhatolni rajta?

“A gázkamra mérete 225 négyzetméter”, ahol is “2000 embert gázosítottak el.” Ez annyit jelent, hogy 8-9 ember jut egyetlen négyzetméterre! Lehetséges ez? Elfér 1 négyzetméteren 8 vagy 9 ember? Teljes képtelenség. Egyébként pedig ha egy 225 négyzetméteres kamrában 2000 embert összezsúfolnak, teljesen fölösleges bajlódni az őrökre és mindenki másra roppant veszélyes Ciklon-B-vel, ugyanis a szerencsétlenek rövidesen egész egyszerűen megfulladnak. “A haláltusájuk 20-30 percig, esetenként több óráig tartott”, ami lehetetlen, mert a levegő nem hogy órákig, de 20-30 percig sem elegendő ennyi ember számára egy ekkora helyiségben!

Furcsa az is, hogy a bezárt foglyok nem estek pánikba a túlzsúfolt kamrában, és a nem próbáltak meg kitörni az egyszerű, fából készült ajtókon keresztül. Ha ugyanis mondjuk gázbiztos vasajtók lettek volna, akkor miképpen lehetett volna elhitetni szegény foglyokkal, hogy a “zuhanyzóba” mennek? Amennyiben a kamrába történő belépésük előtt fognak gyanút, akkor még a vetkőzőben, vagy az előtérben kitör a pánik, és az egész “elgázosítási eljárás” sikertelen lesz. Arról nem beszélve, hogy kétezer tiltakozó, pánikba esett ember kordában tartásához sok száz fegyveres őr kell! /De azok hol fértek el itt az alagsorban?/

A leírás szerint miután “eltelt 20-30 perc” vagy “több óra”, és mindenki meghalt, bement az úgynevezett Sonderkommando. /Mivel furcsa módon az ajtók befelé nyílnak, és bent leírhatatlan a zsúfoltság, nem lehetett egyszerű bemenni a terembe, hiszen hatalmas hullahegynek kellett lennie az ajtók előtt, amelyeket így legfeljebb betörni lehetett volna, de még azt is nehezen./ A fenti szövegben nem lehet olvasni arról, hogy számos “megbízható szemtanú” állítása szerint az egység tagjai ettek és dohányoztak, miközben a hullákat cipelték kifelé. /Rudolf Höss táborparancsnok és mások vallomásai alapján/ Ami persze képtelenség, hiszen ha gázálarc nélkül lépnek a helyiségbe, ők is meghalnak a Ciklon-B-től, ha pedig gázálarc van rajtuk, sem dohányozni, sem enni nem tudnak. /Rudolph Höss, az auschwitzi tábor egykori parancsnokának tanúvallomása a holotörténészek egyik legfontosabb forrása. Márpedig éppen ő állította többekkel együtt, hogy a Sonderkommando tagjai ettek és dohányoztak, miközben vonszolták kifelé a hullákat / Megjegyzem itt, hogy a gázálarc sem menthette volna meg őket, mert a Ciklon-B a bőrön át is mérgező.

Az is kérdés, miképpen tudott bárki is mozogni a 225 négyzetméteres kamrában, ahol a 2000 hulla egymás hegyén-hátán feküdt? De még mielőtt kivonszolták volna őket, egy, de inkább több fogorvosnak is be kellett mennie, ugyanis meg kellett vizsgálnia mind a kétezer meghalt ember száját /a gyerekekét, fiatalokét talán nem/, hogy vannak-e aranyfogaik, majd hozzá kellett látnia /látniuk/ a fogak kihúzásához. /Igaz, megtehették ezt a Sonderkommando tagjai is./ Mennyi ideig tart egy ilyen művelet, lehetséges-e órákon át fogakat húzni gázálarcban, és vajon ha valaki hosszú időn keresztül dolgozik egy olyan kamrában, ahol kétezer embert öltek meg Ciklon-B-vel, akkor nem mérgeződik meg saját maga is? És amíg az orvos, vagy bárki dolgozik a fogakkal, az ajtók nyitva vagy csukva vannak? Mert a hidrogéncianid roppant veszélyes vegyület, könnyen kiáramlik az épület más szobáiba, például a közeli “aranyolvasztóba”, no meg az “irodába”. Igen, a szent szöveg állítása szerint az alagsorban, egészen közel a gázkamrához, még egy iroda is van. Elképzelem, amint ott íróasztalok mellett fegyelmezett német hivatalnokok vagy katonák dolgoznak, miközben kétezer ember a szomszédos helyiségben épp haláltusáját vívja, ordít, és esetleg megpróbál kitörni. Vagy meg sem kíséreltek kitörni? Nem lett volna jobb legalább megpróbálni, hiszen még ha agyonlövik őket, akkor is sokkal jobban járnak, mint ha bevárják, hogy megfulladjanak vagy megmérgeződjenek a kamrában.

Ezen kívül pedig miképpen lehetséges, hogy az “iroda” dolgozói nem féltek a Ciklon-B-től, amely a faajtókon keresztül is kiáramolhatott, főleg akkor, amikor a Sonderkommandó tagjai elkezdték a kétezer tetemet kivonszolni a kamrából? Mennyi ideig tarthatott, amíg ezt a sok hullát kivitték az egyetlen, szűk ajtón keresztül? Mi történt addig a hidrogéncianiddal? Szép engedelmesen benn maradt a kamrában? /A szemtanúk állításai szerint a kommandó tagjai 5, mások szerint 10 vagy 20 perccel azután léptek be a kamrába, hogy bent mindenki meghalt. Megjegyzem, egy-másfél óráig is eltart, míg a hidrogéncianid felszabadul a granulátumból, de ezután még a kiáramlott gáz hosszú órákon keresztül életveszélyesen mérgező./

Tegyük fel, hogy a fogorvos/ok/ vagy a kommandó tagjai szépen végeztek a munkájukkal, egy halomba gyűjtötték az aranyfogakat a hullahegy tetején, majd az “aranyolvasztóba” vitték a zsákmányt. Ekkor még jönni kellett egy vagy több fodrásznak, vagy bárki másnak, hiszen szinte mindegyik “szemtanú” állítja, hogy a meggyilkolt emberek haját levágták. /És pl. tengeralattjárók motorjaiban tömítéshez használták fel, olvashatjuk nem egy helyen./ Vajon mennyi ideig tarthatott, amíg mindenkinek /vagy csak a nőknek?/ levágták a haját? Megjegyzem, lassan már egy fél nap is eltelt, mióta a “szállítmány” megérkezett: 2000 ember bevonul a vetkőző helyiségbe, leveszi a ruháit, átvonulnak az előtéren át a gázkamrába a szűk ajtókon át, egyesével, beszórják a Ciklon-B-t, “20-30 perc, vagy több óra is eltelik”, míg mindenki meghal, kihúzzák az aranyfogakat, majd levágják az áldozatok haját /amely egyébként tele van Ciklon-B szemcsékkel, tehát halálos veszedelem a hajhoz még csak hozzányúlni is, igaz, a fodrászok is gázálarcban dolgoznak, különben néhány percen belül meghalnának, bár kérdés, lehet-e egyáltalán gázálarcban órákon át hajat vagdosni /.

Még ha villámgyorsan ténykedik is mindenki, 10-12 óra biztosan eltelt a foglyok megérkezése óta, holott a “visszaemlékezők” állítása szerint “óránként” vagy “két-, illetve négyóránként” érkeztek az újabb és újabb halálraítélt “csoportok” a gázkamrához. De hiába toporog a vetkőző előtt a következő kétezres “transzport”, hiszen az áldozatok ott fekszenek még a kamrában. Egyenként ki kell őket cipelni /közben az ajtó nyitva, a hidrogéncianid áramlik ki, és terjed szét az épületben, sőt, a szabadba is kijut, ahol a többi fogoly áll, no meg az SS-őrök/ . De nem elég a kétezer megölt embert kivinni a kamrából, a felvonóval fel is kell szállítani őket az alagsorról a földszintre. Vajon mennyi ideig tarthatott, míg minden egyes halott embert elszállítottak a hamvasztóhoz?

Más leírásokból tudjuk, hogy a birkenaui úgynevezett Krema II-ben a felvonó 2,1 méter hosszú, illetve 1,35 méter széles volt. Tegyük fel, hogy képesek voltak mondjuk 10 holttestet bezsúfolni erre a kis helyre. Ebben az esetben a 2000 halott elviteléhez 200 ki- és berakodásra lett volna szükség, miközben a felvonó megállás nélkül üzemben kellett, hogy legyen. Ha mondjuk 5 perc alatt képesek berakodni tíz hullát, felmenni a lifttel, majd kirakodni, akkor /200 szorozva 5-tel/ 1000 perc, azaz 16 óra alatt vitték volna fel mind a 2000 hullát az alagsorból a földszinten elhelyezkedő égetőkamrába. Miután már legkevesebb 10-12 óra eltelt a foglyok megérkezése óta! Vagyis 2000 ember “elgázosítása” – az “előkészületek” és a holtestek elszállítása -, legalábbis ebben az épületben bizonyosan eltartott 24 óráig, ha nem sokkal tovább! Csakhogy a gázkamrákhoz óránként, két-, vagy négyóránként érkeztek az újabb és újabb áldozatok a “szemtanúk” beszámolói szerint. /Az egyik leggyakrabban idézett, és abszolút megbízhatónak ítélt Filip Müller szerint négyóránként érkeztek az áldozatok a gázkamrákhoz./

A képtelen állításoknak még nincsen vége. Ugyanis a fenti szövegben az áll, hogy a “15, háromrészes kemence mindegyikében három halottat égettek el 20 perc alatt”. /Nos, a valóságban a Krema II-ben 5 kemence volt 3-3 égetőkamrával, a Krema I-ben pedig 6 égetőkamra volt, de most tekintsünk el ettől is, és számoljunk a hibásan megadott 15, 3-3 égetőkamrás kemencével./ Nagyon sokan elmondták, leírták már, de kérdezzenek meg egy “szakértőt”: egy ember elhamvasztásához legkevesebb egy óra szükséges! De ha mégis igaz ez a húsz perc /mint egyes “szemtanúk állítják, elsősorban is Höss, illetve Rudolf Vrba/, akkor ennyi idő alatt 135 embert égethettek el /nagy kérdés persze, lehetséges-e egyáltalán egyetlen égetőkamrába három holttestet bepréselni/, ami annyit jelent, hogy közel öt óra kellett volna a hamvasztáshoz. Ez lehetetlen, mert ismétlem, 20 perc alatt nem porlik szét az emberi test, ha pedig egy órát számolunk, akkor legalább 15 órába telik, míg mind a 2000 embert elhamvasztják, feltéve, ha valóban belefér egy kemencébe három hulla, de mivel a valóságban nem 15, háromrészes kemencéje volt a Krema II-nek, hanem csak 5, ezt a számot legalább hárommal kell megszorozni, tehát inkább 45 óra, amíg mindenkit elhamvasztanak!

Igaz, az eljárást már megkezdhették akkor, amikor még a felvonón cipelték föl a holttesteket. Ugyanakkor viszont a kemencéket nem lehetséges folyamatosan üzemben tartani: a kemencék tűzálló tégláinak élettartama általában 2000, legfeljebb 3000 hamvasztás volt. És nem lehet 24 órán keresztül működésben tartani a hamvasztókat, időnként / néhány órás időközönként/ le kell állni, hagyni kell kihűlni, sőt, ki is kell tisztítani az égetőkamrákat. Mindezt figyelembe véve a kétezer ember elhamvasztása több napig is eltarthatott! /Egyébként maga Rudolf Vrba “szemtanú” szerint háromezer embert is bezsúfoltak a kamrába./ De hogyan érkezett akkor “négy óra elteltével” a következő “emberi szállítmány” a gázkamrába?

Lehet persze azzal érvelni, hogy a megölt emberek hulláinak egy részét – éppen az égetőkemencék korlátozott kapacitása miatt – a szabadban hamvasztották el, az úgynevezett “égetőgödrökben”. Meglehetősen bonyodalmas művelet, és ha több rétegben helyezik el a halottakat /mint a “visszaemlékezők állítják/, a legalul illetve a középen elhelyezkedő hullákat az oxigénhiány miatt nem lehetett volna elégetni. De amikor a gázkamrából a megölt emberek egy részét kicipelték, akkor vajon az nem tűnt fel senkinek sem? Hogyan lehetett annyi hulla elvonszolása után elhitetni a fenti tervrajzon látható építményről, hogy oda csak “zuhanyozni” viszik a foglyokat? Ezen kívül pedig a revizionista történészek állítása szerint Auschwitz-Birkenauban a talajvízszint olyan magas volt, hogy holttestek elégetése “égetőgödrökben” lehetetlenség volt.

Ez a történet így, ahogy előadják, teljes képtelenség. Sehogy sem áll össze ez a gázkamra-sztori, pontosabban fogalmazva: a foglyok megölésére szolgáló állítólagos építmények leírása, valamint a “szemtanúk” vallomásai és visszaemlékezései egyáltalán nincsenek összhangban. Egy ilyen épületben, mint amely a fenti tervrajzon szerepel, így, ahogy a “szemtanúk” elbeszélik, nem lehetett az “elgázosítást” végrehajtani.

A történet jelenlegi formájában oly mértékben abszurd, hogy könnyű belátni: hazugság az egész. Célszerű lenne gyorsan újraírni az egész holosztorit, valahogy hihetőbbre kellene formálni, de a legjobb az lenne persze, ha az igazságot mondanák el végre. És senkit nem fenyegetnének azzal, hogy börtönbe csukják, ha kételkedik, kérdéseket tesz föl, használja az agyát, és gondolkodni merészel.


Perge Ottó – Kuruc.Info